Unexpected - Magyar

24.Fejezet

Samantha szemszöge
- Meg tudom magyarázni - a szavai visszahangzanak a fejemben.
Nem tudom, hogyan érzek. Úgy érzem magam, mint akit elrabolt egy idegen. Tudom, hogy nem olyan srác volt, azért nem is így képzeltem őt el. Még ő maga is ijedtnek tűnt. Valójában, remegett, vagy csak rosszul látom? Hüvelykujja még mindig cirógatja a kezemet. Nincs erőm elhúzódni, csak azt kívánom, bárcsak elfelejthetném ezt az egészet. Hallom, hogy valaki az ablakon kopogtat, mire felnézek.
- Mi van? - morogja Harry és kinyitja kissé a kocsi ajtaját.
- Máris késésben vagytok, Harry, itt az ideje, hogy bemenjetek - mondja Paul, és még csak nem is nézek rá, tudom, hogy mérges.
- Mindjárt megyünk - mondja Harry és be akarja zárni az ajtót.
- Most - parancsolja Paul.
Harry idegesnek tűnik. Morog és forgatja a szemét, ahogy mély levegőt vesz.
- Azt mondtam, mindjárt megyünk - és ezzel becsapja az ajtót és felém fordul.
Megugrom az ajtózáródás hangjára, mire megszorítja gyengén a kezemet. Olyan kicsinek tűnik az ő hatalmas kezeiben.
- Sajnálom - mondja immár harmadszorra, és végre sikerül a szemeibe néznem. Bólintok, de nem tudom kinyitni a számat, hogy mondjak valami válaszul.
- Nem ezt az embert akarom, hogy lásd - motyogja és lenéz. - Ez egy hosszú történet, hogy miért reagálok úgy, ahogy tettem, és ha akarod, elmondom. - Tekintetünk ismét találkozik.
Szomorúnak tűnik. Kimerültnek. Feszélyezettnek. Nem tudom, mit csináljak, úgyhogy csak bólintok. Megint vesz egy mély levegőt és az arcára húzza a sapkát, mielőtt visszanyomná a fejére.
- Oké - kezdi. - Láttad a kocsit, ami követett minket? - kérdezi.
Bólintok.
- Paparazzi volt. Tudod mi az, ugye? - szorítja meg a kezem ismét.
Megint bólintok és lenyelem a félelmem, amit érzek a most következőkkel kapcsolatban.
- Az őrületbe kergetnek - most gyengének tűnik a hangja. - Mindig követnek, hülye kérdéseket tesznek fel, és bármikor meglátnak egy... - megáll és sóhajt.
Felnézek zöld szemeibe. Most már biztos vagyok benne, hogy szomorú. A szemei másnak tűnnek, majdnem olyannak, mint amikor azt mondtam, utálom. Egy pillanatra lenéz és megszorítom a kezét. Próbál mosolyogni, mielőtt ismét sóhajt és kinyitja a száját. Ajkaira bámulok, miközben beszél.
- Minden mozdulatomból valami nagy szotirt akarnak csinálni, ugye tudod?
Megrázom a fejem.
- Hát - mosolyog. - El akartalak rejteni.
Érzem, hogy elönt a fájdalom. El akar rejteni. Tudtam, hogy nem vagyok elég neki. Ezért volt velem annyira bunkó, vagyis, legalább csak bunkó volt. Visszafojtom a lélegzetem. Ne sírj, Samantha, ne sírj.
- Oké... - suttogom. El akarok húzódni a szorításából.
- Nem így értettem - nyitja olyan nagyra a szemeit, amit még sosem láttam. A fénytől úgy tűnik, mintha a kék egyik árnyalata lenne, de tudom, hogy zöld szemei vannak... ismét lenézek. Elcsábíthatna azokkal a szemekkel, és ezt ő is tudja.
- El akartalak rejteni, mert... - megáll, és ismét elönt a fájdalom. - Tudod, minden alkalommal, mikor egy lánnyal látnak, nagy sztorit írnak rólam, hogy kapcsolatban vagyok és randizok. És én csak... - elhallgat és megdörzsöli a szemét. - Nem akarom megadni nekik a lehetőséget, hogy írjanak rólam valamit. Utálom azokat a párkapcsolatos történeteket és minden szart. Ezért nem akartam, hogy bárki is meglásson. - Megszorítja a kezem és felnézek rá.
Azt hittem, hogy szavai arról, hogy el akart rejteni, meg fog sérteni, de az, ahogy beszél a kapcsolatról, még jobban fáj. Épp most tette nyilvánvalóvá, hogy csak azok érdeklik, akikkel lefeküdhet.
- Oh - minden, ami elhagyja a szám.
- Csak a saját érdekedben tettem - mondja gyengéden.
- Oké - próbálok mosolyogni, még ha szavai a párkapcsolatokról ott visszhangzik is a fejemben.
Még sosem gondoltam, hogy együtt lennék vele, mint egy kapcsolatban, de most ledöbbenek, hogy egyáltalán gondolkodtam azon, hogy van közöttünk valami. De, természetesen, én vagyok a hülye és tapasztalatlan lány, aki pontosan semmit sem tud arról, hogy milyen kedvelni valakit, csókolózni valakivel vagy hogy kell beszélgetni a kapcsolatokról.
- Oké, jó - mondja, ismét mosolyog és én próbálom elrejteni a fájdalmat arcomról.
Valamit tuti jól csinálok, mert nem veszi észre.
- Gyere ide - mondja, de nem mozdulok.
Megragadja a vállam és megához húz egy kis idő múlva, hogy szorosan megöleljen.
- Sajnálom - mondja.
Azt kívánom, bárcsak azt sajnálná, ahogy az előbb beszélt, de úgy tűnik, azt sajnálja, ahogy a kocsiút végződött. Még egyszer magához szorít, mielőtt eltolna magától gyengén és édes csókot adna az arcomra.
- Mennünk kéne, van egy koncert, amit le kell nyomnunk - mondja és mosolygok.
A csóktól gyorsabban ver a szívem és megkönnyebbülök, ahogy javasolja, hogy menjünk be. Nem akarok mellette ülni és hogy lássa, milyen ideges vagyok minden alkalommal, mikor megérint.
Kinyitom az ajtót, megragadom a táskám és az aréna fele sétálok. Nem érdekel, hogy követ-e, csak remélem lesz valaki, aki megmutatja, hogy hol vannak a lányok.
***
Minden lány nagy mosollyal üdvözöl. Bailey rám néz nagy szemekkel, próbálja kitalálni, mi történt.
- Hogy vagy? - kérdezi és mosolygok.
- Jól, köszi, sajnálom, hogy elkéstem - harapok rá az ajkamra.
- Semmi baj, édeeees - hallom Daniellet kiabálni mögülem, majd felém rohan, hogy megöleljen. - A szerelésed már a helyeden van és Lou rád vár, hogy megcsinálja a sminked.
- Ó ne, mit mondtál neki? - Felismerem Danielle hangján, hogy valamit eltervezett.
- Semmit, drágám, semmit - mondja éneklő hangon és elenged.
- Gyerünk, készüljünk, hopp-hopp - mondja Bailey, mire megfordulok, hogy megkeressem Lou-t.
Látom, hogy Linda sminkjét készíti, ahogy közelebb megyek.
- Szia - köszönök.
- Szia, Samantha - Lou mosolyog.
Linda nem vesz rólam tudomást. Oh, ez vicces lesz a színpadon.
- Egy perc és végzek, várj itt - mondja Lou.
- Köszi - mosolygok rá és mögé állok, hogy várjak.
Kis idő múlva, Linda feláll. Lenyűgözően néz ki és majdnem visszafojtom a lélegzetem, ahogy meglátom gyönyörű szemeit, de ő már engem bámul.
- Remélem, nem baj, ha elmegyek és megnézem Harryt, míg a sminked készül - vigyorog rám.
A gyomrom megugrik egyet, ahogy meghallom az ő nevét.
- Nem, csinálj, amit akarsz - mondom neki, és valójában nagyon büszke vagyok arra, hogy úgy hangoztam, mint akit nem érdekel.
- Jó - énekli és elsétál.
Nem nézek utána, ahogy hátradőlök a székben és előveszem a telefonom, hogy megnézzem az üzeneteim. Rádöbbenek, hogy nem is hívtam anyát már elég rég óta és úgy döntök, hogy épp itt az ideje. Majdnem azonnal fel is veszi.
- Hé, anya - mosolygok, ahogy meghallom hangját. Bármennyire is rám erőltet mindent, nem tudom elrejteni, mennyire hiányzik.
- Jól vagyok és te? Hogy van nagyi és nagypapa? Ezt jó hallani.
Anyura hallgatok, amint mondja, hogy milyen büszke rám. Bárcsak hihetnék neki, de nem hinném, hogy büszke lenne, ha tudná az igazat arról, hogy mit is csinálok. Anya a munkájáról beszél egyfolytában és mindent elmond, de én csak hagyom, hogy beszéljen. Legalább nem kérdezősködik, hogy mikor jöhet megnézni, hogy táncolok.
- Ez nagyszerű... Igen... Oh, milyen kedves... - mondom, miközben ő beszél. Ahogy anya elhallgat, Lou meghúzza a hajam és véletlenül felkiáltok halkan.
- Bocsi, anyu - motyogom. - Épp most készítik a hajam. Igen, szoros, nagyon is szoros - mondom.
Utálom, hogy ismét a balettról beszélünk.
- Igen, imádom, ez egy valóra vált álom.
Mosolygok azon, ahogy azt mondom, ez egy valóra vált álom. Tényleg az, sosem hittem volna, hogy ez ekkora móka lehet. Tényleg élvezem, nagyon is. De nem tart sokáig, míg a turnéról kérdezget, és hogy mikor látogathat meg. A szívem gyorsabban kezd verni és nehezen tudom a fülemhez tartani a telefont, ahogy remegni kezdek. Félek, félek, hogy rájön, csak hazudok.
- Anya... anya. - Úgy teszek, mintha a vonal szakadozna. - Anya, nem hallak. - Majd lerakom.
Nem is tudom, miért tettem ezt, csak láttam ilyet a filmekben, és mindig beváltak. Mély levegőt veszek és visszaülök a székbe. Lou kuncog mögöttem.
- Ez meg mi volt? - kérdezi, mire sóhajtok.
- Az anyám, megpróbált eljönni és megnézni, hogyan táncolok - mondom.
- Miért nem akarod, hogy lásson? - Lou már megint a sminkemet csinálja.
- Mert azt hiszi, hogy a balett társulatban vagyok, és nem támogatna, ha tudná, hogy így táncolok - mondom.
- Oh, oké. Csukd be a szemed - mondja, és úgy teszek. - De legközelebb próbáld meg hihetőbben eljátszani, hogy rossza a vonal - nevet.
- Bocsi, ez volt az első alkalom, hogy ilyesmit próbáltam - mondom és nekem is majdnem nevethetnékem van.
Még tényleg nem kellett ennyire hazudnom életemben. Csak akkor kezdtem hazudni az érzéseimről, és arról, hogy mit csinálok, mikor idejöttem. Hazudozni kezdtem anyának. Ahogy erre gondolok, rádöbbenek, hogy mennyit változtam ez alatt a rövid idő alatt. Sosem képzeltem, hogy sminket kelljen viselnem, vagy legalábbis nem ennyit. Sosem képzeltem, hogy nem csak ilyen szexi ruhákat kell hordanom, de meg is kell jelennem bennük. Sosem képzeltem, hogy így táncolnék. Sosem képzeltem, hogy ugyanabban a szobában lennék, ugyanabban az arénában a fiúkkal. Sosem képzeltem, hogy megcsókolnék valakit és ne lennék feszélyezve miatta. Hát, még mindig nem szoktam hozzá, de a gondolat, hogy hozzá kell szoknom, még mindig új.
És megint Harryre gondolok. Linda jut eszembe, és hogy most együtt vannak. Azon töprengek, mit csinálhatnak. Azon gondolkozom, hogy őt is kedveli-e. Mi van, ha Harry őt jobban kedveli, mint engem? Mi van, ha én csak az a lány vagyok, akit akkor használ, mikor Linda nem akarja őt? Túl sokat gondolkozom, nem is veszem észre, hogy Lou végzett velem.
- Készen van, hölgyem - vereget vállon, mire kinyitom a szemem.
Ahogy a tükörbe nézek, valójában le vagyok nyűgözve; teljesen máshogy nézek ki. Vagyis, kezdek másképp is látszani, de egyre jobban kedvelem.
- Köszi, Lou - mondom és mosolygok. - Tetszik, valójában, nagyon jó. - Megfordulok a tükör előtt.
- Totál kábítóan nézel ki, te lány - mosolyog, mire bólintok.
- Köszi, még egyszer, megyek és átöltözök. - Integetek neki és visszasétálok a lányokhoz.
Roxy, Danielle és Bailey egymás mellett ülnek és valamiről beszélgetnek.
- Wow. - Roxynak eláll a lélegzete, amint meglát. - Máshogy nézel ki - mosolyog.
- Köszi... azt hiszem - mosolygok rá szégyenlősen.
- Máshogy, egy teljesen elragadó formában - kuncog.
- Egyetértek - mondja Danielle.
- Én is - áll fel Bailey és felém sétál. - Most, menj és öltözz át, álomszuszék - rángat a ruhámhoz.
Felveszem az első szerelést és magamra kapom, ekkor döbbenek rá, hogy cseszettül másképp nézek ki. Ez nem én vagyok. Vagyis, talán, de ennek semmi köze a régi énemhez. A régi énem. Majdnem nevetek, ahogy rádöbbenek, mit is gondoltam.
- Készen állsz átismételni néhány táncmozdulatot? - Bailey kérdezi és bólintok.
- Persze.
***
Amint a színfalak mögött állok, készen, hogy színpadra lépjek, a szívem gyorsabban ver és kezdek nagyon, nagyon ideges lenni. Nem csak azért, mert táncolok. Ideges vagyok, mert látom Harryt és annyi minden történt közöttünk, hogy fogalmam sincs, hogy viselkedjek körülötte. Remélem, nem fog állandóan Lindával táncolni, de ismét, azt sem akarom, hogy velem táncoljon. Mi ütött belém?
- Koncentrálj - kiáltja Bailey, ahogy helyet cserélünk.
Próbálok, tényleg nagyon próbálok, de nem megy.
Harry szemszöge
Imádom a ma esti tömeget, nagyon hangosak és ez lenyűgöző, de ahányszor látom a szemem sarkából Samanthát, nem tudok koncentrálni. Már így is kétszer rontom el a szólóm és úgy tűnik, ő is hasonlóan szenved. Bárcsak tudnám, mi ütött belém.
- Gyerünk, Harry, koncentrálj - suttogja Zayn a fülembe, ahogy leülünk, hogy a Little Things-et elénekeljük.
- Próbálok - mondom és lenézek. Louis szemben ül velem. Ahogy találkozik a tekintetünk, rám mosolyog, és a magasba tartja hüvelykujját. Visszamosolygok, imádom, hogy ilyen támogató.
A lányok lemennek a színpadról, mert nem kell táncolniuk a lassú dalokra.
A zene elkezdődik, és arra gondolok, hogy bárcsak találnék egy lányt, akinek elénekelhetném ezt a dalt. Egy lányt, aki megértene engem, miközben ezt a fárasztó munkát csinálom.
- Harry - bök meg Niall.
Felé fordulok és rádöbbenek, hogy mindjárt a szólóm jön. Bólintok. Oké, meg tudom csinálni. Ne gondold túl, miközben gondolkodsz. Ne gondolkodj sokat.
Énekelni kezdek, és csak rá tudok gondolni. Rá, miközben táncol. Rá, miközben engem néz. Rá, miközben rám mosolyog. Hogy fogom végigcsinálni? Nem tudom, mit kéne tennem.