Unexpected - Magyar

37.Fejezet

Samantha szemszöge

Az ajtó nyílásának hangjára ébredek fel és óvatosan emelem fel a fejem, ahogy látom Niallt ott állni.

- Mennünk kell - suttogja, én pedig bólintok.

- Mindjárt kész leszünk - ígérem meg és felnézek Harryre.

Szemei még mindig csukva vannak, és keze még mindig körülöttem van, ezért alig bírom mozdítani a sajátom. Nézem őt, lélegzete egyenletes és ajkai résnyire vannak nyílva. Próbálom lefejteni magamról karjait, de motyog valamit és közelebb húz a mellkasához. Megmosolyogtat ez a mozdulat, sosem gondoltam, hogy valaha tetszene is ehhez hasonló.

Sikerül felküzdenem magam a füléig és belesuttogom a fülébe:

- Harry, fel kell kelnünk, elaludtunk.

Kuncogok, ahogy kiad néhány fura hangot, de még mindig nem nyitja ki a szemét. Szája pár milliméterre van az enyémtől, ahogy lenézek az arcára. Elbűvölően néz ki és érzem a leheletét arcomon. Hirtelen szükségét érzem, hogy megcsókoljam, ahogy még egyszer lenézek rá. Nem tudom megállítani magam és telt ajkainak nyomom a szám gyengéden.

Tudom, hogy most már ébren van, mert a fogása körülöttem megerősödött és sóhajt a számba, ahogy mosolygok és elhúzódom.

- Ezt miért kaptam? - motyogja Harry, ahogy lehajolok ismét.

Pislog párszor és a hangja annyira rekedt, hogy érzem, ahogy kiráz tőle a hideg.

- Fel kellett, hogy keltselek, már így is késésben vagyunk - vigyorgok rá és a szívem gyorsabban kezd verni. Még sosem voltam vele ennyire arcátlan, de el kell ismernem, tetszik.

- Mi... - motyogja és kinyújtóztatja kezeit egy rövid pillanatig, de amint rájön, hogy elengedt, megragadja a csípőm és közelebb húz. - Hozzá tudnék szokni, hogy így keljek fel - suttogja és közel hajol.

- Biztos vagy benne? - kérdezem őt mosolyogva.

- Nagyon biztos, igen - mondja, megfogja a testem és megfordít, tehát már rajtam is fekszik. Sikoly hagyja el a számat, de csak még erősebben nyomja magát testemnek és nevetek. - Halál biztos, hogy igen - suttogja rekedten. Ajkai kapcsolatba lépnek enyémekkel ismét és érzem, ahogy erősödik fogása körülöttem, ahogy kinyitja száját és átcsúsztatja nyelvét. Őrületbe kerget, hogy mindig visszahúzza a nyelvét, miután becsúsztatta, és felemelem a kezem, nyaka köré fonom, hogy megállítsam a kínzásomban. Kuncog, ahogy megadja magát és lehajol, hogy még mélyebben csókolhasson. Kezeit fel-le kezdi mozgatni a bordámon és hirtelen elhúzódom és nevetni kezdek. Ajkaink elhúzódnak egymástól és levegőért kapkodok, próbálok nem rá nézni.

- Csikiztelek? - mondja az átlagosnál magasabb hangon.

- Nem - próbálok komoly lenni. - Nem vagyok csikis, csak mennünk kell - puszilom meg a száját ismét. - Gyere, menjünk.

Próbálom lefejteni erős testét magamról és engedi, hogy kikeljek az ágyból, miközben nagy mosollyal az ajkain néz engem és hitetlenül rázza meg a fejét.

- Szóval csikis vagy - mondja és kiugrik az ágyból, hogy utánam jöjjön.

Megfordulok, amint hallom a lépteit a földön és sikítok, mikor megragad.

- Harry, ne, kérlek - próbálom a kezeit visszatartani, attól, amire készült.

Azonnal abbahagyja és lenéz rám, még mindig tartom a nagy kezeit az én kis kezeimmel és vigyorog rám, ahogy összekulcsolja kezeink. Közelebb jön és a falnak nyom mögöttem, ahogy megnyalja ajkait és motyog valamit, amit nem értek.