Unexpected - Magyar

18.Fejezet

Meglepődöm magamon, mikor a lányok előtt állok, de a zene folytatódik és imádom ezt a számot, úgyhogy elkezdek táncolni. Nem is gondolok arra, amit csinálok.
A kedvenc részem következik a zenében és a csípőm kezdem rázni. Csak úgy táncolok, ahogy tetszik.
Olyan, mintha a testem magától mozogna, és a szívem is gyorsabban ver, de nem törődöm vele, csak táncolok. Érzem, ahogy az emberek engem néznek, de megpróbálom kizárni őket. Danielle és Bailey mögöttem táncol és rájuk mosolygok. Danielle rám kacsint és megfordulok ismét, egy kicsit jobban rázom a csípőmet. Harryre gondolok és arra, hogy tetszene-e neki, ahogy táncolok, szexinek gondolna-e. Tovább mozgok, a csípőm és a felsőtestem kicsit erősebben rázom, ahogy próbálok nem Harryre és a vigyorára gondolni. Látom, ahogy zöld szemeivel néz engem, és az egész testem fellángol. Lehunyom a szemem, erősebben rázom magam. Nem tudom kiverni a fejemből az arcát, még mindig látom a mosolyát. A zene egyre hangosabb és kinyitom a szemem, próbálok koncentrálni a rutinos mozdulatokra, amit Danielle és Bailey táncol. De még mindig nem tudok nem Harryre gondolni, még a csók is újra lejátszódik a fejemben és azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak itt lenne. De természetesen nincsen, mert Lindával van most. Amint Harryre és Lindára gondolok, fura érzés jelenik meg a hasamban és nyelnem kell párszor, hogy eltűnjön a gombóc a torkomban. A mozdulataim lelassulnak, és már nem tudok koncentrálni többet.
Arrébb mozgok a tánctérről amint a zene elhallgat, és tudom, hogy Danielle és Bailey mögöttem jönnek, de nem fordulok meg. Nem akarom, hogy lássák a könnyes szemem. Nem értem, miért érzek így, de Harry tényleg érzékennyé tesz. Egyenesen a bár felé sétálok és meglepődöm magamon, hogy három röviditalt kérek és kettőt átadok Daniellenek és Baileynek. Mindketten nagy szemekkel néznek rám, de szájuk mosolyra húzódik, amint meghúzzuk az italunkat. Megint részeg akarok lenni, el kell felejtenem mindent ismét. Meg akarok fordulni, hogy rendeljek még italt, de Danielle visszahúz.
- Samantha, holnap koncertünk van - suttogva kiabálja, mire megvonom a vállam.
- Mindegy - blöffölök és kérek magamnak még egy italt.
Nem érdekel a fura tekintetük, amint ledöntöm a következő italt, örülök, hogy az étteremben már ittam egy kis bort, így máris kezdek szédülni. Az étterem, megint Harryre és Lindára gondolok. Danielle és Bailey felé fordulok.
- Vissza akartok menni, táncolni? - kérdezem őket, nem törődöm tágra nyílt szemeikkel.
- I-igen, persze - von vállat Danielle és zavartan néz Baileyre.
A tánctér felé sétálok és körbenézek, hogy találjak valakit, aki akar táncolni. Nem tudom, mióta vagyok tele önbizalommal, de a bennem lévő düh egy másik emberré tesz. El akarom felejteni azt a fura érzést, amit Harry miatt érzek, még sosem éreztem így, és őszintén, nem tudom, hogyan birkózzak meg vele. Érzem, hogy valaki megragadja a karom és megfordulok, Danielle az.
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz haza menni? - kérdezi, mire megrázom a fejem.
- Nem akarok hazamenni, és te?
Bailey előbb rám, majd Daniellere néz és megvonja a vállát.
- Nekem mindegy, de ne részegedj le nagyon, oké? - néz rám aggódva és majdnem nevetek.
Bailey mondja nekem, hogy nem kéne lerészegednem, Bailey és Danielle, akik gyakorlatilag kényszerítettek, hogy életemben először igyak és most amiatt aggódnak, hogy részeg vagyok.
- Akarsz róla beszélni? - Danielle még mindig fogja a karom.
- Beszélni, miről? - kérdezem zavartan.
- Valamiről, ami miatt ilyen feldúlt vagy? - Nagy barna szemeivel gyakorlatilag rám bámul.
- Nem, csak jól akarom érezni magam - mosolygok rájuk és visszamegyek a tánctérre.
Látom, ahogy Danielle és Bailey engem néznek, de nem úgy táncolnak, mint néhány perccel ezelőtt.
- Gyerünk - kiabálom túl a zenét, de mindketten megrázzák a fejüket.
Nem tudom, mi bajuk van, de kezd idegesíteni. Táncolni akarok, de utálom, hogy mindketten engem bámulnak.
- Nem akarok úgy táncolni, hogy közben így bámultok - panaszkodom, és feléjük sétálok pár pillanattal később.
- Hát, akkor talán itt az ideje hazamenni - javasolja Bailey, mire mérges leszek.
Nem értem, miért akarnak hazamenni, mikor ők kényszerítettek arra, hogy idejöjjek.
Körbenézek a klubban és sóhajtok, úgy döntök, hogy inkább feladom és csak hazamegyek. Épp mikor a kijárat felé akarok menni, Danielle megragadja a karom.
- Másik irányba megyünk - mondja, a tekintete majdnem ijedtnek tűnik.
- Mi folyik itt? - kérdezem zavartan, miközben magával húz és a hátsókijárat felé haladunk.
- Semmi, csak kövess - suttogja és követem őt.
Amint megérkezünk az utcára, mély levegőt veszek. Kissé zavart vagyok és ittas.
- Már írtam Liamnek, néhány perc és itt lesz - mosolyog Danielle.
Megrázom a fejem, csak azért, mert mindig akar valamit és azt meg is kapja. Tudta, hogy haza akar menni, és már írt is Liamnek, mikor azt mondtam, maradni akarok. De legalább már tudom, miért akar hazamenni. Kár, hogy velem van egy szobában és nem lesz lehetősége, hogy Liammel töltse az idejét ma éjjel. Nem is akarom hallani. Elpirulok a gondolatra, de ugyanakkor szerintem aranyos is.
Liam és a bérelt autója megérkezik pár perccel később, mindannyian beugrunk a fekete Range Roverbe. Ad egy csókot Danielle arcára, ahogy beül az anyósülésre. Bailey és én a kocsi hátuljába ülünk és Liam vezetni kezd. Bailey előveszi a telefonját és pötyög rajta. Érzem a telefonom rezegni nem sokkal később és kiveszem a táskámból, látom, hogy van egy új üzenetem Baileytől. Zavartan nézek rá, de csak megvonja a vállát és a telefonomra mutat, hogy olvassam el.
Bailey: „Harry az, ugye?
Majdnem megfulladok, ahogy elolvasom a szavakat. Miért kérdezne tőlem ilyet?
Én: „Nem, nem Harry." - válaszolom gyorsan. Tudom, hogy éppen engem néz, de nem nézek vissza rá.
Bailey: „Biztos vagy benne?"
Én: „100 %"
Bailey: „Bármiről beszélhetsz velem."
Bólintok, miközben bepötyögöm a választ.
Én: „Köszi"
Küldök Bailey irányába egy hamis mosolyt és egy sóhaj hagyja el az ajkam, amint megérkezünk a hotelhez. A főbejáraton megyünk be, és annak ellenére, hogy páran felismertek, egész hamar odaérünk a bejárathoz.
- A táskákat Danielle szobájába tettem - fordul meg Liam és ránk mosolyog.
- A legtöbb úgyis az övé, úgyhogy köszi - nevet Bailey, én pedig csatlakozom hozzá.
A saját szobáink fele sétálunk, de megállítom Baileyt és visszahúzom.
- Inni akarok egyet a hotel éttermében, egész jó hely - suttogom neki és meglepődve néz rám. - És akarok kérni egy másik szobát, ha még van szabad, hogy Liam és Danielle egyedül maradhasson - mutatok kettejükre, akik előttünk sétálnak. Danielle Liamhez bújik, és nem kell látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, csillognak a szemei és fülig ér a vigyora.
- Oh, hát, megértem - kuncog Bailey.
- Igen - bámulom a cipőim.
- Megmondom neki, ne aggódj. Csak vigyázz magadra, oké? - suttogja, mire bólintok.
- Köszi, Bailey. Aludj jól - suttogom, majd a lépcső fele sétálok, ahelyett, hogy a liftet használnám.
Kissé meglepődöm, hogy Bailey elengedett egyedül, hogy igyak valamit, és azon kezdek gondolkozni, hogy miért akartak olyan gyorsan eljönni a klubból. Olyan, mintha maradni akartak volna az első néhány percben, aztán hirtelen meggondolták magukat és el akartak jönni, amilyen hamar csak lehetett. Néha nem értem ezeket a lányokat, de meg kell mondjam, kezdem őket megszeretni. Örülök, hogy ilyen jól kijövök Daniellel és Baileyvel, Roxy sem tűnik olyan rossznak. Néha kicsit furcsa és komolyabb, de szerintem, ha többet lennénk együtt, jól kijönnénk egymással mi is.
Leülök az étterem előterében és előveszem a telefonom, hogy az értesítőim között böngésszek. Örülök, hogy anya nem hívott és a szívem gyorsabban kezd verni a gondolatra, hogy elmondjam-e neki, hogy nem a balett társulatban vagyok. Amint megjön a pincér, rendelek egy koktélt és megígéri, hogy azonnal hozza. Rá mosolygok, majd a telefonomra koncentrálok. Meglepődöm, amiért ismét jön egy üzenetem Baileytől.
Bailey: „Meg van a szobád, 317-es a negyedik emeleten. Már felhoztam a cuccaid. Jó szórakozást! Xx"
Én: „Oké... köszi, Bailey"
Bailey: „A recepción kérd a kulcsod, csak mondd majd a neved"
Én: „Fogom, haha, köszi, még egyszer. Xx"
Meglepődöm, hogy most Bailey igen sokat törődik velem és van egy olyan érzésem, hogy történ valami a klubban, amiről nem akarják, hogy tudjak. Sosem akarnának ilyen gyorsan távozni, meg az is, hogy már megvan a szobám és a cuccaimat is felvitte. Mi folyik itt?
A gondolataimat a pincér zavarja meg, aki meghozta a koktélom és én hálásan mosolygok rá, miközben kortyolok egyet. Isteni az íze és hátradőlök, élvezem a kilátást az ablakból. Ez a hely tényleg gyönyörű. Már csak néhány ember maradt az étteremben, és még mindig felismerek pár lányt várakozni az ajtó előtt. Még mindig a fiúkra várnak, hogy megjelenjenek. Kuncogok és visszafordulok, hogy ismét kinézzek az ablakon. A koktél tényleg nagyon finom és folyamatosan kortyolok belőle kicsit; amint meghallom a lányokat sikítani, megfordulok. Nem látok semmit, de biztos, hogy valamelyik fiú lent van, mert minden irányba futnak és kiabálnak. A biztonságiak megpróbálják őket megnyugtatni és néhányukat kirúgják a hotelből. Megrázom a fejem, ha valójában befognák, lenne esélyük találkozni a fiúkkal. Visszaülök, és különböző dolgokra próbálok fókuszálni és rendelek még egy koktélt. A pincér rám néz zavartan, talán azon gondolkozik, miért vagyok itt egyedül, de nem figyelek a fura arckifejezésére, csak rámosolygok. Ahogy egyre több alkohol lesz az ereimben, úgy eljátszom a gondolattal, hogy felhívom anyát és elmondom neki az igazságot, de minden alkalommal megállok, mikor meg akarom nyomni a gombot. Megérkezik a második koktél és kifizetem mindkettőt, hogyha befejeztem, majd csak fel kelljen állnom és elmennem, amikor akarok. Ez a koktél még finomabb és nagyobb kortyokban kezdem inni. Nem törődöm azzal, hogy kezdek szédülni, inkább az embereket nézem az étterem bárjában. Legtöbbjük valaki mással van és úgy tűnik szerelmesek egymásba, néhányuk úgy néz ki, házas. Csak egy ember van, aki egyedül ül és amikor közelebbről megnézem, látom, hogy az Zayn. A bár végében ül, olvas valamit a telefonján, miközben cigizik. Őt vizslatom, úgy tűnik eléggé fáradt Hirtelen felveszi a telefonját, pénzt hagy a pulton és kisétál a bárból, miközben beszél valakihez a telefonon. Befejezem a koktélom és utána megyek, de mire a sarokhoz érek, már nem látom őt. A recepcióhoz sétálok és elkérem a kulcsokat. Rám mosolyognak, miközben odaadják, de nem tudják elrejteni a vidám tekintetüket. Nem érdekel, tudom, hogy részeg vagyok és talán a szemeim vörösek, de attól még jól érzem magam. Bárcsak táncolhatnék most, de eszembe jut, hogy holnap megint koncert lesz, és izgatott leszek, ha arra gondolok. Lassan kezdem élvezni, és be kell vallanom, szeretek a lányokkal lógni.
Ahogy a folyosón sétálok, miközben a szobám keresem, elmegyek Harry szobája mellett. Azonnal lassabban lépkedek és megállok az ajtaja előtt. Rám törnek az emlékek, ahogy megölelte Lindát, miközben én álltam és csak néztem őt. Emlékszem a vigyorára, ami ajkain volt. Szükségét érzem, hogy megtudjam, itt van-e, de leállítom magam, mielőtt lenyomnám a kilincset, mert fura hangokat hallok odabentről. Megdermedek, tudom, mi folyik bent és majdnem futni kezdek. Undorodom, és ismét érzem a gombócot a torkomban. Gyorsabban lépkedek és próbálom elolvasni, mik vannak az ajtóra írva a könnyeimen keresztül. Nem tudom, miért érint meg ez ennyire, de valójában fáj. Amint végre elérem az ajtóm, megpróbálom kinyitni, de nem működik. Újra és újra megpróbálom, de még mindig semmi.
- Mi a franc? - Majdnem kiabálom, miközben lecsúszom az ajtó tövébe a földre. Még mindig könnyezik a szemem, de már inkább dühös vagyok, mint szomorú. Azon töprengek, miért gondoltam én valaha is, hogy elég jó vagyok Harrynek. Mindenki megmondta, hogy szeret játszani és lefeküdni a lányokkal, de azt gondoltam, valójában kedvel engem. Be tudnék húzni magamnak és majdnem nevetek, mikor rájövök, milyen hülye vagyok. Veszek egy mély levegőt, felállok.
- Minden oké? - érdes rekedt hangjától megugrom.
Próbálom letörölni a könnyeket és megtámasztom magam az egyik kezemmel a falon. Jobban szédülök, mint ezelőtt, ahogy ránézek. Még mindig azt viseli, mint amit a randiján, de a haja most kócosabb és a szeme is másmilyen. Úgy néz ki, mintha ivott volna, vagy csak most kelt fel.
- Minden rendben - mondom neki és megfordulok, hogy a kártyát az ajtóba helyezzem.
Még mindig nem működik és újra megpróbálom. Remeg a kezem, ami csak megnehezíti, próbálom eltakarni, hogy ne lássa, mit csinálok.
- Gyere, segítek - suttogja a fülembe, miközben érzem a testét magamon. Kezeivel körbeölel, ahogy megfogja az enyémeket és megfordítja a kártyát, visszanyomja a résbe. Az ajtó fura hangokat ad ki és kinyílik. Elpirulok, ahogy rájövök, milyen hülye vagyok. Harry kezei még mindig körülöttem vannak és próbálok kilépni az öleléséből, de megfordít.
- Mi a baj? - kérdezi ismét és lehajol, hogy egyenesen a szemembe nézzen.
- Semmi - ismétlem, mire vigyorog.
- Miért sírsz? - kérdezi, a hangja lágynak hangzik.
- Nem sírok - válaszolom, megtörlöm a szemeim még egyszer. Ott tartok, hogy nem érdekel, hogy nézek ki. Már így is szédülök és olyan, mintha a folyosó körülöttem forogna. Örülök, hogy megtámasztom magam a fallal, különben le kéne, üljek.
- Részeg vagy? - kérdezi vidáman.
- Nem, és te? - egyenesedem ki ismét.
- Nem, csak fáradt - válaszol, mire bólintok.
- Igen, el tudom képzelni. - A hangom mérgesebb, mint ahogy akartam, hogy az hangozzon. Feltolom magam és besétálok az új szobámba.
- Miért cseréltél szobát? - kérdezi mögöttem lépkedve. Megállok és megfordulok.
- Danielle és Liam - mondom egyszerűen és kuncog.
- Hát, azt megértem - mondja, majd becsukja az ajtót maga mögött.
Nem válaszolok, ahogy lassan körbenézek és a falhoz sétálok, hogy megmentsem magam a földre eséstől. Megtalálom a hálót és örülök, amiért azon keresztül tudok eljutni a fürdőbe.
Harry mögöttem jön és idegesít, kínosan érzem magam, hogy nem áll meg. Elérem a bőröndöm, kinyitom, hogy megtaláljam az alvós pólóm és nadrágom, majd bemegyek a fürdőbe minden szó nélkül. Nem érdekel, hogy itt van. Örülök, hogy nem Lindával van, de ugyanakkor azt akarom, hogy magamra hagyjon. Miért van mindig itt? És miért kérdezgeti folyton, hogy hogy vagyok? Nem mintha az ő dolga lenne, csak el kéne tűnnie és békén hagynia. Majdnem üvöltök mérgemben, ahogy a zuhany alá állok és hagyom, hogy a forró víz lefolyjon rajtam, megnyugtatva ezzel. Majdnem kitisztítja a fejem és a szédülés is alábbhagy egy kissé. Megmosom a fogam és amint befejeztem a zuhanyt, átöltözöm a ruháimba. Visszamegyek a hálóba. Valószínű az alkohol tehet róla, amiért nem szégyellem el magam, hogy Harry lélegzete eláll, mikor belépek a szobába. Nem veszek tudomást róla, elsétálok a konyhába, hogy szerezzek egy pohár vizet. Harry mögöttem jön, és nem nézek rá továbbra sem. Zöld szemeire elgyengülnek a térdeim.
- Miért vagy ilyen fura? - kérdezi hirtelen, a konyhapultnak támaszkodik. Nézi, ahogy megtöltöm a poharam vízzel.
- Nem vagyok fura, csak fáradt - mondom, még mindig nem nézek rá.
Közelebb jön, mire én a poharamat bámulom, próbálom mind kiinni a tartalmát. Kezei olyanok, mint a tűz, mikor megérinti a csípőm és magához húz. Óvatosan megfogja a poharam és a pultra helyezi mögöttem. Mutatóujjával felemeli az állam lassan.
- Nem voltál ilyen, mikor vásároltunk - motyogja, és azonnal elpirulok a vásárlásunk gondolatára. Az érintésére csak még közelebb akarok lenni hozzá, de ugyanakkor kiabálni akarok vele, amiért ilyen hülye módszerei vannak arra, hogy velem játsszon.
Még ha fel is emeli az állam, próbálok nem a szemeibe nézni. Összefonom a kezeim a mellkasom előtt és csak állok ott, rá várok, hogy abbahagyja. Kuncog, ahogy ujjai levándorolnak az államtól a mellkasomig, majd az oldalamra. Remélem, nem látja a libabőrt, amit okoz az érintésével. Lehunyom a szemem és próbálom visszafogni magam, miközben összepréselem a szám, hogy visszatartsam a nyögést, ami el akarja hagyni a szám.
Harry ismét nevet.
- Részeg vagy, ugye? - kérdezi ismét, mire megrázom a fejem.
- Nem vagyok - sikerül mondanom, míg visszafojtom a lélegzetem.
- De igen - nevet és a hangja engem is mosolygásra késztet. - Részeg vagy és engem akarsz, nem igaz? - hajol közelebb, hogy a fülembe suttogjon. Ahogy meleg lehelete csiklandozza a bőröm, közelebb akarom magamhoz húzni, de továbbra is ott állok mozdulatlanul, még mindig összefont karokkal.
A fülemet rágcsálja, majd megint suttogni kezd:
- Ne légy olyan szégyenlős. - Apró csókokat helyez a nyakamra, és lehunyom a szemem, csak azért hogy kinyissam őket néhány pillanattal később. Mit művelek? Egyedül vagyok Harryvel a szobámban, és még csak nem is hívtam be. Most ért vissza a randijáról Lindával, hallottam a hangokat a szobájából és nem állok készen a hülye játékait játszani.
- Állj - sikerül kinyögnöm, ahogy hátrébb lépek tőle.
Zavartan néz rám és tesz egy lépést felém, de én megint hátrálok egyet. Kuncog, ahogy gyorsan kezd felém sétálni, de utánzom őt és én is gyorsítok lépteimen. Nagyra nyílik a szeme, megáll és mögém mutat. Megfordulok, hogy lássam, majdnem belesétáltam a hálószoba ajtajába, majd hirtelen erős karokat érzek körülöttem.