Unexpected - Magyar

57.Fejezet

Samantha szemszöge

Amint befejeztem a pakolást, lezártam a bőröndöm és a hálóba megyek. Harry az ágyon ül, és mikor belépek, felnéz. Egy részem bele akar nézni gyönyörű szemeibe és kissé fájdalmat érzek a mellkasomban. Elsétálok mellette, még mindig nem mozdul meg és megállok egy pillanatra, mielőtt az ajtó felé fordulnék és óvatosan lenyomnám a kilincset. Ki akarom nyitni az ajtót és elmenni, könnyebb lesz, ha nem beszélek sokat. Nem akarok ismét sírni és nem akarom, hogy maradásra bírjon. Lenyomom a kilincset kissé erősebben, de az ajtó még mindig nem nyílik ki. Be van zárva. Bezárta az ajtót. Lassan megfordulok, a bőrönd a hátára esik, ahogy Harryre nézek. Ismét dühös leszek. Dühös, de ugyanakkor egy kis részem örül, mert ez mutatja, hogy Harry törődik velem.

- Ki tudnád nyitni az ajtót? - sziszegem fogaim között.

Harry lassan felnéz rám, szemei fáradtak és a haja is úgy néz ki, mintha folyamatosan végigszántott volna rajta.

- Nem - válaszolja lazán és kezeim ökölbe szorulnak.

Válaszától meglepődve nézek rá és próbálok keresni egy jelet is, hogy csak viccelt. Nem találok.

- Harry, kérlek. - Már majdnem könyörgöm neki.

- Nem, Sam - emeli fel a hangját, mielőtt felkelne, és nagyon közel állna hozzám.

Egyenesen a szemembe néz, mielőtt mély levegőt venne és megszólalna:

- Nem fogom hagyni, hogy elmenj, mint egy kibaszottul megijedt kislány, oké? Megígérted, hogy eljössz velem Londonba, foglaltam asztalt ma estére, elterveztem mindent - mutogat a kezével közöttünk. -, és mindennek vége néhány kibaszottul nevetséges újság miatt, amit a bejárónőm vett? - Elhallgat egy percre és nyelek.

Még nem hallottam őt így beszélni, annyira biztosnak tűnik abban, amit mond és tényleg meg akar győzni.

- Nem hagyom, hogy elmenj, nem hagyom, hogy megtedd. És tudni akarod, miért? - hallgat el ismét és sikerül alig láthatóan bólintanom. - Mert kurvára sokat változtam miattad, Samantha, nagyon sokat, és tudom, hogy nem vetted észre. Tudom, hogy nehéz, hogy rájöjj, de kérdezd meg a fiúkat, a csapatot, mindenkit... Le merném fogadni, hogy mind meglepődnének azon, hogy itt állok, könyörgök egy lánynak, hogy maradjon velem. Könyörgöm neki, hogy hagyjon fel azzal, hogy rávilágít minden negatív dologra a múltban, amit tettem és könyörgöm neki, akit teljes szívemből szeretek, hogy vigye vissza a bőröndjét a gardróbba és maradjon velem. Szeretlek, Sam, tényleg szeretlek, de le kell állnod. Kurvára abba kell hagynod, hogy túlreagálsz minden egyes dolgot, amit tettem. Nem törölhetem ki a múltam, és tudom, hogy amiket tettem nem igazán... hát, nem igazán szép, de próbálok megváltozni, oké? Kurvára próbálok megváltozni és tudni akarod, hogy miért teszem? - vesz egy mély levegőt, de nem bírok megmozdulni. Továbbra is őt bámulom, az ajkait. Totál le vagyok döbbenve, ahogy beszél.

- Nos, azért teszem ezt, mert kurvára elég jó szeretnék lenni neked, aki megérdemli, hogy veled legyen. De egy kissé megértőbbnek kell lenned, és nem akarattal hazudtam, én csak... rohadtul nem érdekeltek azok a lányok ez előtt és a magazinokat is leszarom. Csak te érdekelsz, és szeretném, ha megbíznál bennem és elhinnéd, hogy nem hazudok.

Elhallgat, mindkét kezét a fejéhez emeli és végigszánt velük a haján, mielőtt tesz még egy lépést felém és megfogja az arcom meleg kezeivel. Egy jóleső hideg fut végig hátamon, ahogy tekintetünk találkozik.

- Sajnálom, ahogy rád támadtam az előbb, de nem tudom elengedni a múltam és rosszul esik, hogy úgy tűnik, sosem vagyok elég jó - néz le a földre és a szívem kettétörik, ahogy rádöbbenek, mennyire is bántottam meg valójában.