Unexpected - Magyar

2.Fejezet

Mr. Brown elvezet egy nagy ajtóhoz, ami mögül hangos zene szólt. Kinyitja és rájövök, hogy ez nem az a fajta zene, amire táncolni szoktam.
Gyorsan körbenézek az arénában és látok néhány lányt idegesen fel-le futkosni, miközben egy másik fekete ruhás férfi jön felénk.
- Miss Davis? - kérdezi tőlem, és felém nyújtja a kezét. Bólintok, miközben kezet rázunk. - Paul vagyok, örülök, hogy találkoztunk.
- É-én is örülök - dadogom.
- Kövess csak, a csapat már izgatott, hogy találkozhat veled. - Bizalmasan nézek Mr. Brownra, aki csak rám kacsint, és azt mondja, hogy kövessem Pault.
Futnom kell utána, mert nagy léptekkel halad előre, és mikor végre utolérem, akkor látom, hogy már mindenki rám várt. Meglepődtem, hogy nincsen zsűri.
- Srácok, ő itt Samantha Davis. Kiesett a balett társulatból és táncolni fog nekünk pár percig.
Bólintok és körülnézek az arénában. Van egy hatalmas színpad mikrofonnal rajta, és még egy hatalmas kivetítő fényekkel. Kínosnak érzem, ahogy Paul bemutatott a többieknek, de úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyom.
Egy kedves hölgy sétál felém és a színpad mögé vezet, hogy megmutassa a jelmezem. Igen, mindenre gondoltak, még jelmezekre is. Úgy tűnik előre tudták, mi következik.
- Bailey vagyok - mondja nagy mosollyal.
- Samantha - válaszolom.
- Balett táncos vagy, igaz? - kérdezi tőlem.
- Igen, vagy legalábbis az voltam pár perccel ezelőttig. - Próbálok nevetést színlelni.
- Oh - mondja és nevetni kezd. - Légy boldog, most már velünk táncolhatsz.
- Velünk? - kérdezem meglepetten.
- Igen, velem és négy másik lánnyal - mondja. - Épp most rúgtuk ki az egyik háttértáncosunkat, mert mindig késett és szükségünk volt egy másik tehetséges lányra. Pete mesélt rólad és láttuk a videódat... - egy pillanatra elhallgatott, hogy mély lélegzetet vegyen. - Röviden, szerintem nagyszerű vagy és túl tehetséges hogy a balettra pazarold az időd.
Úgy érzem, fuldoklom, és próbálok úgy tenni, mintha köhögnék. Sosem mondott még senki ilyet, és sosem gondoltam úgy a balettra, mint időpazarlásra. Mindig is élveztem balettozni, imádtam a táncot.
- Miért nézel ilyen zavarodottan? - Bailey integet az arcom előtt, ezzel visszavezetve a jelenbe.
- Oh, semmi - mormolom, és megint nevetni kezd. Gyönyörűen néz ki a szőke hajával, ami be van fonva és lófarokként esik a bal vállára.
- Mindegy is - Bailey folytatja: - gondoltál már arra, hogy keverd a balettot modern tánccal, mint mondjuk hip-hop, break tánc vagy ilyesmi? - Nagy szemekkel nézett rám.
- Erm, régen táncoltam hip-hopot, de csak titokban, mert az anyám nem díjazta - vallom be csendesen, mire Bailey tapsol egyet.
- Tökéletes - mondja. - Megmutatok pár mozdulatot és később táncolsz velünk, hogy eldönthessék, akarnak-e a csapatban vagy sem. Ez így jó?
Bólintok, és éppen válaszolni akarok, amikor elindítja a zenét és ugrál; elkezd táncolni.
Tágra nyílt szemekkel nézek rá, lenyűgöz, ahogy mozog. Egyszerűnek tűnnek a mozdulatok, de már rájöttem, hogy sokkal több áll e mögött, mint egy szimpla rutin.
Ahogy a zene megáll, Bailey megfordul és szembe áll velem.
- Nem olyan nehéz, ugye? - kérdezi mosolyogva, mire megrázom a fejem. - Oké, akkor ismételd utánam - mondja és mögém lép, lépést lépés követ.
***
Majdnem egy órán át táncolunk, és mikor befejezzük, Bailey rám néz és bólint.
- Sokkal tehetségesebb vagy, mint vártam - mondja nagy mosollyal. - Tartsunk egy rövid szünetet, aztán hívom a többieket is, hogy fellépjünk a színpadon.
Ezzel elsiet a színpad felé, egyedül hagyva. Leülök a székre és veszek egy mély lélegzetet. Minden olyan gyorsan történik, alig volt időm átgondolni mindezt. Mit szólna ehhez anya? Sosem engedné, hogy hip-hopot táncoljak. Megint veszek egy mély lélegzetet, elmegyek megkeresni a mosdót. Ahogy sétálok a folyosón, észreveszem a mosdót jelző táblát és sietni kezdek.
Ismét hallom a zenét az arénából, biztos, hogy megint próbálnak. Beszaladok a mosdóba és sietek, hogy visszaérjek az arénába.
Mire kinyitom a nagy aréna ajtaját, öt fiú énekel és táncol körbe a színpadon. Felismerem a számot, Bailey korábban megtanította rá a táncmozdulatokat. Megállok, hogy nézzem őket pár percig. Úgy tűnik, jól szórakoznak, bár be kell valljam, hogy annyira nem táncolnak jól; inkább csak élvezik, hogy a színpadon vannak.
- Hát itt vagy - Bailey hangja megriaszt, és ma már harmadszor áll meg a szívem. - Gyere, a fiúk készen vannak - ragadja meg a karom és a színpad fele húz.
A zene azonnal megáll, és mindannyian felém fordulnak.
- Srácok, őt itt Sam, velünk fog táncolni. - Mind a három lány felém szalad, és nyújtják a kezüket, hogy megrázzam.
- Danielle vagyok.
- Roxy.
- Linda. - Mindannyian próbálják bemutatni magukat, és az összezavarodott tekintetemen nevetnek.
- Ne aggódj, mindegyikünk nevére emlékezni fogsz - mondja a lány, akinek göndör a haja. Rámosolygok.
- Csajok, készüljetek el! És srácok, elég a bámészkodásból! - kiabál Bailey, és a lányok, beleértve engem is, beállunk a helyünkre.
A zene elindul, és mindannyian táncolni kezdünk. Nézem a többieket, hogy melyik mozdulat után mi következik, de nagyon élvezem a táncot, úgyhogy hagyom, hogy a zene vezessen. Alig nézem őket, de ahogy a zene leáll, Baileyre nézek, aki máris engem vizslat gyönyörű szemeivel.
- Totál elképesztő voltál - mondja és megölel.
- Igen, az volt - hallok egy rekedtes hangot és megfordulok, hogy lássam a göndör hajú fiút, aki egyenesen a szemembe néz. Vigyorogni kezd, mire gyorsan Bailey felé fordulok.
- Paul és a többiek, mit gondoltok? - kiabál.
- Nagyszerű volt - mondja Paul.
- Túl jó.
- Meglepő, hogy egy balett táncos így tudja mozgatni a csípőjét - mondja a göndör hajú fiú megint.
- Ez tényleg elég jó volt - mondja a szőke és a többi énekes is egyetért.
Elpirulok a kedves szavaktól, és Bailey megint megölel.
- Megmondtam - suttogja a fülembe.
- Szerintem meg kell tartanunk - szólal meg Paul kis idő múlva. - Nem bánod, ha sokat utazol, néhány hónapig távol az otthonodtól? - kérdezi.
- Nem, uram - mondom gondolkodás nélkül.
- Nagyszerű, ez azt jelenti, hogy bent vagy - Paul mondja. A lányok éljeneznek, és csoportos ölelésbe húznak.
***
Miközben visszamegyek a szekrényemhez, hogy összeszedjem a dolgaim, belegondolok, mit tettem. Beleegyeztem, hogy világturnéra megyek egy fiúbandával és négy lánnyal, akiket alig ismerek, hogy hip-hopot táncolhassak. Mit mondana anya? Ha ma mondanám el neki, biztos, hogy megölne. Megölne engem és a zsűrit, amiért nem válogattak be. Bailey azt mondta, hogy a turné egy hét múlva kezdődik, de szükségük van rám, amilyen gyorsan csak lehetséges, hogy minél hamarabb próbálhassunk meg minden. Tulajdonképpen könyörgött, hogy szerdán visszamenjek, ami két nap múlva lesz. És tudod, mi a legviccesebb az egészben? Beleegyeztem anélkül, hogy átgondoltam volna.
Nagyot sóhajtok, miközben felveszem a táskám és bemegyek az öltözőbe, hogy visszavegyem a hétköznapi ruhám. Egy gyors pillantás a telefonomra elárulja, hogy nagy bajban vagyok. Tizenöt nem fogadott hívás anyától. Istenem, annyira irányításmániás. Beütöm a számát, hogy felhívjam és megmondjam, hogy jöjjön értem.
Amikor kimegyek az arénához, a nap még erősebben süt, mint ezelőtt és rádöbbenek, hogy délután négy óra van. Hihetetlen, hogy ennyire elszaladt az idő.
Néhány perc múlva látom anya autóját és odafutok, hogy bemásszak a kocsiba.
- Milyen volt? - kérdezi tőlem, kék szemeivel mélyen az enyémekbe néz.
- Jó, anya, jól ment - válaszolom.
- Sikerült? Mit mondott a zsűri? Minden rendben volt a hajaddal?
- A hajam remek volt, a zsűri azt mondta, rendkívül tehetséges vagyok és tökéletesen mozgok; azt akarják, hogy turnéra menjek velük holnap - mondom gondolkodás nélkül.
- Ahh, ez nagyszerű, gratulálok, kincsem. Tudtam, hogy meg tudod csinálni, annyira büszke vagyok rád. - Anya majdnem kiabál és kezdem magam kényelmetlenül érezni, mert még sosem láttam őt ilyen boldognak egész életemben, kivéve talán a ballagásomon.
- Anya... - kezdem. - Van valami, amit el kell mondanom. - A szívem hevesebben ver, és a hasamhoz húzom a táskám, hogy megnyugodjak.
- Mi az, kicsim? - mondja fényes mosollyal. Fáj, hogy azt kell, mondjam, a lánya nem volt elég jó, hogy hivatásos balett táncos váljon belőle.
- Anya... - kezdem megint.
- Drágám, mi a baj? Nem vagy boldog? Ez egy valóra vált álom, fel is hívom a nagyszüleid, hogy elmondjam nekik, hogy jöjjenek át. Mindent bepakolunk, amire szükséged lesz. Ez nagyszerű, annyira büszke vagyok. - Anya szemei csillognak az izgatottságtól.
- Anya... - mondom nagy lélegzetet véve.
Aggódva néz rám, mire a szívem darabokra törik. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire fog fájni, hogy csalódást okoztam neki.