Unexpected - Magyar

19.Fejezet

- Azt hittem szereted, mikor megcsókollak - vigyorgott rám Harry, miközben megfordított és szorosabban fogott a csípőm körül.
Nem válaszoltam, a fejem szédült és azonnal megbántam, hogy alkoholt ittam. Ismét szorít a fogásán és lehunyom a szemem, mialatt megfordulok. Nem akarok vele lenni most, a ma történtek még mindig összezavarnak, és nem akarok csak egy játszma lenni számára.
- Én is így gondoltam - kuncog. Most sem válaszoltam, de a leheletét éreztem az arcomon. - Gyönyörű vagy ma - suttogta és ajkaival érintette az arcom.
Dermedten, visszafojtott lélegzettel álltam és nyitottam ki újra a szemem.
- Harry, állj. - Próbálta minél határozottabban hangzani.
Ismét nevetett és felemelte az állam, szemei sötétek voltak és fáradtnak tűntek, kimerültnek. Nem olyan volt, mint az a fényes zöld szempár. Azon töprengek, mi baj lehet vele, de nincs kedvem megkérdezni. Őszintén, csak azt akarom, hogy eltűnjön és magamra hagyjon. Az sem érdekel, ha visszamegy Lindához és jól szórakozik vele, csak egyedül akarok lenni most. Azt se akarom, hogy engem érintsen minden alkalommal.
Próbálok hátrálni és legnagyobb meglepetésemre elenged. Végre kikerülök a kezei közül. Zavartan néz rám.
- Mi a bajod most? - kérdezi, és majdnem nevethetnékem támad a hülye kérdésétől.
- Nincs semmi bajom - mondom, miközben az új hálószobámba sétálok.
Mögöttem jön, megfordulok és egyenesen a szemébe nézek.
- Mégis mit gondolsz, mit csinálsz? - kérdezem.
Nagyra nyílt szemekkel néz rám és mosolyog.
- Nem tudom, te mondd meg - kuncog és közelebb jön.
- Nem, Harry, szerintem itt az ideje menned - mondom. - Menj vissza Lindához - motyogom és remélem, hogy nem hallotta meg.
Csak nevet és a földet nézi, basszus, meghallotta.
- Azt akarod, hogy visszamenjek hozzá? - kuncog.
- Igen, menj hozzá és folytasd a szórakozást vele. - Fogalmam sincs, miért mondom mindezt, de már nem tudom magam leállítani.
- Féltékeny vagy, mi? - kérdezi.
Nevetni kezdek és felnézek rá, miközben az ágyhoz megyek és leülök. Még mindig szédülök és nem akarom, hogy Harry lássa, megint nem tudok megállni a saját lábamon.
- Nem vagyok féltékeny - mondom, mire nevetni kezd ismét.
- De, az vagy. - Csak pár lépéssel távol áll meg tőlem.
- Nem vagyok féltékeny arra, hogy ribanc legyek. - Amint a szavak elhagyják a számat, azonnal a kezemet elé rakom és rádöbbenek, hogy mit mondtam az imént.
Abbahagyja a nevetést és összehúzza a szemöldökét. Csend telepedik a szobára és hallom, ahogy mélyen beszívja a levegőt. Mire sikerül felnéznem rá, egyenesen a szemembe néz és ajkait egy elbűvölő mosolyra húzza.
- Szóval ezt gondolod rólam, mi? - A hangja hidegebbnek hangzik, de még mindig mosolyog.
- Nem, nem rólad... Vagyis de... vagyis nem.. - abbahagyom, mikor rájövök, hogy hülyeséget beszélek és Harry halkan nevet.
Valójában, meglepett, hogy nem érdekli annyira, hogy Lindát vagy talán őt ribanczotam le az előbb. Ott áll előttem, de próbálok nem rá nézni. A szívem is gyorsabban ver és kezdek megőrülni, nem csak azért mert alkoholt ittam, de azért is, mert összezavar. Azt hittem, hogy hangokat hallok az ő szobájából és azt hittem, Lindával van, de aztán hirtelen felbukkan az ajtómnál. Az újnál, hogy egészen pontos legyek. Összezavarodtam, és valószínű, hogy ezt Harry is észrevette, mert kuncogni kezdett és közelebb jött. Megállt előttem, és amiért még mindig nem néztem rá, letérdelt. Nevetett a reakciómra, ahogy mindkét kezét a lábaimra helyezte és gyengén megszorította. Remélem, nem vette észre a libabőrt, ami a bőrömet borította. Nem akarok így reagálni a mozdulataira, de valahogy az agyam és a testem nem működik összhangban, és ez csak még inkább összezavar.
- Jól szórakoztál a lányokkal ma este? - kérdezi, miközben még mindig előttem térdel.
- Azt hiszem - motyogtam. Nem akarok ránézni, de a szívem megremeg, amikor a lábamon végigsimít.
- Örülök, hogy jól érezted magad - mondja lágyan és nevet.
- Örülök, hogy jól telt a vacsorád - válaszolom. Nem tudom, mi üt belém, mikor részeg vagyok, de nem gondolok arra, amit mondok. Kezdem megbánni a szavakat, amint azok elhagyják a számat.
- A kaja jó volt - mondja Harry.
Csend telepedik ránk és mély lélegzetet veszek, ahogy megfogja az állam és felemeli a fejem. Még így is, hogy ül előttem, szemeivel pontosan az enyémekbe néz. Rádöbbenek, hogy milyen magas a felsőteste, és a gombok a fekete ingjén ki vannak gombolva, láttatni engedi a tökéletesen izmos mellkasát. Látom a fekete madarakat a mellkasán és a nyakláncot, ami a nyakában lóg.
- A kaja, mi - motyogom, és csak később nézek rá.
Harry halkan nevetni kezd és hüvelykujjával cirógatja az arcom. El akarom tolni magamtól, de nem tudom, van bennem valami, ami azt akarja, hogy érintsen. Amikor a bőrömhöz ér, olyan, mintha lángolnék és a szívem is gyorsan ver. Csodálkozom, hogy nem hallja a szívverésem.
- Aranyos vagy, mikor féltékeny vagy - mondja. - És részeg -egészíti ki és rám vigyorog.
- Nem vagyok féltékeny és nem vagyok... - kezdem.
- Részeg vagy, Samantha - nevet és arcomról a lábamra helyezi a kezét.
- Nem vagyok részeg - mondom. - Még mindig tudom, mit csinálok - nézek le Harry kezeire a lábaimon. Nem mozdul, de időről időre megszorítja a lábam és levegőt is elfelejtek venni olyankor.
- Még mindig aranyos vagy - suttogja, mire elpirulok. - Mi a baj? - kérdezi, és egy kis ideig nem válaszolok. A hangja édes és gyengédnek hangzik. Még mindig lenyűgöz, milyen hamar változik a hangulata.
- Semmi - mondom, mire elveszi a kezeit a lábamról. - Csak mennem kéne lefeküdni, elvégre koncertünk lesz holnap. - Fel akarok állni, de lenyom.
- Nincs még olyan késő - vigyorog, és már megint máshogy viselkedik.
- Harry, légy szíves - könyörgöm neki és az ágyhoz szorít. - Ki kell mennem a fürdőbe - mondom neki, a hangom gyengének hangzik, még ha azt akarom, hogy erős legyen.
Sóhajt és elenged, úgyhogy besietek a fürdőbe. A tükörbe nézek, valójában úgy érzem, jól nézek ki ma este. A ruháim nem a legjobbak, de annyira nem is rosszak. Gyorsan megmosom a kezem és a fogam, mielőtt úgy döntök, hogy átöltözök valami kényelmesebb ruhába. Valószínűleg sosem viselném őket józanul, de jelen pillanatban nem érdekel. Kinyitom a szemem és hagyom, hogy hosszú sötét hajam leomoljon a vállamra. Mire meg akarnék fordulni, megfagyok Harry látványára az ajtóban. Nem hallottam, hogy jönne. Tuti, mindig ezt csinálja, mert elég jól tud szobákba osonni és meglepni az embereket. El akarok menni mellette, de megragadja a karom. Erősebben próbálom kiszabadítani magam, majd nevetve elenged, de egyenesen követ. Megállok az ajtóban, ami a konyhába vezet, és kifele mutatok.
- Tényleg le kéne feküdnöm - motyogom neki és megfogom az ajtófélfát, hogy egyenesen tudjak állni.
- Igen, nekem is - kuncog, és ismét közelebb jön.
A szívem dübörögni kezd, amint megfogja a csípőm és magához húz. Kisöpri haját az arcából és kezeit az arcomhoz vezeti. Megint cirógat a hüvelykujjával, mire lehunyom a szemem és halkan nevetgél. Pontosan tudja, hogy mit hoz ki belőlem ezzel, mégis játszik vele. Amint erre gondolok, kinyitom a szemem és hátralépek, ki Harry karjaiból. Megfordul és rám néz, azt hiszem, nincs hozzászokva ahhoz, hogy nem kap meg mindent, amit akar.
- Nem szeretem, mikor ilyen vagy - suttogja és közeledni kezd.
- Én se - mondom.
Nevet, és amikor le akarok ülni az ágyra, megragad és megfordít. Egyenesen zöld szemeibe nézek, amik sötétebbé változnak, amint összekapcsolódik tekintetünk.
- Mit gondolsz, hová mész mindig? - szűri a fogai között.
- Minél messzebb tőled - válaszolom őszintén, mire ledermed.
- Nem tetszik ez nekem - suttogja a fülembe, meleg leheletétől kiráz a hideg.
- Nem az én problémám - vonok vállat és próbálok másfele nézni.
Beharapja az ajkát és lenéz rám, egy rövid pillanatra lehunyja a szemét. A kezei a csípőmön vannak és magához nyom. Hátradőlök, hogy ne legyek olyan közel hozzá, amint rájövök, hogy nincs sok esélyem kiszabadulni szorításából. Pár pillanattal később kinyitja szemeit és mély lélegzetet vesz, és amint összekapcsolódik a tekintetünk, furcsa érzés támad a hasamban, megint másfele nézek. Kuncogni kezd és egyik kezét a nyakamhoz viszi. Óvatosan cirógatja a bőröm a nyakamon mutatóujjával és libabőrös leszek azonnal. Gyengéd nevetése elárulja, hogy észrevette.
- Ne tégy úgy, mintha nem tetszene - suttogja a fülembe, és a szavaitól remegés fut rajtam végig.
Nem válaszolok, mire megcsókolja óvatosan az arcom. Még mindig nem mozdulok, nevetni kezd ismét és meleg leheletétől kiráz a hideg bőrömön. Egyik kezével csípőmön közelebb von magához, míg a másikkal előbb arcomhoz, majd államhoz nyúl, felemelve a fejem.