Unexpected - Magyar

73.fejezet

Samantha szemszöge
Lehunyom a szemem, amint meghallom, hogy Harry lemászik a lépcsőkön, és mélyebbre süllyedek az ágyban, visszafojtom a lélegzetem egy percig. Micsoda reggel. A paplan alatt bujkálok, amíg eszembe jut, hogy mi történt. Nem tudom, hogy szégyelljem magam vagy ne, de fura belegondolni, hogy az elmúlt óra nem csak egy álom volt, hanem a valóság. Fogalmam sincs, meddig fekszem itt, de hallom, hogy az ajtó ismét kinyitódik, és másodpercekkel később besüpped mellettem a matrac. Tudom, hogy Harry ült le. Még mindig a takaró alatt rejtőzöm.
- Jól vagy, Sam? - kérdezi, a hangja olyannyira rekedt, vonzó, hogy a szívem azonnal hevesen kezd verni.
- Persze, jól - válaszolom, de nem mozdulok meg.
- Nos - kuncogott, mire én elmosolyodtam a takaró alatt. -, csináltam reggelit, és szeretnék enni, mert éhezem. A takaró alatt kellene felszolgálnom neked, vagy Miss Davis elég kedves ahhoz, hogy megmutassa nekem a gyönyörű arcát? - A kezeivel megragadja a csípőmet, és bár a takaró vékony anyagból van, úgy érzem, hogy érintése izzik a bőrömön.
- Adj egy percet - motyogom, mire felnevet.
Veszek egy mély levegőt, mielőtt lassan lebontom magamról a paplant, és ránézek. Ott ül, póló nélkül, és csak a bokszer van rajta. Zöld szemeivel néz rám, és azzal a fiús mosolyával.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezi ismét, mire bólintok és elmosolyodom.
- Esküszöm, jól vagyok. Sőt, remekül, ami azt illeti. - Lassan ülök fel, és olyan magasra emelem a takarót, amennyire lehetséges.
- Nem kell elrejtened azt a tökéletes testet - vigyorog Harry, mire a szemem forgatom.
- Fogd be - pirulok el, és még hangosabban kuncogok.
Feláll, megkerüli az ágyat, én pedig nézem, hogy felkapja a pólóját és visszaül.
- Tessék - nyújtja felém a ruhadarabot, mire elveszem.
- Köszi, Harry - suttogom. Előrehajol és egy csókot nyom a homlokomra.
- Neked bármit, bébi.
Megreggelizünk, nevetünk és beszélgetünk, míg nem Harry lenéz az órájára, és ledermed.
- Mi az? - kérdezem.
- Elfelejtettem elmondani neked pár dolgot, míg... - elhallgat, és keresi a megfelelő szavakat. - szüneteltünk.
- Milyen dolgokat? - férkőzöm hozzá egy kicsit közelebb.
- Először is, Paul felhívott és holnap vissza kell mennünk, meg aztán anya is keresett, és át akar jönni ma este - mondja, és rám néz.
Idegesen nyelek. - Az anyád - ismétlem.
- Igen, az anyám. Évek óta nem láttam őt, és nem sokszor találkozom vele. Ami azt illeti, nem vagyunk annyira jóban, de szerintem összeolvasott rólam minden félét, és tudod, kíváncsi! - mondja lassan. Úgy tűnik, mintha átgondolná minden szavát, mielőtt ténylegesen kimondaná.
- Ideges vagyok - nyögöm ki, és lesütöm a szemeim.
Harry a kezei közé fogja arcomat, és mélyen a szemembe néz.
- Ahogy én is, de megleszünk. Biztos vagyok benne - csókol meg gyengéden, mielőtt ismét a szemembe néz. - Minden rendben lesz velünk, Sam. - Az ajkai ismét az enyémeken vannak, én pedig felsóhajtok, amint ez megváltozik.
Nekidőlök, a fejem a vállára helyezem, míg ő az állát a fejem búbjára támasztja, és így ülünk egy percig.
- Mikor jön? - kérdezem halkan, majd megfogom a kezét és megszorítom.
- Fel kell őt hívnom. Nem tudom, mit mondjak neki, mivel nem igazán beszéltünk, és kissé kiakadtam, mert... - Félbeszakítom őt.
- Semmi baj, itt vagyok. Nem fogok elmenni, megígérem - szorítom meg a kezét ezúttal erősebben, és ő körém fonja a karját. Közelebb húz magához.
- Holnap reggel kell indulnunk, és Paul azt mondta, hogy nagy bajban vagyunk - mondja Harry, és habár érzem a szórakozottságot a hangján, tudom, hogy aggódik.
- Azt már akkor tudtam, mikor eljöttünk - ismerem be őszintén, és Harry bólint.
- Tudom, tudom, de megérte - nevet fel, és a szemembe néz. - Nem gondolod?
- De, jól éreztem magam - mosolygok.
- Sose gondoltam volna, hogy ilyen mocskos vagy az ágyban - húzza az agyam Harry, mire elpirulok.
- Hagyd abba, kérlek - rejtem el az arcom a nyakába.
- Miért? - nevet, és a lehelete csiklandoz. - Olyan dögös voltál, bébi! - folytatja, én pedig csak a fejemet rázom.
- Nem akarom hallani - könyörgöm, mire csak még hangosabban nevet.
- Túl aranyos vagy - jelenti ki, majd eltol magától, hogy a szemembe nézhessen. - Tetszik - mondja, mire a szemem forgatom. - Nagyon tetszik - ismétli. A fülemre teszem a kezem, és elfordulok.
Harry rám esik, és lenyom a párnák közé. Az arca egyre közeledik felém, és úgy tesz, mintha meg akarna csókolni. Lehunyom a szemem, a kezeim még mindig a fülemen vannak.
- Imádom, nagyon szexi vagy, mikor olyan vagy - húzza el a kezem, és suttogja a fülembe.
- Harry, kérlek!
- Oké, leállok, de akkor sem tudod megváltoztatni a véleményem - mosolyog szemtelenül, és nem tehetek róla, de én is elmosolyodom.
- Megyek, lezuhanyozom - mondom, és lelököm magamról.
- Én is - vigyorodik el, de megrázom a fejem.
- Hölgyeké az elsőbbség, emlékszel? - kacsintok rá, majd kikelek az ágyból.
- Az én házam, az én szabályaim, emlékszel? - kacsint válaszul, és követ a fürdőbe.
***
Miután magunkra kapunk néhány tiszta ruhát, Harry eltakarítja az ágyra hullott morzsákat, én pedig lemegyek a konyhába, hogy vizet töltsek. A hatalmas ablak felé sétálok és kinézek. Tetszik Anglia, és nagyon fog hiányozni, ráadásul félek visszamenni Amerikába. Félek, mi fog történni, félek Paultól és az anyámtól. Le merném fogadni, hogy már tudja, hogy eljöttem Amerikából Harryvel, és nem vagyok benne biztos, hogy túlságosan repes az örömtől. Megrémít, még akkor is, ha a poklon mentem keresztül miatta, de még mindig aggódom a véleménye miatt, jobban, mint kéne. Azon gondolkozom, mit mond a nagyszüleimnek, és hogy ő is gondol-e rám néha. Kíváncsi vagyok, mi van vele.
- Min gondolkodsz? - Harry gyengéd hangja zavarja meg a gondolataimat.
- Semmire, csak anyára, azt hiszem - fordulok meg lassan, Harry pedig közeledik felém.
- Hiányzik? - kérdezi elővigyázatosan.
- Nem tudom - felelem.
- Nem baj, ha hiányzik, Sam - ölel meg, de elhúzódom tőle.
- Tudom, én csak... - elhallgatok, és jobb szavak után kutatok. - annyi minden történt rövid idő alatt, és nem tudom, hogy... - ismét elhallgatok.
- Nem bántad meg, hogy idejöttél és velem vagy, ugye? - Az arca ijedt, ahogy a szemembe néz.
- Kizárt, persze, hogy nem. Nem így értettem. Nem bántam meg, hogy veled vagyok - mondom. - Csak összezavarodtam, talán. Anya volt mindig az az ember, aki mellettem volt, és sosem hazudtam neki. És azt hiszem, az elmúlt hónapokban többet hazudtam, mint amennyit kellett volna, és tudom, hogy neki is nehéz, mindazok után, amit apával átélt. Ugyanakkor nagyon mérges vagyok rá a miatt, ahogy reagált, és ahogy bánt veled, és nagyon összezavarodtam.
Harry ismét közel von magához, és nem szólal meg, csak elhint pár csókot a hajamba.
- De nagyon örülök, hogy itt vagyok, Harry - szólalok meg.
- Mindig itt leszek neked, Sam - válaszolja, és karjai megfeszülnek körülöttem.
- Felhívtad az anyád? - váltok témát.
- Nem, még nem. - Leengedi a karjait és ellép az ölelésből. - Fogalmam sincs, mit csináljak. Mármint, fel kellene hívnom a bejárónőt, hogy főzzön valamit, vagy csak azért jön, hogy beköszönjön és megigyon egy csésze teát? - Idegesnek tűnik, és érzem, hogy most én jövök, nekem kell megnyugtatnom őt, elmondanom neki, hogy minden rendben lesz.
- Hé - fogom meg a kezeit. -, főzhetünk együtt, vagy készíthetünk teát együtt. Megcsináljuk, és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, és az anyád is örülni fog, hogy láthat!
- Nem akarok főzni - nyafog, mire felnevetek.
- Nos, akkor én főzök, te pedig pihenj és szard össze magad, amiért átjön az anyád, rendben? - kacsintok, mire végre ő is felnevet.
- Jó tervnek hangzik, bébi - mosolyog.
- Tudom. Én vagyok az elrendezés királynője!
- Nem, komolyan. Felhívom a bejárónőt és megkérem, hogy főzzön valamit vacsorára, így mindketten pihenhetünk, míg nem jön, és eltölthetünk egy kellemes napot Angliában. Mit szólsz ehhez? - kérdezi, és látom a reményt a szemeiben.
- Jól hangzik - értek egyet, mire felsóhajt.
- Rendben - vesz egy mély levegőt. -, akkor megyek és telefonálok - mondja, mire bólintok, mielőtt lassan kisétál a konyhából a telefonjával a kezében.
Ismét elfordulok az ablak felé és elmosolyodom. Sose hittem volna, hogy az a Harry, aki gúnyolódik rajtam és furán érzem magam tőle, tényleg ideges, mert találkozik a saját anyjával. Sose hittem volna, hogy ennyire törődő és gyengéd férfi, akit tényleg érdeklek. Azt hittem, hogy teljesen más milyen, amikor először megláttam, és ahogy viselkedett körülöttem, kellemetlenül éreztem magam tőle. Most biztonságban érzem magam és annyira kellemes, mikor velem van. Úgy érzem, semmi rossz nem történhet velem, és úgy érzem, a jelenléte mindent jobbá tesz. Sose gondoltam volna, hogy ilyen a szerelem, de most, hogy tudom, milyen érzés, függője lettem, és nem akarom, hogy véget érjen. Függője vagyok annak, ahogy a szívem verni kezd, mikor hallom a nevét, kimondom a nevét, vagy a szemeibe nézek. Függője vagyok ajkainak, ahogy közel húz magához és hátamra fekteti hatalmas tenyerét. Függője vagyok az ízének, tekintetének, mikor rám néz, és mosolyog, akármikor jól szórakozik rajtam vagy boldog; ahogy a szája mozogni kezd, mikor az enyémekre helyezi, és amilyen íze van a nyelvének. Függője vagyok a hangjának, a mély és lassú hangjának, ami elvonja a figyelmem. Függője vagyok annak, ahogy kimondja a nevem, ahogy bébinek szólít, és ahogy az ajkai mozognak, mikor beszél. Órákig képes lennék őt bámulni, csak nézni az ajkait és hallgatni a hangját. Nem is kell több, ennyi elég. A teste csak egy nagy bónusz, egy hatalmas bónusz. Neki van a legdögösebb teste, amit valaha láttam. Úgy értem, persze, ő az egyetlen, akit láttam meztelenül, de a tetoválásainak is függőjévé váltam, amitől ennyire vonzó lesz. Ahogy azok csak véletlenszerű mintáknak tűnnek belevésve a gyönyörű bőrébe. De már tudom, hogy minden egyes tetoválásnak jelentése van, és csak én tudok egy-kettőről. Ettől könnyebb lesz megérteni az igazi Harryt, azt, aki a legkisebb dolgokkal is törődik, azt, aki mindig azt akarja, hogy mindenki boldog legyen és elégedett. És azt, aki tudja, hogy bármelyik lányt megkaphatná a világon, mégis engem választott.