Unexpected - Magyar

76.fejezet

Samantha szemszöge
Harry kezei közé veszi az arcom és kényszerít, hogy ránézzek. Tekintete sötétebb, mint amilyen szokott lenni, és ajkait finoman összeszorította. Idegesnek néz ki, de van benne valami más, valami, amit még nem láttam ez előtt.
- Annyira sajnálom - ismétli újból.
Alig láthatóan bólintok, mert fogalmam sincs, mit csináljak.
- Semmi baj - felelem kis idő múlva, és Harry még mindig a szemembe néz. Úgy tűnik, próbálja megtalálni a megfelelő szavakat, hogy elmondja, mi történt.
- Leülhetünk? - kérdezi, mire bólintok.
Elvezet a kanapéhoz a nappaliban, és lassan magával húz, miközben sosem szakítja meg a szemkontaktust.
- Rendben - kezdi, jobb kezével beletúrva a hajába. - Először is, az anyám nem mindig ilyen - mondja nekem.
Megfogja a kezemet és mindkét kezével körbeöleli.
- Nem tudom, hol kezdjem, Sam - sóhajtja, és látom, mennyire szenved.
Fogalmam sincs, mit tegyek. Ez olyas valami, ami nagyon nehéz lehet számára, különben nem viselkedne így. Lassan kihúzom a kezemet szorítása közül, és megölelem őt, nem tehetek róla. Az arckifejezése elárulja, hogy ez nagyon személyes, és nem szívesen beszél róla. A fejét a vállamra fekteti, és körém fonja karjait. Nem ölel vissza, csak tart.
- Semmi baj, Harry - suttogom, mire ismételten felsóhajt.
Kis idő múlva kihúzódik az ölelésből és megfogja a kezem, mire a szemébe nézek. Van egy olyan érzésem, hogy szemei vöröslenek, és ha nem Harry volna az, aki itt ül előttem, azt hinném, hogy az illető sír. Nem mondok semmit, csak várom, hogy elkezdje.
- Ez nem annyira könnyű - szólal meg, és kissé megszorítom a kezét.
- Nem foglak elítélni - mondom.
- Tudom, tudom. Szeretném, ha tudnád, hogy jobban szeretlek, mint bármi mást, Sam - simít végig az arcomon, és hüvelykujjával cirógatja a bőröm.
- Szeretlek, Harry - mondom, mire halványan elmosolyodik. Alig látható, de mosolyog, és tudom, mennyire szereti hallani tőlem ezeket a szavakat. - Tényleg szeretlek - biztosítom e felől, mire bólint.
- Rendben - mondja, elhúzódva tőlem, és megszorítja a kezemet.
Azt hiszem, készen áll rá, hogy beszéljen. A szívem hevesebben ver, és fogalmam sincs, mit fog mondani, de nem ítélem el. Megígértem.
- Tudod, hogy egy teljesen más ember voltam, mielőtt találkoztunk. Ami azt illeti, mielőtt a banda megalakult, ugye? - kérdezi.
- Igen, azt hiszem, most már tudom - mosolygok rá, hogy megnyugtassam.
- Nos... - sóhajtja. - Nem mindig voltam olyan - néz a szemembe. Látom, hogy könyörög, hogy megértsem.
- Mindannyian változtunk az évek során - próbálom támogatni.
Nem tudom, mi következik, de érzem, hogy nem könnyű számára.
- Annyira szeretlek - leheli, és ajkát az enyémnek nyomja.
Kissé meghökkenek a tettétől, de csókkal válaszolok és érzem, hogy lassan megnyugszom. Őrült dolgokat művel velem. Lassan meghátrál, és nem néz a szemembe. Ismét megfogja a kezem és vesz egy mély levegőt.
- Pár évvel ezelőtt történt valami szörnyű, és ezt soha, se soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak. Sosem fogom elfelejteni, mi történt - mondja, mire alig láthatóan bólintok. - Volt egy barátnőm, Sam - mondja. - Egy komoly barátnőm, akit szerettem.
A gyomrom megrándul, de elmosolyodom és hüvelykujjamat végighúzom a kezén.
- Szerelmesek voltunk, nagyon is, és akkoriban nagyon boldog voltam - folytatja. - Egyik éjjel elmentünk egy buliba - sóhajtja, és vesz egy mély levegőt, mielőtt megszólal: - Veszekedtünk. Mindig panaszkodott valamiért. Egyszer azért, mert túl sokat ittam, másszor pedig mert cigiztem, vagy mert nem tudtam, hogy az ágy rossz oldalán alszom. Mindig, állandóan panaszkodott, és én a lehető legjobban próbáltam őt lenyűgözni. Mindent megtettem érte. Mindent.
Elhallgat, míg én a megfelelő szavakat keresem, hogy megnyugtassam őt, és elmondjam, nem kell bocsánatot kérnie. - Tényleg mindent megtettem érte, de egy éjjel eléggé összevesztünk. Nagyon mérges voltam, ő sírt, és fogalmam sincs, miért hagytam, de haza akart menni. Azt mondtam neki, hogy mennie is kellene, és hagytam, hogy egyedül hazainduljon. - Ismét elhallgat és látom, hogy egy könnycsepp folyik le az arcára.
Felemeli a kezét és letöröli a könnycseppet, megpróbálja eltüntetni a sírásnyomokat. Megint késztetést érzek arra, hogy megöleljem, Harry pedig nekem dől, körém fonja a karjait.
- Soha nem jött vissza, Sam - suttogja alig hallható hangon.
Szorosan fog magához, és nem szólok semmit, csak tartom őt. Nem tudom, mit szeretne, hogy mit csináljak. Csak fogom őt, szorosan, és hagyom, hogy rám dőljön.
- Sosem jött vissza - ismétli el. - Soha nem láttam őt újból - suttogja. - Annyira összetörtem, hogy el se mentem a temetésére, Sam. - Most már sír.
Most értem meg. Meghalt, és csak ez jár a fejemben. Meghalt. Meghalt. Meghalt. A gondolataim kergetik egymást, és a szívem hevesen kezd verni, ahogy közel szorítom magamhoz Harryt és a hátát simogatom. Nem tudom, hogy ettől jobban érzi-e magát, de szeretném ezt megkönnyíteni számára.
- Nem léptem túl rajta - folytatja Harry, és elhúzódik az ölelésemből. - Nem akartam újból szerelmes lenni, csak halott lenni, amennyire ő is az volt. Megpróbáltam véget vetni ennek. Megpróbáltam annyit inni, hogy soha többé ne keljek fel. Annyi füvet szívtam, hogy megölje az agyam, hogy mindent elfelejtsek - rázza meg a fejét, ahogy még egy könny kicsordul. - Nem bírom kiállni a gondolatát, hogy elküldtem és azon az éjjel megölték. Annyira mérges voltam rá, magamra, mindenkire.
Ismét megrázza a fejét hitetlenül.
- Megváltoztam - jelenti ki. - Megígértem magamnak, hogy sosem fogok szeretni egy lányt, mint őt. Megígértem, hogy nem fogok törődni semmivel, és hogy sosem fogok mosolyogni, nevetni ismét. Egy szar emberré változtam. A nap nagy részében részeg voltak, nem érdekelt, mit mondanak a többiek. Verekedtem, és az összes pénzemet drogra és alkoholra költöttem. - Harry felnéz, és a tekintetünk találkozik.
- Már nem vagy az az ember, Harry - próbálom meg rá emlékeztetni, mire gyéren bólint.
- A tőlem telhető legjobban próbálkozom, Sam - erőltet magára egy halvány mosolyt. Felnyúlok az arcához, hogy letöröljem a könnycseppet. - Sajnálom, hogy csecsemő módjára sírok, és egy törött szívű lúzerként viselkedek - mondja, beletemetve a kezeibe arcát.
- Nem baj, ha kimutatod az érzéseidet - mondom, mikor elveszem a kezemet, és mélyen a szemébe nézek. - Nem baj, ha érzel, Harry - mosolygok rá.
- Szeretlek - suttogja, végig a szemembe nézve. - Megváltoztattad az életem, Sam.
- Te is az enyémet, Harry - mondom neki, mire válaszul magára erőltet egy mosolyt.
- Sajnálom, amiért ezt még nem meséltem el neked, de próbálok elfeledkezni róla - teszi hozzá. Megértően bólintok.
- Nem baj, Harry.
- Sosem tudom, miért kerültem egy bandába, mint a One Direction. De ez a zenekar szó szerint megmentett. Leszoktam a drogokról, hogy minden nap lerészegedjek. Új barátaim lettek és úgy éreztem, hogy szükség van rám. Írhattam róla dalokat, és túltehettem magam rajta, tudod. - Úgy tűnik, mintha könyörögne, hogy megértsem őt.
- Harry, nem kell bocsánatot kérned vagy sajnálnod. Megértelek, és nem foglak elítélni - mondom neki, mire megkönnyebbülve sóhajt fel.
- De használhatatlannak érzem magam. Megmenthettem volna őt. Mindig azért történnek rossz dolgok, mert egy hülye vagyok. Én vagyok az oka, amiért ilyen történik minden alkalommal - folytatja. Megszakad a szívem, hogy ezt hallom.
Rádöbbenek, hogy ez a férfi, aki próbál erős lenni és tökéletes mindenki számára, ami azt illeti, belülről meg van törve. Boldoggá tesz engem azzal, hogy készen áll beszélni egy személyes részéről az életének, és hogy megosztja velem, de ugyanakkor szomorú is vagyok, amiért azt hiszi, hogy ez az ő hibája, és hogy bocsánatot kell kérnie, amiért érez valamit.
- Harry - nyomok egy csókot a kezére. -, nem kell sajnálnod, hogy érzel valamit, és biztos vagyok benne, hogy nem vagy hülye. Te vagy a legtökéletesebb ember, akivel valaha találkoztam. Boldoggá teszel, és imádok a szemeidbe nézni, tudva, hogy biztonságban vagyok melletted. Imádom, mikor a karjaidat körém fonod, mert otthon érzem magam. Imádom, hogy törődsz velem, hogy minden lehetséges dolgot megteszel, hogy boldog legyek. Imádom, hogy a szemeid elsötétülnek, mikor rám nézel, és imádom, hogy elmosolyodsz, hogy kimutatod, hogy én is boldoggá tudlak tenni. Ne mondj ilyet, nem vagy szar ember. Csodálatos vagy, és annyira szeretlek, hogy nem is tudom elmondani, mennyit jelentesz nekem. Annyira boldoggá teszel, és nem fogom hagyni, hogy elsétálj, ez jussom eszedbe - mondom neki. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, mielőtt ismét rám tekint.
A tekintete sötét és vesz egy mély levegőt, mielőtt megszólal:
- Tehát sosem bántottalak meg? Sosem sírtál miattam? Sosem mondtam olyat, amit később megbántam? Sosem viselkedtem úgy, mint egy seggfej? - Nagyot nyelek.
- Ezen már túlléptünk, de ettől leszünk az a páros, akik most vagyunk, Harry. Erősebbek vagyunk - mondom, mire megrázza a fejét.
- Mindig seggfej vagyok, ez vagyok én.
- Nem vagy seggfej, Harry! - emelem fel a hangomat. - Szörnyű dolgokat éltünk át mindannyian, de ettől vagyunk azok, akik ma is. Ettől még nem leszünk seggfejek!
Nem mond semmit pár pillanatig, hanem lenéz az összekulcsolt ujjainkra. Nagyon lassan és mélyen lélegzik, ahogy figyelem. Tudom, hogy küzd magával, ez egyike azon pillanatoknak, mikor fel akar állni, kiabálni, szétzúzni mindent a szobában. Megszorítom a kezét egy kissé, hogy jelezzem, itt vagyok vele, nem fogok elmenni. Törődöm vele.
- Sajnálok mindent - mondja Harry. - Sajnálok mindent, Sam, és azt is, ahogy a ma esti vacsora alakult - teszi hozzá. - Anya nem mindig ilyen, csak nagyon félt engem, és téged is talán. Azt akarja, hogy óvatos legyek veled, szerintem így mutatja ki, hogy törődik veled is - sóhajtja. - Törődik veled, és figyelmeztet, mert a saját fia nem elég jó ahhoz, hogy bárki vele legyen. - Megrázza a fejét és már nem bírok magammal.
Nem bírok ránézni, mikor azt mondja, hogy nem ér semmit, és hogy hasznavehetetlen. Megölelem őt és olyan közel húzom magamhoz, amennyire az lehetséges. Kezeimet a vállára teszem.
- Te vagy az egyetlen, aki miatt az életem jobb lett, Harry - suttogom a fülébe. - Szeretlek, és sosem foglak elhagyni. Fontos vagy nekem, ne mondj ilyeneket, kérlek!
Harry nem válaszol, de hallom, ahogy mély levegőket vesz.
- Szeretlek, Harry - ismétlem el, és magamhoz szorítom.
Még most sem válaszol, de érzem, ahogy karjai megfeszülnek körülöttem.
- Nem foglak elhagyni, megígérem - csókolom meg a nyakát.
Magához húz és a nyakamba temeti arcát, mielőtt válaszol.
- Én jobban szeretlek, Sam, annyira, hogy már fáj. - Hallom, hogy megpróbálja visszafojtani a könnyeit, és kissé hátrahúzódom, ahogy elmosolyodik.
Magamra erőltetek egy mosolyt, de amint belenézek a szemébe, már nem is kell erőltetnem. Rám néz.
- Annyira boldoggá teszel - suttogom, mielőtt finom csókot lehelek ajkára.
Belesóhajt a csókunkba, közel tart magához karjaival, és lassan lefektet a kanapéra.
- Te vagy a mindenem, és sajnálom - suttogja, ahogy nyaka köré zárom karjaimat. Erőszakos ajkai nem hagynak válaszolni, mikor számat betapasztja, és nyelve átfurakodik a számba.