Unexpected - Magyar

74.fejezet

Samantha szemszöge
Ismét végigsimítok a ruhámon, míg a tükörképemre nézek. Egy egyszerű fekete ruha van rajtam, a hajam pedig természetes módon hullik a vállamra. Sminket se használtam sokat. Természetesnek szeretnék tűnni, de ugyanakkor olyannak is, aki elég jó ahhoz, hogy Harry barátnője legyen. Veszek egy mély levegőt, mielőtt ismét megfordulok a tükör előtt, és megbizonyosodom róla, hogy minden rendben van a ruhával. Beletúrtok a hajamba, és egy rövid pillanatra lehunyom a szemem.
- Gyönyörű vagy, édesem. - Kinyitom a szemem, amint meghallom Harry hangját magam mögött.
Nézem őt a tükörben, míg lassan közeledik felém és erős karjait körém fonja. A vállamra fekteti állát, és elmosolyodik.
- Ez jó a vacsorához? - kérdezem, és megpróbálom elkerülni a tekintetét a tükörben.
- Most viccelsz, ugye? - nevet fel, a lehelete pedig csiklandozza a nyakamat. - Egyszerűen lenyűgöző - suttogja, majd finom csókot nyom az arcomra.
Összekulcsolt kezeire teszem az enyémet, ami a hasamon pihen, és megszorítom.
- Köszönöm - mosolygok rá, ő pedig ismét nevet.
- Bármikor, bébi - húz közelebb magához.
Mindketten csak állunk ott, a tükörképünket nézzük. Teljesen csend van, és élvezem ezt a pillanatot közöttünk. Harry egy világoskék inget visel, és a már szokásossá vált fekete szűkszárú nadrágját. A haját hátratolta, hogy ne zavarja a látását, és az ingujjait is feltűrte. Csodásan néz ki, és ahogy veszek egy mély levegőt, érzem a parfümjének illatát.
- Nagyon ideges vagyok - mondom hirtelen.
- Miért? - kérdezi gyengéden.
- Fogalmam sincs - válaszolom őszintén, mire hirtelen megfordít és mélyen a szemembe néz.
- Tökéletes vagy, Sam - simít egy hajtincset a fülem mögé. -, és tökéletes vagy számomra is, ne aggódj azért, mert ne lennél elég jó nekem. Tökéletes vagy, rendben? - Hatalmas kezeibe veszi az arcom, és kényszerít, hogy ránézzek.
- Már annyira nem vagyok ideges - mosolygok fel rá, mire kuncogni kezd.
- Akkor örülök, és komolyan mondtam - hajol le, ajkaink pedig egy pillanatra találkoznak csak.
Elhúzódik, és másodpercekkel később megszólal a csengő.
- Menjünk - mondja Harry, és mikor ránézek, csak akkor tűnik fel, hogy az arca kissé kipirult. Ő is ideges.
Odanyúlok a kezéért, és megszorítom, mielőtt lábujjhegyre állok és megcsókolom. - Menjünk - mosolygok, Harry pedig bólint.
Harry mögött várok, míg ő a kilincshez nyúl és kinyitja az ajtót az anyjának.
- Szia, anya - üdvözli őt, és megvárja, hogy belépjen a házba.
- Szia, édesem. Hogy vagy? - Harry anya bejön és megöleli őt. Harry ott áll és nem válaszol, várja, hogy az anyja elengedje.
- Meg vagyok, köszi - válaszolja, és megköszörüli a torkát.
Az anyja ellép tőle és tekintete rajtam landol. Elmosolyodom szégyenlősen, miközben Harry ismét megköszörüli a torkát.
- Anya, ő itt a barátnőm, Sam. Sam, ő itt az anyám - helyezi a hátamra a kezét, míg mellé állok. Kinyújtom a kezem, és az anyja csak elmosolyodik.
- Szia, Sam. Anne vagyok, és örülök, hogy találkoztunk - ráz velem kezet. Ez az első alkalom, hogy hallom a nevét.
- Én is örülök, hogy találkoztunk - mosolygok rá udvariasan, és érzem, hogy Harry keze a hátamról lassan a csípőmre vándorol. Megragad a csípőmnél fogva, és a nappali felé mutat.
- A vacsora nemsokára készen lesz - mondja higgadtan, mire felpillantok rá.
Az arca kipirult és idegesen harapdálja az ajkát. Köré fonom az egyik karom és magamhoz szorítom alig láthatóan, remélve, hogy megnyugszik. Tudatom vele, hogy nem fogok elmenni, és együtt átvészeljük ezt.
- Ide leteheted a holmidat - szól Harry az anyjának, és egy nagy fotelra mutat.
- Köszönöm, drágám - válaszolja.
A hangja úgy hangzik, mint énekelne, és gyönyörűen néz ki. Magas, hosszú sötétbarna haja van, és egy hosszú piros ruhát visel, pont olyan színűt, mint az ajkai. A csuklóját egy vékony arany karkötő öleli körbe, a nyakán pedig egy aranylánc lóg. Tényleg gyönyörűen néz ki, és amint rám mosolyog, tudom, hogy Harry honnan örökölte a mosolyát. Harry finoman a nappali felé tol, én pedig követem őt. Hallom, hogy Anne üdvözli a bejárónőt, én addig leülök oda, ahova Harry mondja, hogy ülhetek.
- A konyhádban lévő nő nagyon kedves, ő a házvezető? - kérdezi Anne, amikor bejön a szobába és leül.
- Igen, Rosy kedves, és igen, ő a bejárónőm - válaszolja Harry hűvösen, de még most is próbál udvarias lenni.
Rosy bejön és felszolgálja az italokat, én pedig ott ülök és nézem Harryt és az anyját. Nagyon hasonlítanak egymásra, és akárhányszor meglátom Annet mosolyogni, nekem is azt kell tennem. Ez emlékeztet a leginkább Harryre. Ahogy enni kezdünk, kinyúlok az asztal alatt Harry lábához. Felvonja az egyik szemöldökét és elvigyorodik. A szememet forgatom, tudván, hogy valami teljesen másra gondol. Mosolygok rá. Nem kell, hogy kimondjuk egymás között a szavakat, és már látom is, hogyan csillapodik le.
- Ó, anya - kezdi. -, kérsz egy kis bort?
- Nem, köszönöm. Tudod, hogy vezetek - feleli, és Harryre mosolyog. - De hálás vagyok, amiért megkérdezted.
- Nem baj - feleli Harry, és a beszélgetésnek vége is.
Megköszörülöm a torkom, mire Anne felém kapja a tekintetét. Úgy teszek, mintha semmi nem történt volna és belekortyolok a vizembe. Nem érzem magam kellemesen ebben a helyzetben, és ezt a folyamatos csend is kínossá teszi.
- Szóval, Sam, hol találkoztatok ti ketten? - fordul felém Anne, és még így is, hogy számítottam erre a kérdésre, elpirulok.
- A One Direction új turnéjának próbáján találkoztunk - mondom, és leteszem a kést és a villát, hogy használhassam a szalvétámat.
- Ó, ez jól hangzik. Mit csináltál ott? - kérdezősködik tovább Anne.
- Az egyik háttértáncosuk vagyok. - Nem tudom, hogy Anne azt gondolja-e ez jó vagy rossz.
- Értem - mondja, és komoly tekintettel Harryre mered.
Harry is rá néz és felvonja a szemöldökét, mire az anyja lesüti a szemét az ételre. Mielőtt lenyeli a falatot, ismét rám néz.
- Akkor amerikai vagy?
- Igen, amerikai - mosolyodom el, és enni kezdek.
Nagyon szeretném tudni, hogy az a nézés mit jelentett, de ahogy Harryre pillantok, úgy tesz, mintha hirtelen felkeltette volna az érdeklődését az étel. Úgy döntök, hogy inkább majd akkor kérdezem meg tőle, mikor az anyja elment.
- Most vagy itt először Angliában? - Anne nem adja fel, és tovább kérdez.
- Igen, még nem voltam máshol, úgyhogy most először vagyok itt Angliában. - Egy adagnyi zöldséget veszek a számba, és remélem, hogy megérti, hogy nem akarok több kérdésre válaszolni.
- Tényleg? Ez jól hangzik! - szólal meg Anne, és rám néz ismét. - Mit gondol erről az édesanyád?
Majdnem kiköpöm az ételt a számból, mikor Anne felteszi ezt a kérdést, és köhögök párszor, mielőtt képes vagyok válaszolni.
Harryre nézek, aki engem figyel, és a tekintete azt sugallja, hogy válaszolnom kéne. Az agyam a megfelelő szavak után kutat. Lassan kezdek bepánikolni, és furán érzem magam, ha anyára gondolok.
- Valójában, anya volt az, aki támogatta, hogy táncos karrierbe kezdjek - kezdem, és Anne-re emelem a tekintetem. -, de nem örül annak, hogy most a háttérben táncolok, azt hiszem. - Halkabban beszélek, ahogy közeledem a mondat végéhez, és lesütöm a szemem.
Ismét csend tölti be a szobát, és úgy érzem, hogy égek. Az arcom kipirult, és kezd megfájdulni a fejem.
- Elnézést - törlöm meg a számat a szalvétával, és hátrébb tolom a széket, hogy kimehessek a szobából.
- Sam, várj. - Harry meg akar állítani, de gyorsabban lépdelek és felsietek a lépcsőn, a fürdője felé.
A mosdókagyló előtt állok meg, és rátámaszkodom, a kezeimbe fogom a fejem. Miért kellett Anne-nek felhoznia az anyámat? Már anya gondolata is eszembe juttatja, hogy mennyire hiányzik, de ugyanakkor nem tudom elviselni, ahogy Harryvel és velem bánt. Az is nehéz, hogy most utál, mert már nem vagyok balett táncos. Lehunyom a szemem és a légzésemre koncentrálok, majd megnyitom a csapot és egy kis vizet fröcskölök az arcomra. Le kell nyugodnom, mielőtt visszamegyek. Az arcomat egy törülközővel szárítom meg, és ezután lesétálok a lépcsőn. Már onnan hallom, hogy Harry és Anne az asztalnál beszélgetnek.
Megállok a nappali bejáratánál, őket hallgatom. Harry mérges, nagyon mérges, hallom a hangjában. Anne is másképp hangzik, és mindketten túlságosan is le vannak kötve, hogy észrevegyék jelenlétem.