Unexpected - Magyar

29.Fejezet

Miután visszamegyek a hotelszobánkba, Niallhez sétálok, aki még mindig a kanapén fekszik és tévét néz.
- Mikor kell elindulnunk? - kérdezem.
Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a turnézáshoz, és hogy mindig máskor kell elmennünk.
- Két óra múlva, azt hiszem - vonja meg a vállát, miközben az órájára néz. - Paul hívni fog minket amúgy is - mosolyog.
- Oké, köszi. A szobámban leszek - mondom, majd elsétálok.
Remélem, hogy Harry időben visszajön és azt is remélem, hogy elmondja, mi baja van. Töprengek, hogy amúgy hová is mehetett és remélem, hogy nem Lindához. Zavart vagyok és mikor arra gondolok, hogy mi történt tegnap éjjel, még mindig elszégyellem magam. Sosem gondoltam, hogy hagyom, hogy megérintsen, aztán mégis megtettem, és tetszett is és most meg elment. Nem tudom kiverni a gondolatokat a fejemből, hogy csak kihasznál engem, hogy mikor nincs körülötte senki más, azt akarja, hogy a játék babája legyek. De ugyanakkor azt akarta, hogy maradjak. Gyakorlatilag könyörgött, hogy maradjak vele és láttam a szemeiben, hogy nem volt benne vágy. Tényleg csak velem akart lenni és hagytam, hogy megtörténjen. Nem tudtam, hogy ez fog történni, de múlt éjjel édes volt és úgy tűnt, mintha törődne velem.
Előveszem a telefonom és nem fogadott hívást keresek, de semmi, még csak egy üzenet se. Eljátszom a gondolattal, hogy felhívjam Harryt, de inkább ellene döntök. Nem akarom őt idegesíteni és nem akarom, hogy azt gondolja, hogy annyira szükségem van rá. Csak egyszerűen aggaszt a hangulatingadozása, és hogy sosem mondja meg, mi történt vagy mit gondol.
Ahogy fekszem itt az ágyon, úgy döntök, hogy hallgatok egy kis zenét, ezért előveszem az iPod-om és elindítok egy nyugtató számot. Emlékeztet arra az időre, mikor le akartam nyugodni különböző balett versenyek előtt. Emlékeztet anyára és a családomra, és rádöbbenek, hogy nagyon hiányoznak. Akármennyire is utálom anyát, amiért állandóan kontrolál, attól még hiányzik, hogy itt legyen, hiányoznak a tanácsai és hiányzik, hogy őszinte lehetek vele; mesélhetek a tapasztalataimról és láthatnám, hogy büszke rám. A gondolataim anyuról könnyeket csalnak a szemembe, erős akarok lenni, de nem tehetek róla. A lassú zene a füleimben és anya képe az elmémben arra késztet, hogy lehunyjam a szemem és hagyjam, hogy a könnyek lefolyjanak az arcomon. Ez az első alkalom, hogy ennyire honvágyam lenne és egyszerűen csak vissza akarok menni az időben, mielőtt bekerültem ebbe a hip-hop dologba. Miért is csinálom én ezt? Amióta itt vagyok, összebarátkoztam néhányukkal, igen, de találkoztam Harryvel is és az óta minden csak rosszabb lett. Kezdek mérges lenni magamra, amiért mindig Harrynél kötök ki gondolatban, olyan, mintha teljesen irányítaná az életem, és azt kívánom, bárcsak változtatni tudnék ezen, hogy mindent hozzákötök. Mindent. Az elmúlt hetek túl sok volt nekem egyszerre. Ez az első alkalom, hogy távol vagyok az otthonomtól, először csapom be anyát, először mentem el egy igazi buliba, először lettem részeg, először csókoltam meg valakit, és először kerültem intim kapcsolatba fiúval. Ahogy erre gondolok megint, rádöbbenek, hogy mennyit változtam. Sosem gondoltam volna, hogy tetszenék magamnak sminkkel, és hogy olyan ruhákat viseljek, amilyeneket kezdtem viselni, és amiket kezdek kedvelni is. Sosem fordult meg a fejemben, hogy egy fiú szemébe néznék, és azt kívánnám, bárcsak megcsókolna, ahogy az sem, hogy ennyi időt töltsek fiúkkal. Miért változott meg mindez? Ki változtatott meg? És miért tűnik ez nekem normálisnak? Ismét az elmúlt éjjelre gondolok. Pontosan emlékszem, hogy Harry mit éreztetett velem és mikor erre gondolok, még több könny folyik az arcomon. Meg kellett volna állítanom. Mindig megígértem magamnak, hogy nem hagyom, hogy bárki megérintsen így, hacsak nem vagyok szerelmes. Mit is gondoltam a múlt éjjel? Miért hagytam, hogy megtörténjen? Nem is tudom, miért gondolok most erre, de csak még jobban sírhatnékom van. Amióta idejöttem otthonról, állandóan sírok. Mindig. Mi ütött belém? Meg akarom állítani a könnyeket, de nem működik. Halkan zokogok a párnába, ahogy hangosabbra veszem a zenét. Nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e én ezt. Most csak haza szeretnék menni és élni azt az életem, ami ez előtt volt.
***
Niall kelt fel, ami úgy tűnik egy pár óra múlva van. Megdörzsölöm a szemem, ahogy megböki a vállam. Tuti, hogy elaludtam, és a zene a fülemben még mindig megy. Mély levegőt veszek. Szarul nézhetek ki, miután alomba sírtam magam.
- Pár perc múlva indulnunk kellene - mondja, ahogy kiveszem a fülhallgatót. Tudom, hogy észrevette, hogy valami nincs rendben.
Hálás vagyok, amiért nem kérdezi meg, talán ismét sírni kezdtem volna. Még mindig egy nagy gombóc van a torkomban és azt sem tudom, hogy fogok ma táncolni. Meg kell kérnem Lout, hogy egy kis plusz sminket rakjon az arcomra. Kis idő múlva ülök csak fel az ágyon és keresztberakom a lábaim.
- Mindjárt kész leszek - bólintok Niall felé és megint kimegy a szobámból.
Körbenézek, és látom, hogy Harry bőröndje érintetlen és még mindig semmi jele, hogy visszajött volna. Azon gondolkozom, hol lehet. Ránézek a telefonomra, de nem látom, hogy hívott vagy írt volna SMS-t. Sóhajtok, miközben felállok az ágyról és a fürdő fele megyek, hogy elkészüljek. Nincs kedvem elkészülni, hogy aztán színpadra menjek, de azt hiszem, úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne.
Túl lusta vagyok, hogy kisminkeljem magam, ezért felrakom a napszemüvegem és úgy döntök, hogy ezt fogom viselni az aréna felé menet. Lounak amúgy is meg kell csinálnia a sminkem. Megmosom a fogam és az arcom és remélem, hogy senki nem veszi észre mennyire szörnyen és kimerülten nézek ki.
Mire kiérek a szobába, Niall már vár rám és megkönnyebbülten sóhajt, ahogy felveszem a cipőm.
- Már hívtam taxit - mondja és bólintok.
Ez azt jelenti, hogy Harry nem jön velünk és valószínű, hogy Niallt sem hívta és mondta meg neki, hogy merre van.
- És itt is van - mondja pár másodperccel később Niall, úgyhogy sietek.
- Kész vagyok - mondom és magamra erőltetek egy mosolyt.
- Tökéletes. - Nyitva hagyja az ajtót nekem.
Ahogy elsétálok mellette, megérzem a kölnijének illatát, és ez Harryre emlékeztet. Meg akarok állni és mélyet lélegezni, de lemondok róla, amúgy is túl kínos lenne. Követem Niallt, ahogy a széles folyosón sétálunk, irtó nagy lépésekben. Ezek szerint tényleg sietünk kell, gondolom. Niall keresztülmegy néhány kisebb folyosón is és rájövök, hogy megint a hátsó kijáratot használjuk. Még mindig nem szoktam hozzá ehhez a hotelben bujkálósdihoz és ahhoz, hogy vigyáznunk kell, ki lát meg minket. Örülök, hogy amint kiérünk, nincsenek rajongók. Azonnal beugrunk az autóba és Niallt megkérdezi a sofőr, hogy hova lesz a fuvar. Niall udvariasan elmondja neki, merre vezessen, én pedig belesüppedek az ülésbe, közben az ablakon nézek kifele. Kis idő múlva abbahagyják a beszélgetést és az egyetlen zaj, az a rádió a kocsiban. A Let Her Go megy a Passenger-től, és a szövegét hallgatom a dalnak, ahogy mindig is, mikor meghallom ezt a számot. Egyszerűen csak egy gyönyörű dal és a dalszövege is olyan igazi: csak akkor tudod meg, mid volt, mikor már hirtelen nincs többé. Mélyen elmerülve ülök a gondolataimban, amikor rádöbbenek, hogy megérkeztünk az arénához. Nem is tudtam, hogy a hotel ilyen közel van az arénához. A gondolataim rögtön Harryre terelődnek, vajon itt lesz? Most sem fog rólam tudomást venni? Lindával lesz?
Niall kinyitja az ajtóm és rám mosolyog.
- Köszi, Nialler - mondom, mire nevet.
- Szívesen, bébi - mondja, és tetszik, ahogy azt mondja, bébi.
Szégyenlősen mosolygok rá és magamhoz veszem a táskám, ahogy az aréna fele indulunk. Már megy a zene az arénában és azt hiszem, egy kicsit késésben is vagyunk. Remélem, hogy ez senkinek sem fog feltűnni. A lányok már nincsenek az öltözőben, ahogy körbenézek Lout keresve. Ő sincs itt. Most mihez kezdjek? Átöltözöm a ruhámba és próbálom Baileyt hívni, de nem veszi fel a telefont. Amint ki akarok menni a színpadhoz, Lou besiet az ajtón.
- Hát itt vagy - kiáltja majdnem. - Gyerünk, álljunk neki - ragadja meg a karom és a szék fele húz, ahova lenyom. - Úgy nézel ki, mint akinek kemény napja volt - jelenti ki, mire lenézek.
- Most már jobb - mondom neki, mire bólint.
- Na, hadd készítselek el - mosolyog rám és elkezdi kisminkelni az arcom.
Lehunyom a szemem, mint mindig, mikor Lou sminket. Próbálok nem gondolni semmire, de amint az ajkaimat csinálja, nem tehetek róla, de Harryre gondolok megint. Még mindig érzem az ajkait az enyémeken és emlékszem az ízére is, és ahogy éreztem magam tőle. Valami másra akarok gondolni, ahogy meghallom a hangját. Biztos, kint van az ajtónál és beszélget valakivel. Itt van, itt volt egész végig. Mi van, ha a turnébuszba ment? Mi van, ha Lindához ment? A szívem gyorsabban ver, nemcsak azért, mert tényleg itt van, hanem mert a hangját hallom és ez hihetetlenül idegessé tesz. Próbálok egyenletesen lélegezni és koncentrálni arra, amit mond, de úgy tűnik Lou akarattal csinál zajt. Próbálok nem bosszús lenni miatta, de azt kívánom, bárcsak hallanám, hogy miről beszél Harry.
Épp mikor kezdek megnyugodni, az ajtó kinyílik és kinyitom a szemem, látom Harryt a tükörben, ahogy ott áll és nagy szemekkel néz engem.
- Um... eh.. sajnálom - motyogja és meg akar fordulni, hogy kimenjen.
- Hé, barátom, mi kell? - Lou kérdezi, mire megáll.
A kezeimre nézek, amik a lábamon vannak, ahogy elkezd beszélni. A szívem már ismét nagyon sebesen kezd verni.
- Umm.. beszélnem kell veled - mondja, mire felnézek.
- Oké, mindjárt megyek, Samantha már majdnem kész van - mondja neki Lou.
Bárcsak velem akart volna beszélni, de kezdek mérges lenni rá. Legalább elmondhatná, hogy mi folyik itt, de sosem mond nekem semmit és úgy változik a hangulata, mint egy kaméleonnak. És ez eléggé idegesít.
Lou azt mondja, hogy hunyjam le a szemem megint, és még mindig csak Harryt látom. Ahogy mindig azt a szűk fekete nadrágot viseli és a fehér vagy fekete egyszerű pólóját. De most fehér inget viselt, ami láttatni engedi a tetoválásait alatta és nem tudok nem arra gondolni. Még a V-vonala is látható volt a feszes pólója alatt. A haja hátra volt nyomva, mint ahogy mostanában szokta hordani. Szemei fáradtnak tűntek, nem voltak olyan fényesek, mint szoktak, de még mindig senki sem utálja azokat a zöld szemeket, amik elhitetik veled, hogy a lelkedig lát vele. Ma is viselte az óráját, próbálva elrejteni az „I can't change" tetoválását. Mindig meg akartam kérdezni, miért rejtegeti, de sosem volt esélyem rá. Bárcsak megölelhetném most, szükségem van arra. Mindig biztonságban érzem magam melletteés imádom az illatát.
- Kész vagy - térít vissza a valóságba Lou és megveregeti a vállam.
- Aw, köszi, Lou - mosolygok rá és kinyitom a szemem.
Mint mindig, most is remek munkát végzett és elismerően bólintok.
Elsétál mellettem és láttam, hogy örül, hogy tetszik, amit csinált. Kissé féltékeny vagyok, amiért kimegy és beszél Harryvel. Bárcsak engem hívott volna. Ahogy Lou elhagyja a szobát, Bailey settenkedik be és rohan hozzám.
- Gyönyörű vagy megint - mondja és megölel. - Milyen volt a napod? - kérdezi.
- Jó volt - mondom, mire ismét megölel.
- Ezt jó hallani, édes - mosolyog és megragadja a karom. - Mindent bele kell adnunk ma, rengeteg fotós lesz itt és sok lesz a nyomás is - mosolyog, mire ledermedek.
- Ne légy ideges - nevet. - Észre se fogod őket venni.
Bólintok, és rá mosolygok. - Remélem.
Nevetek, de nem úgy hangzik, mintha le lennék nyűgözve. Bailey megint nevet és az ajtó felé húz, az arénához.
- Relaxáljunk egy kicsit, mielőtt elkezdődik - mosolyog és bezárja maga mögött az ajtót.