Unexpected - Magyar

66.Fejezet

Harry szemszöge

Abban a pillanatban, hogy le akarom nyomni a kilincset, meghallom a fenti ajtó hangját. Azonnal megállok és a lépcső felé nézek. Ez Samantha? Velem jön?

Csend telepedik a házra, és várok egy pillanatot, a szívem felgyorsul. Azt szeretném, ha lejönne azokon a lépcsőkön. Szükségem van rá, mert utálok egyedül lenni ezeken a premiereken, ahol csak egyik kamerától löknek a másikhoz, és hülye kérdésekkel bombáznak, amiktől kellemetlenül érzem magam. Elmélyedek a gondolataimban, mikor hirtelen meghallom a magas sarkak kopogását a földön.

A szívem megáll, mikor látom Samanthát lesétálni a lépcsőn. Minden lelassul, hagyom a tekintetem fel-le siklani testén. Elképesztően néz ki, nem hiszek a szememnek. A fehér ruha tökéletesen illik alakjához, a dekoltázsát kiemeli elegánsan, és a rövid ruha tökéletesen mutatja lebarnult lábait. Leengedve viseli a haját, enyhén hullámosan, a sminkje világos, de kihangsúlyozza nagy szemeit, és gyönyörűvé teszi. El sem hiszem, ahogy lesétál a lépcsőn az ezüst magas sarkújában, kezében fogja az apró piros táskáját, és a földet pásztázza, nézi, hogy hova lép. Érzem, hogy felforr a vérem, és azt kívánom, bárcsak odamehetnék hozzá, hogy megöleljem és elmondjam, mennyire szükségem van rá. De valami visszatart. Amikor felemeli a fejét és tekintetünk találkozik, már tudom is, hogy mi az. A hideg és csalódott tekintete, ami visszatart attól, hogy bármit is mondjak.

- Bocsi, kissé késésben vagyok - mondja, ahogy elmegy mellettem és csak bólintani tudok.

Bezárom mögötte az ajtót. Samantha máris a kocsi felé sétál, amikor lassan követem. A sofőr kinyitja neki az ajtót, ő pedig bemászik a járműbe. Nem tudom, hogyan viselkedjek, ahogy kinyitom az ajtót és én is bemászom mellé. Samantha kinéz az ablakon és tudom, hogy próbálja lefoglalni magát azzal, hogy más-más dolgokra néz, még ha teljesen sötét is van kint és le merném fogadni, hogy szart se lát. Ne aggódj, kislány, én is kibaszott mérges vagyok, úgyhogy nem vagy egyedül. Hirtelen kifújom a levegőt és kinézek az ablakon. Egyre többet látok, ahogy közelebb érünk a városhoz, és fura érzés támad a gyomromban.

A kocsiút alatt egyikünk sem szólal meg, csak amikor közlöm a sofőrrel, hogy hova vigyen minket. Samanthára pillantok párszor. Valójában, aggódom, hogy hogyan fog sikerülni ez az este. Tudom, hogy én tudok úgy viselkedni, mintha semmi nem történt volna, megtéveszthetem az embereket, mert évekig ezt csináltam, de vajon Sam képes-e rá? Nem az a fajta ember, aki el tudja rejteni az érzelmeit, és ha szarul érzi magát, akkor a legtöbben észre fogják venni, hogy valami baj van. Ezen kívül, nem hiszem, hogy volt már filmpremieren, ezért ez is új lesz számára. Hirtelen rosszul érzem magam, amiért így bántam vele korábban, inkább támogatnom kellett volna őt... talán. Ahogy eszembe jutnak a történtek, ismét mérges leszek és tudom, hogy el kell terelnem a gondolataimat, mielőtt elszabadulnak az indulataim.

***

Huszonöt perc késéssel érkezünk meg a bemutatóra, és a sofőr odavisz minket, ahol a többi sztár is sétál a vörös szőnyeges. Már látom és hallom is a rajongókat, mielőtt kiszállunk a kocsiból és Samantha kezéért nyúlok. Óvatosan fordul felém és most először van, hogy a szemembe néz, mióta eljöttünk a házból. Rám pillant, de a kezét elveszi.

- Csak kövess engem, oké? - mondom. Nem tudok kedves lenni, és meg is bánom a durva szavakat, ahogy látom, hogy lesüti a szemét.

- Megpróbálom - suttogja és bólintok, mielőtt kinyitom az ajtót és körbesétálok a kocsi körül, hogy kinyissam Samantha ajtaját is.

Kilép a járműből és a lányok kiáltozni kezdenek. Látom a szemeiben, hogy nem érzi magát annyira jól ebben a helyzetben. Óvatosan felajánlom neki a kezem, mire halkan sóhajt és megfogja azt. Bezárom a kocsiajtót és enyhén megszorítom kezét, majd a vörös szőnyegre lépünk.