Unexpected - Magyar

53.Fejezet

Samantha szemszöge

Ahogy este az ágyba mászunk, furán érzem magam. Nem vagyok fáradt, de ugyanakkor úgy érzem magam. Harry már kicserélte a lepedőt és megnyugtatott még párszor, hogy ez nem az én hibám volt, és hogy ez teljesen rendben van. Annyira édes volt, sosem gondoltam volna, hogy ilyen is tud lenni. De tetszik, valójában nagyon tetszik. Egész álló nap tévét néztünk, Harry rendelt kaját és a kanapén ettünk egymás mellett. Nagyon hétköznapi volt és ebből tudom, hogy valójában mennyire normális is ő.

- Jól vagy? - zavarja meg gondolataimat Harry hangja és gyengén mosolygok rá.

- Igen, csak gondolkoztam - motyogom, mielőtt leülnék az ágyra.

- Miről?

- Nem tudom, mindenről, azt hiszem - bújok a takaró alá és Harry lehúzza magáról a pólóját.

Őt bámulom, ahogy leveszi a melegítőjét, beletúr hajába és leül az ágy másik oldalára. Tekintetünk találkozik kis idő elteltével és halványan elmosolyodik.

- Rólunk? - kérdezi gyengéden.

- Igen, rólunk is - mosolygok.

Harry tekintete végigsiklik rajtam még egyszer, mielőtt halkan sóhajtana és bebújna a takaró alá. Lekapcsolja a nagy lámpát, de a kicsit úgy hagyja az éjjeliszekrényen. Nézem őt, ahogy mellettem fekszik, de nem szól semmit.

- Minden rendben? - kérdezem óvatosan.

Máshogy néz ki és homlokán apró ráncok vannak, amik akkor jelennek meg, mikor aggódik.

- Igen, persze - mondja, és arccal felém fordul.

Szemeit látva tudom, hogy nincs minden rendben, valami zavarja őt és tudni akarom, hogy mi az.

- Mondd el - suttogom és megérintem gyengéden ujjaimmal az arcát.

Lehunyja a szemét, ahogy hozzáérek bőréhez és finoman végigsimítok rajta. Nem válaszol, de úgy döntök, adok neki egy kis időt. Valószínűleg csak a megfelelő szavakat keresi. Mindig eltart neki egy kis ideig, hogy beszéljen, és mikor megteszi, valami hihetetlen lassan mélyen beszél.

Ahogy kinyitja a szemét, kicsit közelebb mászom, és mély levegőt vesz.

- Megbántad, hogy lefeküdtél velem? - kérdezi vékony hangon.

- Mi, Harry? Nem, nem bántam meg, miből gondoltad ezt? - Kicsit ledöbbenek szavai hallatán.

- Nem tudom. Csendes voltál ma és remélem, hogy nem történt meg túl korán - suttogja, de nem néz rám.

A könyökömre támaszkodom és fölé hajolok. Tekintetünk találkozik, ahogy lehajolok, és óvatosan ajkaim rányomom az övéire. Mosolygok, ahogy erős kezeivel átölel, és a lapockám simogatja.

- Nem bántam meg egyetlen dolgot sem, oké? - suttogom, miközben hátrébb húzódom.

- Biztos vagy benne? Nem akarom, hogy ez megváltoztasson közöttünk valamit - mormolja.

- Már megváltoztatott közöttünk valamit, Harry - válaszolom és próbálok komoly arccal beszélni, ahogy lenézek rá.

Érzem, hogy visszatartja a lélegzetét és kezeivel már nem simogat.

- Mi? - zihál, láthatóan ledöbbent és aggódik.

- Igen, máris megváltozott közöttünk valami - ismétlem és Harry lehunyja a szemeit.

Látom, ahogy alig láthatóan megrázza a fejét és nem tudom elrejteni a mosolyom most már, ahogy kuncogni kezdek.

- Mi olyan vicces ezen? - kérdezi Harry szemöldökét ráncolva.