Unexpected - Magyar

49.Fejezet

Samantha szemszöge

- Sam, kelj fel, mindjárt leszállunk - hallom, ahogy Harry a fülembe suttog.

Halkan morgok, nem nyitom ki a szemem, inkább mélyen belefúrom a fejemet Harry vállába. Hallom, ahogy kuncog és mosolygok, köré fonom a karom és gyengéden magamhoz szorítom, mielőtt kinyitnám a szemem. Lenéz rám, szemei neki is álmosak. Ásítok, ezért kezemmel eltakarom a szám. Megjelenik előttem egy jel, hogy kapcsoljam be a biztonsági övet, ezért kiegyenesedem, és már nem fekszem olyan kényelmesen Harry vállán.

- Jó reggelt, álomszuszék - mosolyog Harry és megfogja a kezem.

- Reggel? - kérdezem zavartan és elhúzom a függönyt.

- Igen, mindjárt reggel hat lesz Londonban - kuncog Harry.

Teljesen elfeledkeztem az időzónákról. Annyit tudok, hogy majdnem végigaludtam az utat. Teljesen kimerültem az elmúlt pár naptól. Tudom, hogy át kellett szállnunk Seattle-ben, mert nincsen közvetlen járat Portland és London között. De amint Harry mellkasára hajtottam a fejem, megint elaludtam és körém fonta karjait. Emlékszem, hogy halkan horkolt a fülembe, mire közelebb bújtam hozzá. Nem bántam meg, hogy vele jöttem, és nem is hittem volna, hogy a repülés ennyire nyugtató tud lenni, és hogy az idő ilyen gyorsan telne.

- Mire gondolsz? - Harry megzavarja a gondolataim és érzem, ahogy a repülő közeledik a földhöz.

- Arra, hogy mennyire őrült vagyok... vagyis vagyunk. Mármint, még nem jártam Kalifornián kívül sehol ez előtt, és most körbeutazom Amerikát és Londonba repülök, ez őrület! - rázom a fejem.

- Igen, kissé őrült vagy - gúnyolódik Harry és közelebb húz magához, ahogy egyik karjával átölel.

- Ha-ha - motyogom és nevetni kezd.

A gép furán mozog, és a repülésre koncentrálok, ahogy arrébb húzódom Harrytől, hogy megfogjam a kartámlát és próbálok nem sikítani, mikor a repülő megugrik. Nem akarok Harryre nézni, aki valószínűleg kinevet, de mikor végre a földön landolunk, mélyen sóhajtok és ránézek. Rám mosolyog, és még mikor ülünk is, majdnem egy fejjel magasabb nálam. Hosszú mellkasa megnehezíti, hogy elérjem ajkait, mikor meg akarnám csókolni. Nem hajol le, mintha kínozni akarna, úgyhogy arrébb húzódom pár pillanattal később és kérdőn nézek rá.

- Mi az? - kérdezem.

- Semmi, csak nem akarom, hogy felizgass, mikor koncentrálnom kell, hogy senki ne lásson meg minket, mikor elhagyjuk a repteret - kuncog és halványan elpirulok.

A gondolat, hogy könnyen felizgatom, tetszik, és az is, hogy ugyanúgy reagál a mozdulataimra, mint én az övéire. De még mindig nem vagyok ilyesmihez hozzászokva és ezt tudja, ki is használja.

- Szóval, meg kell ígérned nekem egy dolgot, míg Londonban vagyunk, oké? - vigyorog Harry, de attól még tudom, hogy komoly a hangja.

- Oké? - Érzem, ahogy a repülő megáll és a biztonsági öv jele eltűnik.

- Kérlek, csak hallgass mindig arra, amit mondok. Lesz pár hamis kép rólam Amerikában, hogy mindenki azt gondolja, még ott vagyok, ezért tényleg bujkálnunk kell, oké? És neked is, mert az emberek hamarosan fel fognak ismerni. - Hátrasimítja a fülem mögé a kiszabadult tincseim.

- Oké - suttogom, ő pedig bólint.

- Akkor menjünk - mondja Harry és feláll.

Felém nyújtja a kezét és felhúz engem, majd karjával támogat. Kisétálunk a repülőből és Harry mögé rejtőzöm, ahogy átsétálunk néhány magán bejáraton és dolgon, amit még nem is láttam. Harry beszél néhány emberrel és úgy tűnik, mind ismerik őt, ami kissé meglep. Mosolygok, ahogy észreveszem, mennyire hallatszik az angol akcentusa, mikor angol emberekkel beszélget. Boldognak tűnik, nagyon boldognak és a mosolya is igazi, mikor felém fordul, miután hosszan beszélt egy férfival.