Unexpected - Magyar

16.Fejezet

Nem beszélünk sokat, ahogy végre visszaérünk a hotelhez. Még mindig azon gondolkodom, ahogy mondta, „barátok" és tudom, hogy örülnöm kéne, amiért azt mondta, barátok vagyunk. Egyáltalán örülnöm kéne neki, hogy azok vagyunk? Össze vagyok zavarodva, a barátok szoktak csókolózni? Vagy ilyen barátai vannak Harrynek? Még mindig nem tudom elrejteni az érzést, hogy meg vagyok bántva, ahogy a szavai hangzottak. Látom, hogy Harry engem néz, de nem törődöm vele. Fogja a táskát, amik ruhákkal vannak tele, amit az előbb vett nekem. Az utcán sétálunk és próbálunk elkerülni annyi embert, amennyit lehetséges.
- Haza akarsz menni? - Harry rekedt hangjától összerezzenek.
- Uhm, nem tudom - sikerül kinyögnöm. - Te akarsz? - Még mindig nem nézek rá, csak hogy elkerüljem az érzést, ami mindig rám tör, ha meglátom zöld szemeit. Nem tudom miért, vagy hogy mikor kezdődött, de furán érzem magam, amikor ránézek. Nem is tudom megfogalmazni, mert még sosem éreztem ilyet.
- Szerezhetnénk valami kaját, vaaagy... - megáll és körbenéz. - Elkezdhetnénk rejtőzködni, mert ott vannak a rajongók.
Ránézek, a szemüveg még mindig rajta van. Lenéz a földre és hirtelen gyorsabban kezd sétálni. Elakad a lélegzetem, amikor meglátom a rajongókat rohanni Harry felé, aki megáll, és felém fordul:
- Visszamehetsz a hotelbe, addig készítek néhány képet velük - mondja, és újra visszatért a hamis mosolygáshoz.
- É-én várhatok - lenézek. - Ha akarod.
- Ahogy érzed, Sammy - gúnyolódik, és a rajongókhoz sétál.
Be akarok húzni neki egyet, amiért mindig Sammynek hív. Annyira utálom ezt a nevet, de nyilvánvalóan élvezi, hogy dühös leszek, ha így hív. Megfordulok és látom, hogy a rajongókhoz beszélget, fényképeket csinálnak és cseveg velük. Senki sem figyel rám, amint ott állok a napszemüvegemben, bevásárlótáskával a kezemben, amit Harry adott. Előveszem a telefonom és úgy teszek, mintha elfoglalt lennék, amíg Harryre várok.
Nem annyira örül a lányoknak, de megtesz minden tőle telhetőt, hogy lenyűgözze őket.
- Szeretünk, Harry - mondják mindannyian, miután csináltak egy közös képet.
- Én is szeretlek titeket - mondja minden alkalommal.
Mindannyian lenyugodtak, mikor Harry azt mondta, hogy most már mennie kell, és mind integetnek neki, néhányuk sír, néhányuknak pedig fülig ér a mosolya. Még mindig nem vettek észre, és kezdem azt hinni, hogy azt gondolják rólam, egy rajongó vagyok. Kuncognom kell a gondolatára, őszintén, mielőtt a balett meghallgatásra mentem, nem igazán hallottam róluk. Amint Harry felém sétál és csatlakozom hozzá, minden lány kiabálni kezd.
- Ki ő?
- Harry, ki ő?
Harry megragadja a kezem és magával húz, ezzel kényszerítve a gyorsjárásra. Tényleg tudja, hogyan kell elrejtőzni és elmenekülni. Nem sokára már mind magunk mögött hagyjuk őket. Örülök, hogy néha edzek, de még így is légszomjam van. Nem tudok versenyezni Harry hosszú lábaival.
Megáll és rám néz.
- Minden oké? - kérdezi aggódva.
- Igen, persze - mosolygok rá, és elveszi a táskát ismét.
- Sajnálom, úgy tűnik, mindig megtalálnak - motyogja, ahogy folytatjuk a sétát.
- Semmi gond - nevetek halkan.
- Néha idegesítő - néz le a földre és hirtelen kezdem megsajnálni. Nem is tudom, milyen az, amikor éjjel-nappal követnek és azt kiabálják neked, hogy szeretnek. Nem tudok róla semmit, de végül is ez a munkája, vagy mi.
- Jól végezted a munkád. - Amint a szavak elhagyják a számat, vissza akarom szívni őket. Úgy hangzott, mint egy aggódó anyuka és érzem, ahogy elpirul az arcom.
- Te is - nevet és érzem, hogy azzal az elragadó mosolyával figyel, de nem nézek rá.
Hamarosan belépünk a hotelba anélkül, hogy a rajongók rátámadnának és felsétálunk a szobáinkhoz. Remélem, Danielle mostanra már ébren van. Harry odaadja nekem a táskát, ahogy közeledünk a szobámhoz.
- A ruháid - mondja lágyan és elveszem tőle a zacskót.
- Köszi még egyszer, Harry - pirulok el, mert még sosem vett nekem ruhát egy fiú sem. Amúgy sem voltam még vásárolni fiúval.
Harry csak bólint és a zsebeibe teszi kezeit. Megint kínosan viselkedik, érzem, amióta beléptünk a hotelbe. Olyan gyorsan változik a hangulata, hogy néha már megijeszt.
- Akkor visszamegyek a szobámba - mondja, miközben a cipőit nézi.
- Oké - hagyják el a szavak a szám olyan halkan, hogy meglepődve néz fel.
Egyenesen a szemébe nézek, mielőtt elfordul és a szobám ajtaja előtt hagyna. Nézem, ahogy végig megy a folyosón, vissza a szobájához, mielőtt kinyitnám az ajtót és bemennék.
Danielle még mindig alszik a kanapén és azon csodálkozom, hogy tud így aludni, egyáltalán nem tűnik kényelmesnek. A látványától nevetnem kell, kócos göndör haja beborítja az arcát. Úgy döntök, hogy nem ébresztem fel, inkább bemegyek a szobámba. Az ágyra rakom a ruhákat és átnézem őket ismét. Szépek meg minden, de nem az én stílusom. Töprengek, hogy majd eléggé magabiztosnak fogom-e érezni magam valaha is, hogy hordjam őket.
Lefekszem az ágyra, a telefonom böngészem, amikor egy üzenet jelenik meg a képernyőmön.
Nem ismerem a számot, úgyhogy csak megnyitom és végig olvasom.
„Jól éreztem, magam, köszi, hogy eljöttél. Harry xx"
Mosolygásra késztetnek a szavai, és elmentem a számát a telefonomba, mielőtt eszembe jutna, hogy egyáltalán honnan van meg neki a számom. Ez a fiú koslat utánam. Úgy döntök, hogy nem írok vissza neki azonnal, inkább hagyom, hogy várjon egy kicsit. Nem tehetek róla, de attól, hogy élvezem a társaságát, még nem akarom, hogy tudjon róla. Talán azért, mert nem tudom, hogyan viselkedjek mellette, vagyis úgy általánosságban a fiúk mellett, vagy talán azért, mert akárhányszor vele vagyok, olyat érzek, amit még soha. Meg ott van a gondolat is, hogy mindig lányok ezrei veszi körül. Emlékszem, mikor Danielle és Bailey azt mondta, hogy szereti hazavinni a lányokat és jól érezni magát velük. Olyan, mintha mindenki epekedne utána, ő pedig csak rámutat egyre és hazaviszi. Félek tőle, ha úgy tekintek rá, mint az az ember, mert sosem gondoltam volna, hogy ilyen, de ezek szerint igaz. Nem akarok arra gondolni, hogy Linda most az ő szobájában van. Próbálom elkerülni a velük kapcsolatos gondolataim, de ugyanakkor nem akarom a tudtára adni, hogy valójában kedvelem.
Úgy érzem, hogy nem bízhatok benne, és ez megrémít. Feldühít, amint rájövök, hogy épp most vitt el vásárolni és most visszament a szobájába Lindához. Ismerem Harry annyira, hogy tudom, nem utasít el olyas valakit, aki annyira oda van érte, mint Linda és be kell ismernem, hogy az a lány elképesztő, sokkal jobban néz ki nálam, csinosabb és magasabb és gyönyörű. Mikor rá gondolok, egyfajta féltékenység tör rám és próbálom lerázni magamról, de nem megy. Nem akarok egy olyan lányra gondolni, aki mindenkivel lefekszik, de velem ellentétben, ő van most Harryvel és én itt egyedül. Nem tudom, miért gondolok most ezekre, mikor ezelőtt nem igen tettem. Nem is gondolkoztam még a fiúkon, mindig kerültem őket. Megrázom a fejem. Nem tudom, mi ütött belém.
„Jól éreztem magam én is, jó szórakozást Lindával."
Bepötyögöm a szavakat és rányomok a küldés gombra, de pár perccel később meg is bánom. Néha gondolkoznom kéne, mielőtt cselekszem. Megfordulok, hogy a párnába nyomjam a fejem, nem akarom megnézni az üzenetet, ami megjelent a kijelzőmön.
Szégyellem magam és nem akarom elolvasni az üzenetet, mert félek, hogy olyat írt, ami szomorúvá vagy dühössé tenne. Ismét nekidőlök a párnának és ha Danielle nem aludna még, valószínű sikítanék is.
Nem fogok válaszolni az üzenetére, inkább ki is törlöm anélkül, hogy elolvasnám. Hülyének érzem magam, hogy egyáltalán írtam neki. Szédülök, és úgy érzem meg fogok őrülni, nem is gondoltam volna, hogy egyszer feldúlt leszek egy üzenet miatt, amit én írtam.
Kimegyek a konyhába és ott találom Daniellet, aki a széken ül, megdörgöli a szemét és próbálja kifésülni arcából a göndör fürtjeit.
- 'Reggelt - motyogom, mire felnéz rám.
- 'Reggelt - válaszol és nagyra nyílt szemekkel nézek rá, a hangja furcsán hangzott.
- Jól érezted magad az este, mi? - gúnyolom, mire csak megforgatja a szemét.
- Ne is emlékeztess - horkant és rádől az asztalra.
- Mi történt? - kérdezem, majd mellé ülök a székre.
- Nem akarod tudni. - A hangja kezd jobb lenni, de még mindig viccesen hagnzik.
- Akkor nem kérdezném - emlékeztetem. Megvonja a vállát.
- Elmentünk, kicsit sokat ittunk, Liammel táncoltunk. Minden tökéletes volt, de Linda... - kezdi és a Linda név hallatán megdermedek. - Linda eléggé morcos volt és fura tegnap, szóval többet ittam, hogy ne kelljen tudomást vennem róla, és hát, gondolom, kicsit túlléptem a határt - próbál nevetni, de kínosan elbukik.
- Miért volt morcos? - Hagyom, hogy úgy hangozzak, mintha nem érdekelne.
- Feldúlt volt, mert Harry nem volt ott és állandóan arról beszélt, hogy ő milyen jó... Sajnálom - hagyja abba Danielle és rám néz.
- Sajnálod? - kérdezem, próbálom eltűntetni a csalódott kifejezést arcomról.
- Tudom, hogy kedveled őt - mondja, miközben feláll.
- Nem kedvelem őt, Danielle. - Egyenesen a szemébe nézek és valójában, jól esik ezt mondani neki. - Nem kedvelem - mondom még egyszer.
- Biztos vagy benne?
- Igen, biztos - bólintok.
- Oké, mert Linda azt mondta, randizni viszi ma este - suttogja Danielle és a szívem majdnem megáll. Azonnal megbánom, hogy kitöröltem az üzenetét és azon töprengek, mit írhatott.
- Azzal megy randizni, akivel akar - mosolygok rá. - Nem érdekel, hidd el - biztosítom róla, mire bólint.
- Az jó, talán jobb is, nem az a fajta srác, akivel lenni szeretnél - mondja, és tudom, hogy igaza van.
Mosolygok rá, remélem, még mindig elég részeg ahhoz, hogy ne vegye észre, csak színlelek.
- Fel kéne állnom és zuhanyoznom, ugye? - kérdezi kis idő múlva és bólintok.
- Jó ötlet lenne, igen - mosolygok.
- Oké, egy, két, há' - számol, majd feláll, a fürdőszoba felé menet morog.
Örülök, hogy magamra maradtam egy kicsit, mert nem vagyok jó az érzelmeim elrejtésében, de félek, hogy észrevette, valami nincs rendben. Valójában mérges vagyok Harryre, amiért kedves hozzám, mondjuk, nagyon is kedves. Csak akkor rendes, mikor ketten vagyunk, de még mindig furán viselkedik. Szeret megcsókolni, értem én, de csak azt akarja, hogy lefeküdjek vele. Miért vagyok ilyen hülye, és hittem azt egy másodpercre is, hogy kedvel engem?
Lindával megy ma este randizni, miközben velem töltötte a délelőttöt. Úgy tűnik, szereti, ha lányok veszik körül. De sosem fog megkapni, sosem fogok bedőlni neki. Felállok és veszek egy mély levegőt, és úgy döntök, hogy felhívom Baileyt, hogy csináljunk valamit a délután. Utálom őt. Nagyon utálom őt.