Szerelmünk Záloga

12. Bajkeverő

*𝘋𝘪𝘦 𝘴𝘻𝘦𝘮𝘴𝘻ö𝘨𝘦*

Mikor kint ültem a tóparton, hirtelen megpillantottam a felém közeledő Benjamint.

-- Szia.. - köszönt halkan, miközben leült mellém a fűbe.

-- Szia.. - köszöntem én is.

-- Hogy érzed magad? - kezdte el a beszélgetést.

-- Úgy, ahogy az a személy érezheti magát, akit megaláztak az egész iskola előtt. - mondtam még mindig elmorzsolva egy-két könnycseppet.

- Sajnálom, Die.. De talán tudok valamit, ami jól eshet. - majd megölelt. Először elég váratlanul ért, majd visszaöleltem.

Így ültünk ketten a fűben. Nem szóltunk egymáshoz, csak a tó szabályos hullámzásának hangja csapott zajt. Sokszor a fülembe suttogott vicceket, amik megmosolyogtattak. Majd mikor újra magához ölelt - ezúttal szemből - recsegést hallottunk a közeli bokorból. Egymásra néztünk, és szinte szavak nélkül megértettük egymást.

Valaki figyel minket..

Ösztönösen kaptam a pálcámhoz és közeledtem a bokor felé. De mikor odaértem, ott nem volt senki.

-- Nincs itt senki..

-- Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy láttam valamit.. Lehet, hogy már képzelgek.. - fogta még játékosan a fejét Ben.

-- Varázsvilágban élünk. Előfordul az, hogy nem azt hisszük valamire, amit kéne. - mondtam, miközben eltettem a pálcámat.

-- Igazad lehet.. - jött közelebb egy lépéssel. - - Gyere, menjünk vissza. Mostmár azért ideje lenne aludni. - majd átdobta kezét a vállamon és úgy sétáltunk tovább. Volt egy olyan érzésem, mintha figyelmének minket. Ezt az aggályomat Bennel is megosztottam.

-- Neked nincs olyan érzésed, mintha folyton szemmel tartanának minket? - kérdeztem, miközben gyanúsan körbepillantottam.

-- Hmm nem, nem nincs. Szerintem csak fáradt vagy. Nehéz napon vagy túl. - ekkor értünk a kőfal mögé. Már indultam volna be, de ekkor Ben megbotlott (nem tudom miben, hisz egyhelyben állt) és lefejelte a falat.

-- Merlin szakállára, jól vagy, Ben?

-- Persze, jól vagyok, semmi bajom. Mintha meglökött volna valaki..

-- Vérzik a fejed! - bökök a fejére, ahol egy seb éktelenkedik, melyből patakokban folyik a vér. -- Elkísérlek a gyengélkedőre..

-- Nem, nem kell, hagyd csak. Menj, pihenj le, majd én elmegyek egyedül.

-- Biztos? - kérdeztem kétkedve.

-- Igen, biztos. Menj aludni. Jó éjt, Diana.

-- Neked is. - köszönök el.

Mikor Ben után bezáródott a kőfal, megint furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha valaki itt lenne.. Ekkor az egyik asztalról nagy csattanással leesett az egyik váza, majd széttört.

-- Mi a..? - és egy ajtócsapódást hallottam. Ez furcsa.. Talán csak Hóborc az.. Biztos megint itt garázdálkodik az a kopogószellem. Nem csak nekem megy az agyamra már, hanem Fricsnek is. Nem is értem, Dumbledore miért nem távolítja már el innen. Talán, mert ő is értékes része a kastélynak.

Visszaügettem a szobába. Malfoy már aludt. Látványára újra szipogni és könnyezni kezdtem. Bementem a fürdőbe és belenéztem a tükörbe. Egy olyan lány nézett vissza rám, aki lelkileg a padlón van.
Legalább az ilyen nehéz gondolatokból szép versek fognak születni.
Miután elvégeztem az esti rutinomat, kezembe vettem a verseskötetem és írni kezdtem. Mikor mocorgást hallottam Malfoy ágya felől elgondolkodtam valamin.
Talán könnyebb lenne Malfoy hülye stílusával megbirkózni, ha kiírnám magamból az ellene irányuló érzéseimet. De akkor már írok róla is.. Legalább, mikor már boldog családanya leszek, vissza tudok gondolni arra, hogy mennyire megkeserítette az itteni életemet..
És tényleg így lett. Kihagytam pár oldalt, ahova Malfoyról és a vele való ellenszenvemről fogok írni. Már is jobban érzem magam.
Mikor a puha ágytakarók közé bújtam még nem jött álom a szememre. Nagyon nehezen viszont elkerültem az álmok birodalmába.