Szerelmünk Záloga

Epilógus

Sok mindenre vágytam az életem során. Lehet, hogy túl sok volt? Nem szabadott volna telhetetlennek lennem, nem szabadott volna hagynom, hogy az érzéseim újra kalitkán kívülre jussanak. Elzártam magamban, mélyre bújtattam a fájdalmam, az emlékeim, minden gyengéd érzelmem. Lakat alá zártam a szívemet, hogy soha többé senki ne férjen hozzá.
Valakinek viszont mégis sikerült.
Draco Lucius Malfoy. A Roxfort falai rengeteg új dolgot tartogattak számomra. Barátságokat, tiltott szerelmet, hazugságokat és persze bonyadalmakat. Lett új családom, kaptam még egy esélyt a boldogságra, amit azelőtt kegyetlenül elvettek tőlem. Szüleim halála után azt hittem, hogy az idő hátrahagyott engem. Hagyta, hogy az életem magától tovább menjen, míg én elvesztem az éterben. Nem volt senkim, nem voltam fontos senkinek se, egyedül voltam a világ ellen.
Kis idő múlva már ketten voltunk..
Nem hittem volna, hogy egy ilyen tragédia egy ilyen lehetőséget fog adni nekem. Mondjuk, ha már elvett valamit, akkor adjon is érte, nem? Draco a legjobb dolog volt, ami valaha történt velem. Bármit megadnék azért, hogy akár csak egyszer találkozhasson Anyáékkal.
Imádnák őt! Az arisztokrata mosolya levenné anyámat a lábáról, az illeme és önbizalma pedig megnyerő lenne apámnál. Kezet fognának, anyának kezet csókolna és együtt beszélgetnénk a közelgő közös életünkről, miközben anyám borzalmas fahéjas sütijét majszolnánk.
Tudom, hogy erre már semmi esély. De azt is tudom, hogy ha a szüleimmel nem történt volna az ami, akkor nem jöttem volna el Ausztráliából.
És akkor fogalmam se lenne arról, mi az igaz szerelem.

Kicsit kétségbe vagyok esve. Nem tudom, mitől félek jobban. Az elmúlástól, vagy az élet megélésétől. Szánhatom az életem hogy milyen rossz volt, de bánhatom mégjobban utána, ha elvesztegettem a legszebb éveimet. Értékes időt pazaroltam olyan dolgokra, amik semmi jelentősséggel nem fognak bírni egy hónap, egy hét elteltével, de talán még holnap sem. Mostmár tudom, hogy nem kellett volna magamba fordulnom. Hagynom kellett volna, hogy Weasleyk teljes értékű család tagjaként tudjanak elismeri, hogy Harry, Hermione és Ron még jobb barátaim legyenek, barátkoznom kellett volna, mikor ide jöttem ebbe az iskolába. Ellent kellett volna mondanom a rossz dolgok csábításának, és magabiztosabban kellett volna fellépnem a zaklatóim ellen.
Ezeknek az összességéből tudom, hogy több ilyen hibát nem fogok elkövetni az életben. Ki fogok használni minden holnapot, hogy emlékeket szerezzek!
A probléma már csak az..
Hogy nem tudom, lesz-e számomra holnap.

Ilyen érzés a halál? Megfogalmazódik bennem minden olyan dolog, ami az életem része kellett volna hogy legyen? Ez a hatalmas semmiség, ezek a gondolatok, ez a halál? Bánkódni fogok egy örökkévalóságon keresztül azon, hogy mit szúrtam el? Minden bennem van, mégis ürességet érzek.

Még érzek fájdalmat? Furcsa. Nem hittem volna hogy a halál után érezni fogok még bármit is. És ezek a hangok.. Elsuttogott igéretek, rimánkodás. Miért hallom ezeket? Ismerősnek tűnnek.
Ez.. Molly volna?
Olyan, minta egy megnyugtató, szép anyai hang próbálná elaltatni a gyermekét. A gyűgös, fáradt kicsi pedig enged a selymes dal csábításának.
Nekem itt valami nem stimmel. A végtelenség közepén lebegek a semmi határán, és én Molly Weasley hangját hallom. Bárcsak megértinhetném őt még egyszer. Bárcsak megölelhetném, ahogy anyámat tettem régen. Megérdemelné, a gondomat viselte a katasztrófa utáni időszakban. Anyukám helyett kaptam egy újat.
- Diana, édes szivem, bárcsak rám néznél.
Ezt tisztán hallottam. Molly hozzám beszél? Miért próbál, hisz már halott vagyok.
- Nem hallja anyu. Te is tudod.
Ron? Ez te vagy? Azt ne mondd hogy titeket is megöltek a halálfalók. Azt nem bírnám elviselni.
- Tudom kicsikém. De akkor is jó hozzá beszélni. Olyan érzésem van néha, mintha hallaná.
Miért beszélnek úgy rólam, mintha csak szunyókálnék? Elvesztem az éterben, zsibbad mindenem és ők úgy beszélnek rólam, mintha.. Várjunk csak. Zsibbadás? Érzem a mellkasom, rohadtul fáj. A fejem helyén meg mintha egy szikla lenne.
Lehet, hogy nem is vagyok halott?
Megpróbálom mozgatni az ujjam. Nem sikerül. Megpróbálom kinyitni a szemem. Nagyon érzékeny. Újra próbálkozom az ujjammal. Azt hiszem, megmozdult.
- Fiam, te is láttad?
- De még mennyire! - Ron hangja nagyon boldognak hangzik. - DRACO! DR. CLINT, AZONNAL GYERTEK! DIANA MEGMOZDULT! - ezt ordítja. Most miatta már a fülem is fáj.
Megpróbálom megint kinyitni a szemem. A beeső fény miatt azonnal be is csukom. De legalább látok fényt!
- Ez szar vicc, Weasley. - Jól hallottam? Ez..
- Nem viccelek Malfoy. Nézd, nyitogatja a szemét!
Most vagy soha. A fájdalom ellenére erőlködöm. Három alak kirajzolódik a fehér fényben.
- Ezt nem hiszem el.. - a szavak után egy gyengéd, meleg tenyeret érzek az arcomon. Sikerül kinyitnom a szemem, és gyönyörű amit látok.