Szerelmünk Záloga

53. Édes büntetés

..... Aztán egy kisebb robbanás. És egy lyuk tátongott az oly' biztonságos falon. Az egyik griffendéles kisfiú odamerészkedett, nyomában a féltő Harryvel. Majd benéztek a lyukon.

-- Innen már könnyebb lesz. - csengett a fülembe Umbridge kárörvendő hangja.

Ránk talált!!

-- Bombarta Maxima. - majd Harry és Nigel a földre buktak, mikor a minket védő fal tehetetlenül robbant szét annak az átkozott nőnek a keze által.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Hogy mit éreztem akkor? Akkor, amikor a szükség szobájának mágikus fala a szemem előtt robbant darabokra? Azt éreztem, hogy mindennek vége. Mindennek.

Umbridge kezében még mindig ott virított a rózsaszín pálcája, mögötte Friccsel és egy csomó mardekárossal. Köztük volt pár ismerős arc. Cracé, Monstroé, nameg ott volt Pansy és Theo.

De egy valamit nem értettem.

Hogy találtak ránk? Honnan tudták, hogy ez a bejárat, hogy itt rejtőzködünk és tanulunk?

Aztán megkaptam a választ. Cho Chang lépett a látáskörünkbe, mögötte.. Mögötte Dracoval. Az arca az ádáz és kárörvendő mosolyból fagyossá vált, ahogy végigfuttatta rajtunk a szemét. És mikor meglátott engem.. Az arca teljesen megváltozott. Eltorzult. Csak bámult rám elnyílt ajkakkal, és nem mondott semmit. Majd hirtelen Crak kezébe lökte a kék talárba öltözött hollóhátast, és szorosan Dolores mellé állt.

-- Megvannak! - jelentette ki varangypofa egy elégedett vigyorral a képén. - Ááá! - sikított fel, mikor meglátta a hátam mögött vicsorító sárkányt. - Ezt.. Ezt ki idézte meg? Halljam, most azonnal!

Senki se válaszolt. Majd a sárkányom hirtelen egy szürke lángnyelvet köpött ki hatalmas száján keresztül, ami úgy hatott, mintha az előttünk álló különítmény egy szélvihar közepén állna. Majd eltűnt. Csak úgy kámforrá vált.

-- Ezt.. Ezt ki csinálta? - dadogja Umbridge. - Nem válaszoltok? Akkor majd meglátjuk, milyen sors vár rátok!

-- Mit csináljunk velük? - szólalt fel Frics.

-- Vincent Crak, kérem, vigye fel a dalos madarunkat az irodámba, és ne engedje el! - utasította a nagydarab fiút, aki elrágatta Chot.

Ez.. Ezt nem hiszem el. Cho beárult minket? Miért? Azt hittük, bízhatunk benne, erre meg.. Szegény Harry. A szeme szín tiszta csalódottságot tükröz. Nagyon sajnálom őt.

-- És a többiekkel? - kérdez most Draco, mire a hátamon végigfut a hideg. Hangja olyan erőt sugároz, amit még sohasem hallottam. Irtó dühös lehet rám.

-- Őket is kérem majd az irodámba! De nekem először csak Potter kell. Parkinson, küldjön egy sürgős baglyot, hogy a miniszter úrnak azonnal ide kell jönnie!

-- Igenis! - majd Pansy eltűnt, de előtte egy bocsánatkérő pillantást vetett felém.

-- Malfoy, Pottert pedig hozza..

-- Igazából tanárnő, szerintem hatékonyabb lennék a többi diákkal szemben. - vetett felém egy sokatmondó pillantást. - Az erkölcseimre és az irányításomra szükség lehet, ha a tanárnő nincs a közelben. Nem gondolja?

-- Hmm.. - morfondírozott Umbridge. - De, miért is ne. Akkor Nott - intette előre a fiút - magáé Potter. A többiek pedig fogják le a többit! - sipítozott a rózsaszín topánkájában toporzékolva. Így úgy tűnt, mint egy négy éves kislány. Hangosan felröhögtem.