Szerelmünk Záloga

32. Stella Luscus

-- Velem töltenéd majd a karácsonyi szünetet? - tette fel a kérdését, mire értetlen pillantásokkal kezdtem fürkészni Dracot.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

-- Ez komoly? - néztem megdermedve Dracora, mire egy határozottat bólintott. - És mégis hol? Hol lennénk a szünetben?

-- Nálunk. - adta meg az egyszerű választ. - A Malfoy kúriában.

-- Draco... Apád kinyírna, ha rájönne, hogy egy sárvérű járt a házában. - húztam el a szám. A fiú hirtelen felült, és azonnal magához húzott az ölébe.

-- Ne mond magadra többet ezt a szót, Drágám! - vont közelebb magához, hogy megcsókolhasson.

-- De Draco, ez az ig... - de a mondandómat a türelmetlen ajkai nem engedték folytatni.

-- Soha többé ne hívd így magad! Értettem, Szerelmem? - nézett bele mélyen a szemembe.

-- Persze. - mosolyogtam, miközben kezét lágyan végighúzta a gerincem vonalán, amitől végigfutott rajtam a hideg.

-- Kisujj eskü? - tartja fel az ujját. Én elnevetem magam, majd a sajátomat Dracoé köré fonom, miközben íriszeibe bámulva suttogom el neki a választ.

-- Esküszöm a kisujjamra. - csókoljuk meg egymást, de mindketten belenevetünk a csókba.

-- Na, még nem válaszoltál a kérdésemre. - ültetett bele jobban az ölébe, majd a fenekemet kezdte simogatni.

-- De Ronék ki fognak akadni..

-- Kit érdekelnek Weasleyék? - húzza fel az orrát mogorván.

-- Engem! - nézek pislogás nélkül szürkéskék tekintetébe. - Engem nagyon is érdekelnek! Hiszen.. mégiscsak befogadtak a házukba, és úgy vigyáznak és tekintenek rám, mintha a családjuk tagja lennék.

-- Én ezt értem, kicsim. De nem akarsz velem lenni karácsonykor? Sok fagyöngyöt felszerelnék a házba.. - hajolt közelebb az ajkaimhoz vigyorogva.

-- Hihetetlen vagy. - pusziltam meg a száját, törekedve a legnagyobb gyengédségre.

-- De így szeretsz. - húzott közelebb magához.

-- Így bizony, Szerelmem. - majd az arcomra kiülő örömmel csókoltam meg újra a becenév miatt vadul vigyorgó szőkét.

•─────⋅☾ ☽⋅─────•

-- Mit írsz, Kincsem?

-- Semmit! - vágtam rá, majd amilyen gyorsan csak tudtam becsaptam Titkaim Tárházát.

-- Ja, azt látom. - támaszkodik meg az ajtóban. - Mi az a könyv?

-- Semmi... - pakolom gyorsan össze a lapokat.

-- Drágám. - lépked előre. - Várj.. te naplót írsz? - nézett rám kíváncsi tekintettel.

-- Ez nem napló. - sóhajtom, majd megpacskolom az ágy melletti helyet, jelezve, hogy üljön le. - Ez a.. Na jó, kimondom kerek perec, ez a Titkaim Tárháza. Legalábbis én így szoktam nevezni.

-- És.. Titkokat is leírsz benne? - vette a kezébe a vörös borítású könyvet, majd forgatni kezdte, hogy jobban megszemlélje.

-- Nem, Drágám, sütemény recepteket.. - fintorgok szemforgatva.

-- Tényleg?

-- Dehogy! Igazából.. Zambini lábméretei vannak bele írva. - mosolygok hamiskásan.