Szerelmünk Záloga

55. Szimbólumok

(a zenét ajánlom az olvasáshoz!♡)

Milyen érzés lehet meghalni? Állítólag csendes és nyugodt. Olyan, mintha lebegnél valahol az idő vasmarkai között. Azt is mondják, hogy egy fehér fény jön el érted, hogy elvigyen téged arra a helyre, ahol boldog lehetsz, végleg és biztosnágosan. Ahol nincs fájdalom, nincs megvetés, sem pedig gyűlölet. Ahol végre.. magadra találsz.
De nem tudhatom.

Ugyanis még élek.

A fejem menten szét hasad, hogy megpróbálok koncentrálni a mozgásra. Végtagjaim gyengék és ernyedtek, mintha le lenne bénítva minden egyes izmom. De akkor is megpróbálok mozogni. Mert egy meleg kéz lágy érintése ezt követeli meg tőlem.

-- Dra.. Draco.. - nyitogatom a szemem.

-- Die! - hajol közel hozzám a fiú. Szemében az öröm tüze ég, ami testét is felhevíti, utalva meleg és puha karjára. - Madam Pomfrey! Madam- jöjjön, kérem! Felébredt! - kiáltozik Draco, mikor meglátta az egyik szekrénybe bújva a javasasszonyt. Gondolom, épp egy új bájitalt keresett.

-- Hogy mondja, Mr. Malfoy? - lép mellénk a nő, majd mikor meglátja remegő szemeimet, egy őszinte mosoly terül szét az arcán. - Örülök, hogy felébredt, kedvesem! - szalad el.

-- Most meg hová megy?! - értetlenkedik Draco. - A barátnőm..

-- Nyugi, Draco. - suttogom erőtlenül, mikor lazán megszorítom a kezét. - Biztos csak az orvosságért ment.

-- Remélem is. - fordul vissza hozzám. - Hogy vagy? Nem fáj semmid?

-- Nem, csak egy kicsit a fejem.. - akarok feljebb ülni, de mikor megmozdulok, a mellkasomba hirtelen szoruló fájdalomtól fenyögök. Olyan, mintha egy szív műtéten estem volna át. Fáj a felsőtestem. Lassan lejebb húzom az anyagot, hogy megnézzem a sérülésem. Elborzadok. Az egész mellkasomat beteríti egy hatalmas nyom, mintha megégett volna. Mintha a tűz álnok kis lángjai égették volna meg a bőröm. - Illetve, de igen, ez fáj. - mutatok rá, majd visszaengedem az anyagot és hátradőlök. - Mi a franc történt?

-- Hát.. Megint hősködtél. - szűri a fogai között Draco. - Megígérted.. Hogy vigyázol magadra. Erre mikor meg akartalak védeni, egy csókkal álomba küldesz?! Szerinted ez lett volna a megoldás?

-- Nem tehettem mást! - csattanok fel. - Nem engedtél volna el, és.. Segítenem kellett nekik, az istenit!

-- De miért? - suttogja erőtlenül. - Az még oké, hogy elkábítasz. De még, hogy a hibbant Weasley elé ugrasz, hogy téged találjon el az átok és ne őt, az már túl megy minden határon! Tudod te, mit éreztem, mikor láttalak eszméletlenül elterülni a padlón egy hatalmas sebbel a mellkasodon, ha..halálfalók körében? - remeg meg a keze.

Az ajkaimat összepréselem, úgy bámulok a szőke fiúra.

Igaza van.. Én se tennék mást, ha Ő lenne ilyen helyzetben. Én is kiakadnék. De nagyon.

-- Sajnálom. Sajnálom, Draco. - szorítom meg a kezét.

-- Kincsem, én.. Én nem tudom, mihez kezdenék nélküled. Én.. Én nem akarlak elveszíteni. Még soha senkihez sem vonzódtam ennyire. És ez nekem új. Csak.. Én csak próbállak megvédeni, de csalódást okoztam. Ebben is. - suttogja összetört hangon.

Megszakad a szívem, hogy így kell látnom őt. Hogy a mindig magabiztos fiú, aki nem fél semmitől, azt most most megfélemlítették.. Ráadásul velem. Azzal, hogy elhagyom őt örökre, hogy elhagyom az élők világát. És itt a bökkenő. Nem fogom! Nem fogom itthagyni Dracot egyedül, nem fogom hagyni, hogy bármikor bármi fájjon neki! Erre megesküszöm!