Szerelmünk Záloga

64. Rossz álmok

Blaise nagy nehezen tudott csak az ágyba tuszkolni. De nehezen ment az alvás. Folyton Diana reszkető karjai és kétségbeesett tekintete villant fel előttem.

Ne haragudj..

Ezzel a gondolattal aludtam el. De nem sokáig.
Ugyanis egy vérfagyasztó sikítás ébresztett az éjszaka közepén, amit bárhonnan felismernék.

Ez Die!!

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Úgy ugrottam fel az ágyban, mint egy bolha. Üveges tekintettel néztem az ajtót, azt remélve, hogy csak beképzeltem a sikítást, és semmi sem történt.

-- Mi a szar.. - ül fel a szemét törölgetve Blaise.

-- Hallgass! - morranok rá, hogy fülelni tudjak.

-- De miért..

-- Kussolj! - sziszegem.

Néhány másodperccel később pedig mégegy velőtrázó sikoly.

-- DIE! - ugrok fel az ágyban, és az ajtó felé kezdek futni, de Blaise valahogy előttem termedt.

-- Ne! Ne menj sehova, Draco!

-- El az utamból! Bajban van! - lököm félre, és az ajtót szinte kiszabva rohanok át a lányok hálókörletébe, pontosan Parkinsonék szobájába.

Az ajtó kulcsra zárva teper előttem. Engem elfog a pánik.

Mi történt Dieal?

-- Nyissátok ki! - dörömbölök az ajtón. - A rohadt életbe, nyissátok már ki!! - ordítozok, ezzel egy időben pedig bentről mégegy vérfagyasztó sikoly hallatszódik. - DIE!! PARKINSON, SINGH, A KURVA ÉLETBE!!

Ekkor az ajtó zárja kattan egyet, majd egy elég álmos Avával találom szembe magam.

-- Mi a fasz, Malfoy, mit csinálsz itt az éjszaka.. - de befejezni nem tudta, mert félrelöktem őt és Diehoz siettem, aki.. Az ágyon vonaglott, rázkódott, teste csillogott az izzadságtól.

-- Die.. - gugolok le mellé, ahol Pansy is térdel. - Mi.. Mi van veled..? - kérdezem elhűlve.

-- Menj innen, Draco! Most! - tuszkol a kijárat felé a fekete hajú lány. - Menj már!

-- Haver, nem jöhetsz ide! - ér be a szobába Blaise.

-- Draco! - sírja Die az ágyon feküdve, ujjait mélyen belemélyesztve a takaróba. - Ne.. Ne, ne bántsák! Ne menj el!!

-- Ez.. - suttogom elhalva, de tovább nem tudom nézni a lányt, mert a Singh lány bevágja az orrom előtt az ajtót, kizárva engem és Blaiset a szobából.

-- Rémálma van - jegyzi meg Blaise. - Máskor is történt már ilyen?

-- Igen.. - suttogom.

-- Gyere, menjünk vissza aludni. A lányok majd gondoskodnak Dieról, ne aggódj! - von maga után Zambini.

Hangtalanul battyogok vissza a szobába, még mindig Die rázkódó testét látva lelki szemeim előtt.

Azt kiáltozta, hogy "Draco! Ne menj el! "

Ezek szerint én vagyok a rémálmának a kiváltó oka..

Mikor vissza értünk a fiúk hálókörletébe, azonnal bebújtam az ágyba, az egyik párnát szorosan magamhoz szorítva.

Szörnyű ember vagyok.. Hagyom szenvedni azt az embert, akiért bármit megtennék. De végülis, azért csinálom, mert törődöm vele és próbálom megóvni őt..