Szerelmünk Záloga

74. Esti balhé

-... az a rohadék kígyó! Malfoy!! - ordítozza Ron.

Az idő ellenség, nem pedig barát. Sokan mondják, sokszor hallhatjuk, hogy az idő a megváltó ok a változásra, a változtatásra.
És ha.. Valakinek egyikre sincs lehetősége?

Dracoval a komoly beszélgetésünk után szép lassan beszámoltunk egymásnak mindenről, amiről a másik lemaradt. A szőke hajú fiú elmesélte szóról szóra, hogy hogy kellett elviselnie Lucast a saját háza egyik zugában, hogyan kellett végignéznie, hogy Voldemort hű szolgái ártatlanokat zár a kúria tömlöcébe, hogy aztán majd halálra kínozva küldje őket a másvilágra.. Mesélt a fájdalmairől, mikor hallotta a sikolyaimat éjjelente, hogy hiába akart átölelni, nem tehette.. Hogy mennyire fájt neki a gondolat, hogy Ben átvette az ő helyét.

De azt nem tudta, hogy őt senki se tudná pótolni.

Aztán én következtem. Elkezdtem elmondani mindent. Hogy hogyan jöttem össze Bennel, hogyan éreztem iránta, majd, hogy hogyan szakítottam vele. Megjegyzem, mikor a szakítás résznél tartottam egyre nagyobb lett a mosolya. Elmeséltem az érdekes beszélgetésem Beggin professzorral, meg a karácsony és az újév ünnepét. Elcsacsogtam szóról szóra, hogy Voldemort hogy akart megfélemlíteni, hogy mit olvastam Selena eltitkolt erejéről, hogy pontosan hogyan sebesítettem meg Fred arcát..
A lidérces, kék fény pedig kihagyhatatlan témának bizonyult.

De azért beszélgettünk bőven jó dolgokról is. Például, hogy mekkora öröm volt számára, mikor a szakításunk után végre újra mosolyogni láthatott, úgy őszintén.. Mennyire volt egyszerre jó és rossz megélni a dolgot, hogy van, aki boldoggá tesz - utalt itt Benre -, de mégis a tudatban élni, hogy más szerez nekem örömet. Ezt a kételyt én is megosztottam vele. Elmondtam a kétségeimet Astoriával kapcsolatban, hogy mennyire, de mennyire rosszul esett, mikor együtt láttam őket.

Volt egy-két könnycsepp. De ezek már örömkönnyek voltak a legjavából.

Most viszont Ronald Weasley fülsiketítő hangja szeli át az egész udvart, megzavarva a turbékolásunk. Draco háta újra a fának van vetve, én pedig vele szemben az ölében üldögélek mosolyogva. De ez a mosoly pillanatok alatt lehervad az arcomról.

- Malfoy! Most azonnal vedd le a mocskos kezeidet a húgomról! - ordítozza a vörös.

Mögötte Hermione szalad izgágán, hogy utolérje a fiút, aki jó pár méterrel előtte lohol, gyilkos pillantásokkal felénk. Felfedezem még Harryt és Ginnyt a távolban, de meglátva minket, szinte azonnal ők is őrült rohanásba kezdenek.

- Bajod van, Weasley? - áll fel Draco, védelmezően a háta mögé tolva engem.

Megfeszült az állkapcsa, ahogy közelebb ragadott magához. Bennem és benne egyaránt megfagyott a levegő.

- Te szemét, mocsok, alávaló féreg! - ér Draco elé Ron, majd már csak annyit látok, hogy a vörös ökle a barátom arcán csattan.

- Ron, te megvesztél?? - kezdi hátulról húzni a fiút Hermione.

- Te vörös hajú patkány! - törölgeti a felrepedt ajkát Draco, majd a támadójának esik.

Le fagyva állok. A szerelmem és a fogadott bátyám egymást ütlegelve fetrengenek a földön. Draco ökle már elszíneződött a piros vértől, Ron arca pedig ádázabban kémleli a szőkét, mint eddig bárki mást.

- Ronald! - ordít egyet Ginny, mikor a helyszín közelébe ér, Harryvel a nyomában. - RON! AZONNAL HAGYD ABBA!!

- Ha mégegyszer hozzányúlsz Diehoz, én a sírba küldelek te álnok kígyó! - sziszegi Ron, miközben egy újabb ököl csapással gazdagítja Dracot.