Szerelmünk Záloga

70. Sötét múlt

(Ajánlom figyelmetekbe a zenét az olvasáshoz! Ezt hallgattam, miközben írtam.. <3)

Ez olyan, mint egy lidérc.

Ez a valami suttog. Halkan, és nem érthetően. De hívogat.

Lassan elindulok felé. Már csak egy méter.. Aztán semennyi. A kék füst előtt állok, majd a kezemet lassan felé emelem. Megérintem.

Bár ne tettem volna.

Egy hirtelen rántás.. majd az arcom egy ház hideg kőpadlójával találkozik.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Nyöszörögve tolom fel magamat. A karjaim remegnek az adrenalin lökettől, amit a túlélő ösztöneim tesznek ki. A pálcám felé nyúlok.

- Capitulatus! - mondja egy jeges hang, majd már csak hűlt helyét érzem a pálcámnak. - Micsoda reflexek és ösztönök.. Nagy hasznodat fogom még venni - jelenti ki egy szinte sziszegő hang.
A hanghoz egy éden fekete talár is társul. Gazdája után lobog hűségesen.
Lassan felpillantok. És abban a szent pillanatban azt hittem, a szívemnek, ami már így is gyenge, mint a harmat, ez lesz az utolsó dobbanása. A talár ujjából kilógó kézfejek hatalmas és éles karmokban végződnek, amiben egy csontra hasonlító pálcát forgat az idegen. A feje kígyószerű, pirosan villogó szemei kegyetlenség legerősebb fajtáját szűkítik egyetlen pillantásba, melyek most engem szemeltek ki áldozatuknak.

V.. Voldemort.

- Látom gyorsan fog az agyad - hökkent ki a kezdetleges sokkból. - De jobb szeretem, ha a beszélgetés kétoldalú, és nem nekem kell az alatvalóimból kiszednem a választ. Az olyan.. - sétál lassan elém -.. régimódi.

A szemem fennakadt a félelemtől. Egész testemben remegtem. De végül sikerült hangot találnom.

- Mit akar.. tőlem? - lihegem, próbálva feltápázkodni. De ekkor egy újabb bűbájjal a földre taszít a mágus.

- Nem állhatsz fel, amíg én azt nem mondom! - parancsol rám.

Reményvesztetten és szórakozottan felnevetek.

- És ki maga nekem, hogy megmondja, mit csináljak? - nézek merészen a piros szemekbe.

Diana, miért nem tudod egyszer befogni a szádat? Így nem éled meg a reggelt! Talán még a következő percet sem!!

- Nem túloztak, mikor mondták, hogy nem vagy híján a bátorságnak, ahogy a tettrekészségnek sem. De velem szemben ezek a vonások mit sem érnek - emel rám egy csontra hasonlító pálcát.

Hát itt a vége.. Nekem annyi.
De ha már meghalok, forogjon a gondolataim között a számomra legtöbbet érő ember.

Szeretlek, Draco..

- Crucio!

Vártam a halált. De nem jött értem. Jobban mondva, nem ő jött értem. Hanem a kín.

Egy vérfagyasztó sikoly hagyja el a torkomat, mikor a bűbáj szinte elkezd szétszaggatni belülről. Olyan érzés volt, mintha ezernyi késsel vagdosnának, majd mintha a testemben tüzet gyújtanának, és hagynák, hogy felemésszen. Borzalmas volt.

Nekem egy tíz órának tűnt a fájdalom kilépése. De igazából alig telt el tíz másodperc.

- Látod mi jár azért, ha megtagadod a parancsot? - lép felém. Ajkaim remegnek, mikor lassan bólintok. - Akkor ne kérdőjelezz meg! Megértetted, Desiderius?