Szerelmünk Záloga

29. Gyengélkedő

Hogy mi az élet? Egy átjáró a szenvedés és a halál között. Ami fogva tart téged, és kényszerít, hogy túlélj minden fájdalmat. Ami próbára tesz. Mert az iskolában, feladnak egy leckét, ami megtanít és felkészít téged a dolgozatra. Az életben viszont adnak egy dolgozatot, ami megtanít neked egy leckét. Tökéletes ellentétek, nem? Két különböző mágnes. Két, egymással bipoláris személy. Ilyenek vagyunk mi is Dracoval. Különbözők, de mégis.. vonzuk egymást, mikor taszítanunk kellene.
"Mardekárosok vagyunk! Port kavarunk ott, ahol már ezerszer kitakarítottak." - csengtek a fülemben Draco szavai. Megszeglyük a szabályokat. Úgy érzem, ezzel a fiúval bármire képes vagyok. Bármire..

-- Hogy van? - hallok egy halk, tompa hangot.

Blaise?

Nem tudom kinyitni a szemem. Nem tudom megmozdítani semmimet sem. Mintha a testem ellentmondana az agyam minden utasításának.

-- Ugyan úgy, mint eddig.. - sóhajt egy nagyon ismerős és számomra oly' kedves hang.

Draco? Ez Draco! Érzem, hogy fogja a kezem!

-- Haver.. el kéne mozdulnod egy kicsit innen.. már lassan egy hete itt szerencsétlenkedsz..

-- Blaise! Ő a barátnőm! Még jó, hogy itt virrasztok vele éjjel nappal!

-- Tisztában vagyok vele, Draco. És akár hiszed akár nem, nekem is hiányzik és kurvára aggódom érte. De.. ez neked sem tesz jót.

-- Nem érdekel. Itt maradok mellette. Addig, ameddig csak kell.

Sikerülni fog! Meg kell mozdulnom! Dracoért!

-- Rendben, haver. Szükséged van esetleg valamire? Kaja, pia, csaj? - kérdezi.

-- Blaise! Nekem csak Die kell, nem kell más! - emeli fel a hangját.

-- Csak vicc volt, nyugavér. - szólal meg újra Blaise hangja.

Mindjárt sikerül! Érzem!

-- Hiányzol, Édes. - érzek meg egy puszit a karomon. - Annyira hiányzol, hogy az már fáj..

Meg. Kell. Mozdulnom!

-- De én itt maradok veled, ameddig csak kell. Szeretlek, Die.

Sikerül! Sikerül!

-- Die? - hallom újra Draco reménnyel feltöltött hangját.

Lassan próbálom kinyitni a szemem. De az ablakokon beszűrődő fénysugarak szinte elvakítanak. Majd valaki eltakarja e makacs sugarakat. Mert egy meleg lehelletet érzek meg az arcomnál.

-- Draco? - nyitom ki a számat újra, ki tudja hirtelen, mennyi idő után, és a számomra legkedvesebb név hagyja el ajkaim fogságát.

-- Die!! Madam Pomfrey! Felébredt!!! - forgott hátrafelé Draco, de a kezemet még mindig nem engedte el.

-- Mit mond, Mr. Malfoy? - érkezett meg a javasasszony, majd rám pillantott, és azonnal az ágyam másik felén termedt. - Miss Sparks! Végre felébredt, kisasszony. Máris adom a bájitalt.

-- Draco.. - csak ennyit tudtam kinyögni.

-- Itt vagyok, Szerelmem. Itt vagyok veled. - puszilta meg megint az erőtlen kezem.

-- Mi.. Mi történt? Miért vagyok a gyengélkedőn? - ejti ki a szám az engem lefoglalkoztatóbb kérdéseket, de persze ezeken kívül még rengeteg felmerült bennem.