Szerelmünk Záloga

35. Könyvek között

-- Édesem.. Ideje felkelni. - simogatott ki valaki reggel az álmok birodalmából.

-- Hagyj még aludni.. - húztam jobban össze magamon a takarót.

Egy halk nevetés. Egy nevetés, ami megmosolyogtat. Ami jobb kedvre derít a szomorú hétköznapokon.

Ez Draco nevetése..

-- Mit mosolyogsz, Babám? - érzek meg egy erős kart, ami magához húz. Majd puszikat érzek a nyakamon. A fülemen. Az arcomon. Majd visszatértve megint a fülemnél, de ezúttal halk suttogás is társul hozzá. - Jól aludtál?

-- Remekül. - fordulok vele szembe. Az a gyönyörű égszínkék szemek újra az én pillantásomat keresik. Majd ajkai közeledni kezdenek az enyémek felé. Forró lehellete szinte égeti a bőrömet. Érzem, hogy a testem lángra lobban, mikor ajkaink egyesülnek. A hátamon végigfut a jóleső bizsergés és a libabőr. - Neked hála nagyon jól. - mondom, mikor eltávolodtunk egymástól.

-- Kippy elnézést kér Malfoy úrfitól és Sparks kisasszonytól, Kippy csak szólni akart, hogy úrnőm azt kérte Kippyt, hogy szóljon ha kész a reggeli. - sipítja a manó.

-- Köszönöm Kippy, mond meg anyámnak, hogy rögtön jövünk. - válaszolt Draco a manónak.

-- Igenis, Malfoy úrfi. - majd elhagyta a szobát.

-- Na, Drágám.. - mászik rám a fiú. - Nincs kedved egy kicsit még.. az ágyban maradni? - ad puszit az arcomra, majd a számra.

-- Nem Drágám, nekünk most édesanyádnál van jelenésünk. Majd talán utána, rendben? - simogatom kisimult arcát.

Draco sóhajt.
-- Rendben. De este mesélsz nekem mesét? - néz rám gyermekded szemekkel.

-- Természetesen. De ahhoz találnom kell majd mesekönyvet. - morfondírozok el.

-- A könyvtárunkban biztosan találsz. Vannak mugli könyvek is, de ezt apám meg ne tudja. Anya elrejtette nekem őket kiskoromban. A mágikus háborúk kötete mögött vannak elrejtve. - áll fel Draco, majd felvesz egy pólót csupasz felsőtestére.

Nekem leesik az állam.
-- Mégis milyen titkokat rejt még ez a ház? - csodálkozok el.

-- Rengeteg mindent, Drágám. - vigyorog elégedetten Draco, majd kéz a kézben lemegyünk reggelizni.

-- Mit keres itt egy sárvérű? - hallunk meg egy hangot az emeleten.

Mindketten hátra fordulunk. Azt hittem, a család feje az, aki hazatért. De nem. Az egyik festmény toporgott alattomosan a helyén, egyfolytában engem vizslatva lenéző tekintetével.

-- Ő a barátnőm, Nicholas. - tol védelmezően a háta mögé Draco.

-- Ez komoly, Draco? Egy mocskos kis sárvérű piszkos lábai értintették e nagy múltú kastély padlóit? Szégyen és gyalázat, Mr. Malfoy! - kel ki magából a festmény.

-- Hallgass el Nicholas, ő a barátnőm és szeretem őt! Ha nem tetszik, szólok a manóknak, hogy tegyenek át a keleti szárny festményei közé. Ha jól tudom, ott van Mr. Edmund is. Ha jól emlékszem, volt elég vitátok az élők között, biztos szívesen folytatjátok azt halottan is! - vicsorogja Draco.

A portré gőgősen és sértetten húzza fel az orrát, majd motyog valamit, és elkullog egy másik festménybe.

-- Ne haragudj Édesem. Nem tudtam, hogy pont most lesz itt.. - szorítja a kezem megbánóan.

-- Semmi baj Drágám. Nincs is mire haragudnom. - puszilom meg az arcát. - Draco.. Ki volt ez? - kérdeztem kíváncsian.

-- Ő Mr. Diamond. A Malfoyok között nagyon hírhedt volt, jó barátok voltak az őseimmel. - adja meg a kielégítő választ.