Szerelmünk Záloga

36. Éjszakai élet

-- Gyere már Die! Megsülök ebben a göncben és hatszor meggyulladok, mire leérsz! - kiáltotta nekem Draco az alsószintről.

-- Jó jó, megyek már, megyek! - kiáltottam vissza, majd felhúztam a pufók kabátom cipzárját és rohanni kezdtem le a lépcsőn.

A mai éjszaka Draco el akar vinni sétálni, mert, hogy állítása szerint ilyenkor gyönyörű a havas táj. Míg ő 2 perc alatt magára kapta a téli szettjét, én már vagy 20 perce szerencsétlenkedek az öltözéssel.

Mikor már sikerült magamra aggatnom - nagy megpróbáltatások árán - a téli kabátom, nadrágom, cipőm és még egyéb kiegészítőm, elégedetten sétáltam le a már nagyon is türelmetlen szőkéhez. Mikor észrevett, kuncogott egyet.

-- Mi ilyen vicces? - vonom fel a szemöldököm.

-- Semmi. Csak aranyos a szetted. - mér végig még mindig aprókat röhögcsélve.

-- Aha persze. - forgatom a szemem.

-- Na gyere durcimurci, kiengesztellek egy kiadós esti sétával. - nyújtja felém a kezét.

-- Rendben. - karolok a szőkébe, aki kitárja előttem a kúria ajtaját, majd elindulunk a sötét éjszakában.

Nem is tudom, mennyi ideje sétálunk az esti szürkületben. Az éjjeli állatok most elevenek, ezekből csak a baglyok szabályos huhogása ad a tájképeknek hangot. A lábunk alatt a szűz hó minden egyes lépésnél ropog, az égen a csillagok ragyogása szinte utat mutatnak nekünk. A kinti hidegtől az arcom és az orrom teljesen kipirult. A testemet csak Draco felhevült kezének érintése tartja melegen.

-- Hova megyünk, Draco? - nézek kíváncsian a szőkére, aki még mindig a lehűlt kezemet dédelgeti.

-- Majd megtudod. - kacsintott rám, mire én megforgattam a szemem.

Hát persze, hogy nem mondja el hova rángat ilyen késő éjjel.

-- Ne mond, hogy nem élvezed. - szólal még a fejemben a pimasz szőke hangja.

-- Már megint a fejemben vagy? Emlékszel mir ígértél nekem a Szükség Szobájában, ugye?

-- Hmmm.. Nem, nem emlékszem. - tetteti a hülyét.

-- Azt ígérted, hogy megtanítasz a legilimenciára. - elevenítem fel neki az emléket. Draco megígérte nekem, hogy bizony megfog tanítani engem erre. És én betartatom vele a szavát!

-- Igen, mostmár emlékszem. - csinál úgy, mintha eddig nem tudta volna, miről van szó.

-- Ha visszatérünk a Roxfortba, elkezdjük az edzéseket, rendben? - nézek fel rá az izgatottságtól csillogó szemekkel.

Draco nagyot sóhajt.
-- Rendben, Hercegnő. Legalább mostmár nem kell éjnek éjjelén kiszöknünk.

-- Most is kint vagyunk. - nevetek fel.

-- De ez más. - válaszol.

-- Miben más? - kérdezem.

-- Abban, hogy itt bizony senki se zavarhat meg minket semmiben. - nyalja meg mosolyra görbülő ajkait, mire engem újra elölt a forróság és a pír.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
*Draco szemszöge*

Hogy mit terveztem? Az mindjárt kiderül.

Amióta itthon vagyunk, sokkal közelebb érzem magamhoz Diet. Folyton együtt vagyunk, nem szakadunk el egymástól. Anyám szemmel láthatóan is nagyon nagy kedvességgel fogadta a barátnőmet. Ő csak örül, hogy boldog vagyok, ami ez mellet a lány mellett kiteljesedni látszódik. Minden egyes perc, óra és nap elteltével egyre jobban beleszeretek.
Azok a cseresznyepiros ajkak, ahogy gyengéd mosolyra húzódnak, a csillogó zöld szemei, amik a tavaszi erdők színére emlékeztetnek, a gödröcskéi, a haja gyönyörű színe, amely a lehulló őszi levelek emlékét elevenítik fel bennem, a kecses dereka, ahogy beszél.. Mindene csodálatos. Maga a lány egy csoda. Sosem hittem volna, hogy egyszer engem is elér a szerelem. Mindig azt hittem, hogy mese. Hogy csak a könyvek érdekessé tétele miatt firkantják le. De nem. Olvasni és tapasztalni.. Teljesen más.