Szerelmünk Záloga

24. Fellobanó érzések

-- Diana.. tudom, hogy alszol... De akkor is, megint ki kell mondanom. - hatásszünet, majd kimondta. Azt a szót, amit a legjobban hallani akartam. - Szeretlek! - puszilt meg, mire én felemeltem a fejem, Draco arcára pedig az aggodalom, a félelem, a meglepettség és a szégyenérzet egyszerre vert tábort.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Ezt nem hiszem el. Jól hallottam? Nem. Biztos csak félreértettem. De akkor miért vág ilyen ijedt fejet?

-- Ha.. Hallottad? - kérdezi, miközben a hangja itt-ott megremeg.

-- I-igen.. hallottam.. - suttogom.

-- Diana.. Én.. én nem tudom.. nem tudom, hogy mit.. - kereste a szavakat.

Majd csend. Kínos csend. Draco sóhajtott egyet, mindha rászánta volna magát valamire.

-- Te.. Tényleg.. Szeretsz? - kérdezem. Nem tudom elhinni, amit mond.

-- Igen.. - mondja halkan, lesütött szemekkel. - Igen, Diana, szeretlek! Faszom! Igen, kimondom! Mostmár nem érdekel. SZERETLEK! 

-- De.. Miért.. miért nem mondtad el..?..

-- Miért? Szerinted miért, Die? Bevoltam tojva! Hogy talán te nem szeretsz viszont és csak leégetném magam.. de ha már így is meghallottad, akkor nem tagadom le.. és megértem, ha te nem szeretsz viszont.. de tudnod kell, ho.. - nem tudta befejezni, mert ajkainak ugrottam.

Úgy csókoltam, ahogy eddig még soha. Majdnem örömkönnyeket kezdtem hullatni.

Draco szeret! Kimondta! Kimondta, hogy szerelmes belém!! SZERET ENGEM!!!!!

Mikor lassan elhajoltam ajkaitól, a remény szikrája fellobbani látszódott szemeiben. De mielőtt bármit mondhatott volna, én tettem.

Gyerünk, Diana! Mond ki!

-- Draco.. Én.. - akadtam meg.

Nagy levegő, Diana! Mond ki!

-- Én is szeretlek téged, Draco! - daráltam le gyorsan, összeszorított szemekkel. Nem mertem felpillantani rá.

Egy valamit éreztem. Hogy lelök az ágyra, és az ajkaimnak esik. Magamra húztam a félmeztelen fiút. Simogattuk egymást, ajkaink pedig teljes összhangban mozogtak.

Majd hirtelen felült, és felrántott magával. Egymást néztük mosolyogva.

-- Te is szeretsz engem? Pont engem? - kérdezi egyben mosolyogva, egyben letörten.

-- Igen. Igen, Draco, pont téged. - pusziltam meg a babapofiját.

-- Miért?

-- Miért ne? - nevetek az ajkára, majd komolyra fordítom a szót. - Azért, Draco, mert.. mert.. - kerestem az okot, hogy mit mondhatok. De nem találtam. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Szerettem. És ennyi. - Mert szeretlek. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Ne is keress miérteket. Mert nincsenek. Szeretlek, ahogy vagy.

Draco arcáról levakarni se lehetett volna a mosolyt.

-- De.. miért voltál olyan.. furcsa? - kérdezem a haját simogatva.

- Szerinted? - mosolyog. - Szerinted miért zavart, ha más srácok a közeledbe voltak? Szerinted miért akartalak féltékennyé tenni? Szerinted miért vigyáztam rád? Miért követtelek, ha elmentél?

-- Te követtél? - vonom fel játékosan a szemöldököm.

-- Lebuktam. - vigyorog.

-- Hmm. Ezért büntetést kapsz! - hajolok szintén vigyorogva Draco ajkához.