Szerelmünk Záloga

38. Élvezet után Karácsony

Kézen fogva léptünk be a szobába, ahol egy csupasz örökzöld fenyőfa várta, hogy ráadjuk a karácsonyi díszeket és az égősorok által kivilágítsuk őt. A mennyezet el volt bűvölve, akárcsak a Roxfortban karácsonykor. Lágy pelyhekben hullott a plafonról a hó, melyek kristályos fényeséggel csillogtak, de mielőtt a fejünkhöz értek volna, köddé váltak. A fiú szobája már szintén ki volt díszítve. A fenyőillat körbelengte az egész szobát. Csodálatosan nézett ki.

-- Akkor kezdhetjük? - pillant rám gyengéden Draco.

-- Még szép! - tapsikolok izgatottan.

Azonnal a fa tövébe vetem magam, ahol egy dobozban piros és ezüst gömbök vártak türelmesen. Kivonszolom a dobozt, majd azonnal nekiállok a karácsonyi díszek kipakolásának. Draco mosolyogva figyeli a gyermeki izgatottságom.

-- Nem szeretnél inkább ide jönni segíteni, minthogy ott állj engem nézve és vigyorogj? - teszem fel a kérdést a fiú felé fordulva.

-- Nem igazán. - löki el magát a faltól. - Szeretem nézni, amit csinálsz. - ül le elém.

-- De azért segítesz felrakosgatni az égőket és a gömböket a fára, ugye? - nézek rá kiskutya szemekkel.

-- Persze. - kapja elő a pálcáját és már készül inteni a díszek felé.

-- Ne! - kapom ki a pálcát a kezéből.

-- Mit csinálsz? Azt kérted, segítsek feldíszíteni a fát. De hogy akarod, hogy megtegyem, ha varázslat közben kikapod a kezemből a pálcám? - néz rám felvont szemöldökkel.

-- Úgy akarom, hogy emeld meg az aranyvérű seggedet és KÉZZEL kezd el díszíteni a fát! - hadonászok a feje előtt.

-- Várj.. Te most azt akarod az egyik legbefolyásosabb máguscsalád sarjától, aki nem mellesleg egy kurva kibaszott Malfoy utód, hogy mugli módra kezdjem kidekorálni a szobám sarkában álló gazt? - fintorog.

-- Igen, pontosan ezt szeretném. - bólintok határozottan. A fiú csak fájdalmasan felnyög, amit egy szemforgatással koronáz meg.

Felrángatom a láthatólag nulla életkedvel rendelkező Dracot a földről - jobban mondva inkább felkaparom - és nekiállunk díszíteni. Először egy csillogós és flitteres vörös fenyődíszt tekerünk a fa köré. Mivel Draco szobája nagyon magas mennyezetű, ráadásul most a boldogan és szabadon szállingózó hópelyhek is keresztezik a számításainkat, egy kis mágiát be kell vetnem a jólét érdekében. Varázslattal feltekerem a fa csúcsáig a csillogó díszt, majd kikapok pár darabot a piros gömbökből és izgatottan szökdécselek oda a fához.

-- Gyere már, Draco! Ott akarsz állni egész este, vagy töltesz végre egy kis időt a barátnőddel karácsony estéjén? - mutogatok körbe a szobában. A fiú egy mélyet sóhajt, majd mellém lép. Lehajol egy kósza fadíszért, majd lassan a legközelebbi ágra felakasztja. Mosolyogva konstatálom, hogy sikerült meggyőznöm őt.

-- Nem tudom, milyen szuperképességed van neked Életem, de az biztos, hogy velem szemben nagyon veszélyes, veled szemben pedig hasznos. - állapítja meg.

-- Ezt a bizonyos "képességet" - mutatok nyuszifüleket a levegőben. - tudod, hogy hogy hívják? - nézek rá.

-- Igen. A szerelem, igazam van? - lép hozzám, majd átkarolja a derekam.

-- Nem is vagy te olyan buta, mint amilyennek mutatod magad, Csillagom. - helyezem a mutatóujjam az ajkára.

-- Buta lennék? - vonja fel játékosan a szemöldökét.

-- Egy kicsit. - puszilom meg az arcát, mire elneveti magát. - Na gyere Luscus, még messze van a munkánk vége. - húzom közelebb a szőkét a fához.