Just Friends (Befejezett)

1. fejezet

Sziasztok! :) Megérkeztem az új történetem legelső részével. :) Izgatott vagyok, hogy mit fogtok szólni hozzá. :D Valójában nem tudom, hogy mit is mondhatnék még így elsőre, így nem is húznám tovább a szót. :) Remélem tetszeni fog nektek ez a történet. :) Jó olvasást és kellemes nyári szünetet kívánok mindenkinek! :)

*Abi szemszöge*

Lábaimat gyorsan szedtem Holmes Chapel egyik leghosszabb utcáján. Be kell vallanom, lábfejeim már alaposan megfájdultak magas sarkú cipőimnek köszönhetően. Nem számított, hogy pántok tartották bokáimat és teli talpak segítették a biztosabb járást, mindezek ellenére elég megterhelő volt a bennük való hosszú távú séta.

Már egy jó ideje nem jártam itt. Régebben minden nap körbesétáltam a várost, míg iskolába mentem, majd haza jöttem, de mióta a szüleim Londonban telepedtek le, nem jártam itt... azaz már több, mint fél éve. Kicsit hiányzott az itteni nyugalmas élet, mert London elég zsúfolt és hangos város volt. Ott mindenki csak rohant, nem nagyon volt megállás.

Tekintetemet sietősen vezettem karórámra. Megszaporáztam lépteimet, mikor megláttam, hogy tíz perce elkéstem. Őt ünnepeltük, most az egyszer lehettem volna pontos. Idegesen túrtam vörös hajkoronámba, de egy rakoncátlan tincs akkor sem akart elmoccanni a látóteremből. Egy egyszerű mozdulattal tettem azt fülem mögé, majd megigazítottam szemüvegemet is.

Egy megkönnyebbült sóhajt hallattam, mikor elértem a megfelelő házig. Óvatosan sétáltam fel annak lépcsőjén, vigyázva, hogy el ne hasaljak cipőmben. Habozás nélkül kopogtattam a barna ajtón. Erősebben fogtam a kezemben lévő ajándékszatyrot, amiben a neki szánt szülinapi ajándék lapult. Míg arra vártam, hogy kinyissák az ajtót, tekintetemmel végigmértem a már rég nem látott ház külsejét.

A kocsibejárón ott állt az az autó, amit szinte minden nap láttam. Fekete külsején megcsillantak a nap sugarai. Már születésem óta ismertem ezt a házat, de azalatt a tizenkilenc év alatt szinte semmit sem változott. A színe is mindig ugyanaz volt, néha kicsit világosabbra festették, de akkor sem vettem észre drasztikus eltérést.

Halk motoszkálást hallottam az ajtó túloldaláról, így tekintetemet visszavezettem a nyílászáróra. Pár másodperc múlva ki is tárult, majd megláttam az előttem álló magas alakot.

Fején egy pöttyös csákó díszelgett, eltakarva rövid barna fürtjei egy nagy részét. Ajkain hatalmas vigyor ékeskedett, megmutatva arcán boldog gödröcskéit. Teljes egészében egy kisfiú külsejét keltette számomra, pedig már rég nem volt az.

- Nem is te lennél, ha pontosan jöttél volna. - nevetett reszelős hangján.

- Bocsi. - kuncogtam fel.

- Gemma-nak sajnálkozz, az ő szülinapja! - engedett beljebb.

- Csak azért mondom, mert szeretlek... olyan idiótán nézel ki ebben a csákóban. - nevettem fel.

- Mondja ezt az, akinek egy apró bogár van a foga közt. - vigyorgott le rám.

- Úristen, tényleg? - kaptam tenyeremet szám elé, elkerekedett szemekkel.

Gyorsan kezdtem kotorászni válltáskámban telefonomat keresve. Minden zegzugot átkutattam benne, mire megtaláltam a készüléket. Sietősen néztem meg fogaimat annak kijelzőjében. Nem is volt ott semmi.

- Megint bevetted. - vette le nevetve csákóját, majd az én fejemre helyezte.

- Olyan gonosz vagy. - ütöttem játékosan a vállába. - És még kivártad, hogy megnézzem. - szidtam meg egy vigyorral az ajkaimon.