Just Friends (Befejezett)

74. fejezet

*Harry szemszöge*

Idegesen járkáltam konyhám falai között, hallgatva az óra monoton kattogásának zaját, amely nesz mellé csendes lépteim hangja is párosult a csempeburkolaton. Hosszú ujjaim sokadik alkalommal sújtottak le kellően összezilált fürtjeimre, miként újra feszült hangulatom oldására kerítettem sort. Tüdőm egy mély sóhajnak intett búcsút azon pillanat után, mikor zöld íriszeim megcsodálhatták az óra mutatóinak állását. A szemeim elé táruló időpont cseppet sem kedvezett szerény személyemnek, így tovább folytattam fel, s alá barangolásomat a helyiségben, tudván, hogy semmit sem értem el vele.

Lelkemen nehéz tömeg ült aggodalmam okául, amily emóciót képtelen voltam leküzdeni. Csaknem egy órája meg kellett volna érkeznie szerelmemnek, ő mégsem szándékozott betenni lábát lakásom küszöbén. A legkisebb információt sem birtokoltam holléte felől, így tudtam, nem kellett sok, hogy a megőrülés határán kapaszkodjak, félve a lezuhanástól.

- Vajon hol lehet? - tettem fel hangosan a fejemben megfogalmazódó kérdést.

Az átlagosként felróható napokon cseppet sem zavart volna e tudatlanság, ám a mai délután drasztikusan különbözött a többitől. Csupán fél órát tulajdonítottak nekem, mielőtt a munkahelyemre vezető úton el kellett volna indulnom. Fogalmam sem volt, lesz-e még alkalmam találkozni Abi-vel egy esti műszak elkezdése előtt, viszont felettébb reménykedtem egy, a barátnőmtől kapott búcsúcsókban.

Mintha a fentiek meghallgatták volna néma imáimat, lakásom bejárati ajtaja csendesen tárult ki, értesítve szerelmem érkeztéről. A momentán már közös otthonunknak titulálható épületbe belépő lány bódító illata rögvest eljutott szaglószervemhez, ezáltal nyugodtan lélegeztem fel. Lábaim bármily hezitálást mellőzve iramodtak meg az előszoba felé, ez idő alatt ujjaim átszántottak némiképp rendezetlen fürtjeimen. Oly sebesen haladtam előre, mintha mögöttem egy fegyveres őrült loholt volna.

- Szia, Kicsim! - hallottam kicsit későre időzített köszönését.

- Szia! - gesztusát viszonozva álltam az általam megcélzott helyiség ajtajához, egyik kezemet a kereten helyezve nyugalomra.

Tekintetem tüstént feltérképezte azon lány kilétét, aki szívemre megmagyarázhatatlan érzelmeket gyakorolt. Nekem háttal álló alakja megfogalmazhatatlanul tökéletesen élt szemeimben, miként lehajolt, hogy levehesse magáról lábára szorult csizmáját. A folyamat elvégzése közben fáradt nyögést bocsájtott szabadjára. Vörös tincseit egy hajgumi tartotta össze laza konty formájában. Testét bézs színben ékeskedő kötött pulóvere, s fekete csőnadrágja melegítette, amily ruhadarab kiemelte combjai, emellett feneke szép formáját. Abi miután végleg megszabadult lábain díszelgő sötét csizmáitól, lehelyezte azokat sajátjaim mellé, nehogy útban legyen bármelyikünknek is a későbbi időkben.

- Bocsi, hogy késtem. - pillantott hátra rám válla felett, mihelyt felegyenesedett.

- Hol voltál? - aggodalmaskodtam.

- Neked vettem valamit, de mire ráleltem a sok könyv között, elsuhant az idő. - kuncogott fel.

A cipős szekrény tetején megpihenő szatyrot ujjai közé vette, eztán egész lényével irányomba fordult. A kettőnk között fellelhető több méter távolságot csupán két nagy lépésbe sűrítette, mielőtt karjai a nyakam köré kulcsolódva vontak volna oda törékeny testéhez. Tenyereim a hátára simulva tartották őt közvetlenül közel magamhoz, ezáltal - amennyiben jövőbeni teveit képezte - esélye sem lett volna a menekülésre. Kiéhezett ajkaim azonmód megtalálták a nyakán húzódó bársonyos bőrt, nedves csókokkal illetve a felületet. Cselekedetem lágy nevetést csalt ki szerelmemből, kinek ölelése szorosabbá vált nyakam körül. A kezében tartott ajándék a hátamon pihent, miként karjai között tartott engem.