Just Friends (Befejezett)

27. fejezet

*Abi szemszöge*

Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy nem engem jelöltek ki a hónap dolgozója címre, ugyanis aligha csináltam ma valami hasznosat. Nagyrészt csak álltam a szokásos helyemen és megpróbáltam úgy tenni, mint aki figyelemmel volt a körülötte lévő dolgokra és személyekre, de valójában nagyon messze elkerültem a valóságot. Csak bámultam magam elé, miközben átadtam magam a fejemben tolongó gondolatok tömkelegének.

Sajnos egyik sem rendelkezett semmilyen pozitív tényezővel, mind csak egyre jobban elvette a kedvemet az élettől. Ha Harry-re gondoltam, akkor sem tudtam örülni, hiszen pont ma oktatta Heather-t, aminek a gondolata szinte a rosszullétig kergetett engem.

Mióta tegnap este elmondta, hogy ma mi is fog várni rá, képtelen voltam akár csak egy órácskát is aludni. Szenderegtem ugyan, de végig tudatában voltam a körülöttem folyó eseményeknek. Hallottam a kint lévő tücskök ciripelését, észleltem, ha egy autó ment el a ház előtt. Arra is tisztán emlékeztem, mikor Harry kiment a mosdóba. Szinte még most is hallottam mezítelen talpai óvatos neszeit a fülemben.

Vajon ő mennyire lehetett ideges, ha én - akinek még csak rá sem kellett nézni Heather-re - ennyire kikészültem? Neki egy kínkeserves órát le kellett húznia mellette, miközben az volt a kötelessége, hogy csak rá figyeljen. A reggel bevitt ételmennyiségét látva egész jól volt, hisz több mint két gofrit evett meg, ami engem nem kicsit lepett meg. Én alig bírtam két falatot leerőltetni összeszűkült torkomon, ami Hazza-nak azonnal fel is tűnt. Remélem, nem jött rá, hogy miért voltam ideges egész reggel.

Persze nem csak a szívemet megdobogtató ember volt barátnője miatt voltam ennyire zaklatott, hanem egy olyan személy miatt is, akit már csak megszokásból neveztem volna az apámnak. Azok után, ahogyan velem és a család többi tagjával bánt, nem neveztem volna szerető apának, még csak tisztességesnek sem. A tegnapi nap után már nem is akartam hazalátogatni, még anyu miatt sem, hisz neki is jobb volt, ha ki tudott szabadulni a mindennapi stresszből és ő jött el hozzám. Harry és én mindig szívesen láttuk őt.

Hirtelen ugrottam meg helyemen, egyik kezemmel a szívemhez kapva, mikor Ash óvatosan megérintette vállamat. Ijedt tekintetem összetalálkozott gesztenyebarna íriszeivel. Derékig érő, göndör fürtjeit egy rendezett lófarokba fogta, csokoládébarna bőre enyhén sápadtnak tűnt, valószínűleg a folyamatos munka okozta kimerültség miatt.

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni. - mentegetőzött.

- Semmi baj. - küldtem felé egy erőltetett mosolyt.

- Ebédszünet van, jössz ki egy kicsit a friss levegőre? - érdeklődött.

- Menjünk! - beleegyezésemet egy bólintással is igazoltam.

Mivel rajtunk kívül még pár vevő tartózkodott az üzletben, igyekeztünk bármiféle feltűnés keltése nélkül kisurranni a bolt hátsó ajtaján, magára hagyva Deby-t. Annak ellenére, hogy elérkezett a várva-várt ebédszünetünk, még nem szerettük mindenki szeme láttára elhagyni az épületet.

Javában az ősz közepén járva enyhén fázni kezdtem, mikor fedetlen karomat megcsapta az októberi hűvös szellő. A pulóverem a dolgozói helyiségben maradt, de nem akartam azzal húzni az időt, hogy bemenjek érte, ezért inkább némán álltam a hideget. Saját testem felmelegítése érdekében felkaromat simogattam.

- Te nem fázol? - kérdeztem Ash-t, mikor hátával az épület falának dőlt.

Pulcsija zsebéből elővette kék cigarettásdobozát, majd habozás nélkül húzott ki belőle egy szálat. A dobozt visszarejtette zsebébe, de kezével tovább matatott pulóverében az öngyújtó után keresgélve. Mikor meglelte azt, szemei örömtelin felcsillantak. Egy másodpercet sem várt, cigarettáját a szájába vette, és a szélnek háttal fordulva meggyújtotta azt.