Just Friends (Befejezett)

13. fejezet

Még tegnap éjszaka elhatároztam magam, de mégsem tudtam teljesen megbizonyosodni arról, hogy jól döntöttem-e. Rengeteg kétely gyötört, amiket képtelen voltam elűzni lelkemből. A Greg iránt táplált érzelmeim egy rózsaszín burokba zárták érte zakatoló szívemet, amit sehogy sem tudtam kiszabadítani a fogságból. Kezdtem elhinni, hogy a fájdalmas szerelem szakértője lettem, mert a boldogság sajnos nagyon messze elkerült engem.

Én élvezni szerettem volna a fiatalságom nyújtotta valódi szerelem örömeit, de Greg mellett ez a lehetőség számomra tiltott gyümölccsé vált. Csak akkor éreztette velem, hogy fontos voltam a számára, ha egy másik férfi jött be a képbe. Én többet szerettem volna és többet is adtam magamból, mint ő valaha is. Mellette elnyomva éreztem magam, bár ezt sajnos még önmagamnak is féltem bevallani.

Ma reggelre a gyomrom aprócska borsó méretűre zsugorodott. Képtelen voltam akárcsak egy falatot is leerőltetni kiszáradt torkomon, ezért inkább nem is ettem semmit. Már tizenegy is elmúlt, de a hasam még mindig üresnek tudhatta magát. Próbáltam minél hamarabb elkészülni, hogy megléphessem a szabadságomhoz vezető út utolsó lépcsőfokát. Az ajtó nyitva állt előttem, és ha boldog akartam lenni, át kellett lépnem annak küszöbét, lehetőleg minél hamarabb.

Miután egy viszonylag elviselhető utcai viseletet magamra öltöttem, táskámat a vállamra vettem és már el is hagytam szobámat. Féltem eleget tenni a Harry-nek tett ígéretemnek, de a saját érdekeimet kellett előtérbe helyeznem és nem a Greg-ét. Menni fog.

***

Alig pár lépés választott el Greg házának bejárati ajtajától, de mégis úgy éreztem, mintha csak egyre messzebb kerültem volna attól a bizonyos lakástól. Szívemre sziklaomlásként zúdultak az érzelmek, ezzel megnehezítve dolgomat. Fejemben csak egy mondatot skandáltam, próbálva ezzel biztatni magamat.

"Meg tudod csinálni!"

Fejemet a föld felé szegezve kémleltem végig körömcipőmet. Fekete, lakkozott anyagán megcsillant a nap fénye. Egy mély, kicsit megkönnyebbült sóhajtás után megeredtem a ház felé. Nem állhattam meg.

Lépéseimet nehéznek éreztem, mintha marasztalni szerettek volna, de az eszem nem hagyta, hogy a szívemben tomboló érzelmek uralják cselekedeteimet. Testtartásom határozott volt, persze lelkem eléggé bizonytalanná vált, amint felléptem a lakás teraszára.

Remegő kezemet felemeltem és tétovázva nyomtam meg a csengőt. A pár percig tartó várakozás fájdalommal és még több kétellyel töltött el. Vajon itthon volt, vagy csak egyszerűen nem akart látni engem? Talán jobb lett volna, ha pár óra múlva visszajöttem volna?

Egyik lábamról a másikra álltam, hagyva, hogy a fejemben lévő kérdések uralják elmémet. Emlékeztem, hogy Greg adott egy kulcsot nekem, hogy bármikor be tudjak menni a lakásába. Így, hogy már elég régóta nem keresett, félni kezdtem, hogy ez az ajánlat vajon élt-e még, vagy sem.

Kezemmel a táskámban lévő egyik kis zsebbe nyúltam, tudván, hogy a kulcsot mindig ott tartottam. Mikor ujjaim találkoztak a kemény anyaggal, gyomrom összeszorult. Illetéktelen cselekedetnek éreztem, hogy csak úgy bemenjek a lakásába, de nem tehettem mást. Ha itthon volt, le kellett zárnunk ezt a kapcsolatot.

A kulcsot lassan helyeztem a zárba, majd amint kinyílt az ajtó, benyitottam a lakásba. A ház belterében síri csend honolt. Lábujjhegyre emelkedve közelítettem meg a nappalit, de senkit sem találtam ott. A Greg-hez megszokott módon egy csomó ruha hevert szanaszét a padlón. Szúrták szememet, de nem azért jöttem, hogy rendet rakjak.

Kezemben szorongattam az előbb is használt kulcsot, míg felfelé tartottam a lépcsőn. Az emelet felől halk neszt hallottam. Olyan volt, mintha valakik beszélgettek volna egymással, de sem a személyeket, sem pedig a szavakat nem tudtam beazonosítani. Mikor felértem, kimért léptekkel közelítettem meg barátom szobáját, aminek ajtaja tárva-nyitva állt.