Just Friends (Befejezett)

77. fejezet

*Harry szemszöge*

Lábaim ráérős léptek kíséretében vezettek le engem lakásom keskeny lépcsőjén, mialatt egy néma ásítás hagyta el ajkaimat. Ujjaimmal némiképp feszülten szántottam át kócos fürtjeimen, azonban a lelkemben dúló idegességet nem sikerült levezetnem. Mezítelen talpaim alatt rendszerint megreccsentek a fadeszkák, kinyilvánítva súlyom iránt érzett nemtetszésüket. A lépcső mellett húzódó fal megannyi családi képnek adott otthont, ezzel meghitté varázsolva a hatalmas épületet. A fotók között nem egy olyan egyedet lehetett találni, melyen Abigail szerepelt kiskorától számítva egészen napjainkig. Szemeim igyekezték elkerülni azon fényképek látványát, így a földszinti padlót fürkésztem a lefelé vezető úton.

Szívem minden egyes dobbanásával eszembe juttatta szerelmemet, lelki szemeim elé vetítve részemről tökéletesnek vélt mivoltát. A tenyereimben fellelhető idegvégződések szinte sajogtak bársonyos bőrének hiányától, azonfelül füleim kínok között ácsingóztak hangjának édes dallamáért. Szinte magam előtt láttam a kipirult orcáit díszítő csintalan szeplőket, amik elrejtőztek vörös tincseinek rejtekében. A telt ajkaira engedett lélegzetelállító mosoly gondolatára szívem összeszorult, egész testemben fájdalmat sugározva szét. Minden porcikám arra vágyott, hogy minél hamarabb láthassam őt, elfelejtve értelmetlen vitánkat, és az egymás fejéhez vágott érzéketlen szavakat.

Mikor a földszintre értem, azonmód a nappali felé vettem az irányt. Otthonom falai között síri csend honolt, amily nesztelenségbe csendes lépteim rondítottak bele. A kiszemelt helyiségbe érve tudtam, hol is kellett keresnem ideiglenes albérlőmet, így hezitálás nélkül kerültem meg a műbőrkanapét. A lány elrejtőzött a tőlem kapott paplan alatt, mindössze barna tincsei kukucskáltak ki a reggeli napfényre, ami az ablakon szökött be. Alvás közben hallatott szuszogása az egész helyiségben alapzajként szolgált, aminek okául nem volt szívem felébreszteni őt mély álmából. A heverő előtt időzve szántam rá magam a mérlegelésre, ujjaimmal megvakargatva tarkómat zavaromban.

Tisztában voltam vele, miszerint minél hamarabb mennie kellett Heather-nek, ellenben a tegnap hallott történet után képtelen lettem volna arra, hogy én legyek nyugalmának megzavarója. Békés szunyókálása olyasfajta kételyek sorozatát ébresztette fel lelkemben, melyet tegnap este kérdés nélkül véghezvittem volna, ügyet sem vetve az esetleges bűntudatra, vagy a köztünk kialakulni készülő haragra.

Egy gondterhelt sóhaj megeresztése után rendezgettem el fürtjeimet hosszú ujjaimmal, majd hirtelen elhatározást hoztam. Volt barátnőm alvó alakjáról óvatosan húztam le a skót kockás plédet, felfedve magam előtt összekuporodott testét. Térdeit egészen a mellkasáig húzta fel álmában, míg karjaival közrefogva a területet. Nyúzott vonásait elrejtette párnájának puha anyagában, ezáltal kizárólag füle mutatkozott meg a világnak. Arcának elbújtatott helyzetéből adódóan szuszogásának hangja jelentősen tompult, néha meg is szűnt létezni füleim számára.

- Heather! - szólítottam meg, viszont ő meg sem moccant. - Heather! - ismételtem el, ezúttal vállát is finoman megrázogatva.

Cselekedetem nyomán csendesen felmordult, egyik kezével a lábainál pihenő pléd felkeresésére indulva. Ujjai fürgén kutakodtak az anyag után, amíg meg nem lelte azt. Sietősen takarta be magát, újra megbújva a takaró nyújtotta sötétségben. Úgy döntöttem, nem adom fel, így ismételten megrázogattam volt barátnőm vállát.

- Csak öt percet adj, Jamie! - a név hallatán szemeim elkerekedtek, habár meglepődésre nem kaptam jogosultságot.

- Heather! - nevének elhangzását követően félénken dugta ki fejét paplanjának rejtekéből, ekkor összetalálkoztam zöldes barna íriszeivel, melyekben még álmai csillogtak.