Just Friends (Befejezett)

53. fejezet

Részemről kétségtelen volt, hogy a szerelem, mint az emberek között kialakult egyik kapcsolati forma, csodákat tudott művelni egy személy lelkével, habár a fájdalmat sem mellőzte túlságosan. Mióta Harry-ért repesett a szívem, számtalanszor összetört, majd gyógyult meg. Ez a mai napig sem működött másképp, hiszen, míg egy adott reggel örömmel telve léptem ki álmaim földjéről, úgy gondolva, hogy az egész világot tartottam kezeimben, délutánra a depresszió jelképezte gödör legaljára zuhantam, melyből a kiutat nagyon kevesen lelték meg. Sajnos én sem azon emberek közé tartoztam, akik könnyen ki tudtak lépni a pesszimista életmódból, a napsütésre. Mindenesetre, a hideg idő ellenére is úgy véltem, megtaláltam a boldogságnak nevezett érzelmet és sikerült kiélveznem az örömöket, melyekkel végeláthatatlan idő után megajándékozott.

A hétköznapi életben cseppet sem tartottam szórakoztató elfoglaltságnak az egyszerű fehér plafon tanulmányozását, azonban, ha ezen időtöltéshez Harry reszelős hangja is párosult, életem hátralévő részében csak ezt szerettem volna csinálni. Vajon ezelőtt is hasonló érzelmek uralták lelkemet, mikor egy, a mindennapokban unalmasnak ítélt tevékenység közben Harry-t hallgattam? A hozzáláncoló szerelmi szálak kialakulása előtt is e képpen vélekedtem volna?

Mély, mégis lágy hangja egész bensőmet bizsergésre késztette, felélesztve a hasam mélyén szunyókáló pillangókat. Ugyan nem láttam arcát telefonon való beszélgetésünk során, azonban, ha lehunytam szemeimet, őt láttam magam előtt. Képzeletemben mosolygós arca alig pár milliméterre helyezkedett el az enyémtől, viszont még ezt a távolságot is óriásinak gondoltam. Tisztán éreztem bőrömnek csapódó mentolos leheletét, melynek következtében végigszáguldott ereimben az adrenalin, meglátogatva minden egyes sejtemet. Momentán mindez csak álomnak minősült, de képtelen voltam feladni a reményt, mikor az előttem álldogált, tárt karokkal várva rám.

Hevesen zakatoló szívem készült kitörni mellkasomból annak tudatára, miszerint az a személy, aki után hónapok óta kitartóan ácsingóztam, szabad préda maradt a számomra. Habár, amennyiben ismét borúlátó szerettem volna lenni, nem tudtam teljes mértékben odaadni magam a nyugalomnak. Harry Styles a szinglik sorában kötött ki pár hónapos kapcsolata után. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy nem én voltam az egyetlen lány a világon, aki szemet vetett eme csodálatos teremtményre. Nők hada várta a munkahelyén, szintúgy a boltokban, ahová hétvégenként látogatott el, mikor ideje engedte.

Pár nappal ezelőtt lezajló beszélgetésünk többször is ismétlődött fejemben, akár a visszhang egy sötét barlangban. Nem vallotta be, hogy nekem is megadatott volna-e egy esély a szerelmére, mégis tudnom kellett, mit felelt volna. Legszívesebben már rég feltettem volna ezt a kérdést, aminek lehetséges válaszától előre rettegtem. Féltem, talán újra fájdalom ér, ezért inkább hallgattam, ahogy hónapokon át tettem.

Hanyatt fekvésben pihentem ágyamon, felhajtva térdeimet. Szabad karomat a fejem alá tettem párna gyanánt, eközben másik kezemmel a fülemhez tartottam telefonomat. Barátom reszelős hangja átjárta bensőmet még a vonal túlsó végéről is, mialatt elmesélte nekem a Holmes Chapel-be vezető út érdemlegesebb momentumait.

- Itt semmi hó nincs, még csak korcsolyázni sem lehet. - hangjából kihallottam csalódottságát.

- Emlékszel még? - elég volt ennyit kérdeznem.

- Kinek ne jutna eszébe, hogy minden áldott alkalommal fellöktél? - nevetése heves dobbanásokra sarkallta szívemet.

- Nagyon jól tudod, hogy miért tettem. - igyekeztem komolynak tűnni, bár ajkaimon ott csücsült boldog mosolyom.

- Bocsánatot kértem. - háborodott fel játékosan. - Azóta minden télen felemlegeted, mintha mekkora bűn lenne.

- A kedvenc nadrágom bánta, amiért fellöktél. - emlékeztettem.