Just Friends (Befejezett)

38. fejezet

Még most sem voltam hajlandó felfogni a tényt, miszerint Anne csak úgy rájött az én kis titkomra, amit a lehetelő legjobban igyekeztem álcázni már hónapok óta. Ennyire nyilvánvalóak voltak a Harry felé táplált érzelmeim? Mindent elkövettem annak érdekében, hogy ez senki számára se derüljön ki, de elbuktam, hisz egy olyan személy leplezett le, akit sokszor hónapokig nem láttam. Öt röpke perc is elég volt neki ahhoz, hogy minderre ráeszméljen.

Bíztam Annei-ben, tudtam, hogy tartani fogja a száját, hisz ő maga is megígérte nekem, de ennek ellenére volt bennem némi félelem. Ha ő rájött, vajon Harry is rá fog? És ha ő minderről tudomást szerez, velünk mi lesz? Barátok leszünk még, esetleg többek annál? Kérdések hada kavargott így is zavaros elmémben, de képtelen voltam kiűzni őket onnan. Megragadtak agyamban, akár rovarok a légypapíron.

Szám belseje már reggel óta fájt a fogaim okozta sebektől, ezért kénytelen voltam abbahagyni ajkam harapdálását. Ha a tény, hogy Anne feltárta titkomat nem lett volna elég, épp anyuékhoz tartottam annak ellenére is, hogy tudtam, apu ma otthon tartózkodott. Hiányzott a családom, ezért gondoltam nem árthat meglátogatni őket. Bár apu megszokott üvöltözéseire cseppet sem voltam kíváncsi. Azokat legszívesebben örökre elfelejtettem volna, holott ez lehetetlennek bizonyult.

Még egy utolsót szívtam mentolos cigarettámból, mielőtt azt a járdára ejtve eltapostam volna. Éreztem a tüdőmben alig egy másodpercre megtelepedő mocskot, de ez némileg mégis segített abban, hogy jobban tűrjem a bensőmben terjengő feszültséget. Az égen éktelenkedő sötét felhők esőről árulkodtak, ezzel arra sarkallva, hogy sietősebben szedjem lábaimat. A kellemetlen szél csípte fedetlen arcomat, így tenyeremet a területre simítottam, annak felmelegítése céljából. A korábban a fejemre húzott kapucnimat lefújta a velem szemben süvítő szél, ezért mérgesen nyúltam utána, visszatéve azt fejemre. Sál hiányában a hideg bejutott kabátomba, ezzel elérve, hogy fázzak.

Némán megörültem, mikor elértem abba a bizonyos utcába, ahol a családom élt már évek óta. Szinte futottam, menekülve a hideg szél elől. Erősen fogtam vállamon táskámat, ennek köszönhetően fázó kezem elvörösödött. Lábaim alatt ropogtak a tarka falevelek, egyet-kettőt odébb is rúgtam a nagy sietségben. Amint a családom otthona elé értem, felballagtam az ajtóhoz vezető lépcsőn. Egyből rám törtek a hajdani szép és sötét emlékek. Látszik, hogy rég jártam itt.

A régi kulcsaimat megtarthattam, de ennek ellenére nem szerettem volna hívatlanul beállítani. Az illemhez igazodva egyszerűen becsengettem. A nyílászáró túloldaláról azonnal halk motoszkálás hallottam, de senki sem nyitott ajtót. Bentről jövő ricsaj zavarta meg a kinti csendet. Egyből gondoltam, hogy mi lehetett az éles hangfoszlányok eredete. Jó pár percig dideregtem a teraszon állva, mire a kilincs megmozdult és a nyílászáró kitárult előttem. Elliott szomorú vonásaival találtam szembe magam, de amint ráeszmélt, hogy a rég nem látott nővére állt előtte, ajkait egy édes mosolyra húzta.

- Abi, gyere be! - ragadta meg kezemet, behúzva a meleg előszobába.

Amint beléptem a helyiségbe, szemüvegem bepárásodott, ezért semmit sem láttam. Levettem azt magamról és megtöröltem annak lencséjét.

- Szia, öcsi. - hajoltam le Elliott-hoz, egy puszival jutalmazva meg rendkívül szeplős arcát. - A többiek? - érdeklődtem azonnal.

Nekiláttam kabátom kigombolásának, míg Elliott válaszára vártam. Kicsit vonakodva sétált el az ajtóig, és benézett a folyosóra. Furcsálltam óvatos mozdulatait, de nem akartam faggatózni, nehogy leleplezzem őt. Lassan ballagott vissza elém, ezután lábujjhegyre állva hajolt hozzám közelebb.