Just Friends (Befejezett)

43. fejezet

*Abi szemszöge*

Hirtelen szakadtam ki álmaim hálójából, mikor valaki oldalba térdelt. A fájdalom egy másodperc erejéig belenyilallt a területbe, de a fejemben lezajló zsibongás kellemetlenebb érzéssel szolgált. Úgy éreztem, mintha testemet börtönbe zárták volna, ugyanis valami erősen összeszorított. Félálmomban simítottam végig hasamon, ekkor ujjbegyeim végigtapintották a puha anyagot. Biztos voltam benne, hogy nem a pizsamámban aludtam el.

Halk köhögés zaját hallottam meg közvetlenül a fülem mellől, ekkor a rám törő ijedtségtől szemeim kipattantak. Azonnal megbántam kigondolatlan cselekedetemet, mert a helyiségben uralkodó fény miatt egyből fájni kezdtek retináim. Egy néma ásítást hallatva dörzsöltem meg szemeimet.

- Én ébresztettelek fel? - kérdezte egy ismerős, fáradt hang.

Fejemet lassan fordítottam a személy felé, ekkor összetalálkoztam öcsém bűnbánó vonásaival. Szemei aprók voltak a fáradtságtól, vörös tincsei meglehetősen kócosan omlottak párnájára. Az arca némileg sápadtan festett, ezért szeplői feltűnőbbek voltak.

- Nem te voltál. - ingattam fejemet, végigsimítva meztelen karján.

Ahogy vonakodva körbetekintettem hálószobámban, eltöprengtem. A tegnapi esküvőről maradt utolsó emlékem az volt, mikor Harry udvariasan kitárta nekem a Range Rover ajtaját, mielőtt beültem volna a járműbe. Ezután képszakadás történt elmémben, mert semmiféle emlékem nem maradt a hazafelé vezető út történéseiből.

- Ki hozott fel? - érdeklődtem úgy fél perc eltelte után.

- Tényleg mélyen aludtál, ha nem emlékszel. - kuncogott fel fáradt hangján.

Összevont szemöldökkel nyugtáztam öcsém szavait, de tovább vártam válaszára.

- Harry hozott fel, de előtte engem még számon kért, amiért sokáig maradtam fent. - kezdte.

- Igaza van. - vágtam rá azonnal.

- Ne kezdd te is! - szemeiben a komolyság csillogott. - Megdicsértem a ruhádat, erre ő azt mondta, hogy tegnap nagyon gyönyörű voltál. - ajkait egy kedves mosolyra húzta.

- Mi? - csak ennyit tudtam kinyögni, de ezt is nehezen.

Szívem ezerrel zakatolt mellkasomban, nem törődve a ruhám szűk anyaga által nyújtott falakkal. Éreztem, ahogy arcom enyhe pírba borult, ezért beharaptam alsó ajkamat. Gyönyörűnek tartott és miatta el is hittem, hogy tényleg az voltam. Bár most, épp felébredve és nagy valószínűséggel elkenődött sminkkel borzalmas látványt nyújthattam.

Éreztem a bensőmben szétáradó gondtalan boldogságot. Hirtelen minden problémámat, amit az élet valaha elém dobott, teljesen elfelejtettem és csak Harry smaragd íriszeire gondoltam. Gyönyörűnek tartott, Ő. Már hosszú hónapok óta erre vártam, és végre megkaptam.

- Nyugodtan visíthatsz, már elment dolgozni. - nevetett fel öcsikém.

- Nem fogok. - alig bírtam visszatartani előtörni kívánkozó vigyoromat.

Tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni, ezért lassan kikeltem az ágyból, és az ajtóhoz ballagtam. Elliott minden lépésemet árgus szemekkel figyelte. Egy hangos sóhajtás kíséretében néztem szembe a zárt ajtóval, majd lassan fordultam meg tengelyem körül. Ekkor tekintetünk összetalálkozott. Az ajkaimon bujkáló vigyor nagy erőfeszítéseim ellenére előtört bensőmből, ezzel engem hangos visításra késztetve.

- Gyönyörűnek tart. - tapsikoltam örömömben, úgy ugrándozva, akár egy óvodás. - Fel tudod ezt fogni, Elliott? - sikítottam visszafogottan, közben szorosan lehunytam szemeimet.