Just Friends (Befejezett)

32. fejezet

- Bár mondhatnám.

Az ajkain kiszökő mindössze két szó alátámasztotta sejtésemet. A nyakán lévő elég egyértelmű jelből rögtön gondoltam, hogy mi történhetett, de amint ő ezt szavakkal is megerősítette, szívem ketté hasadt. Tüdőm hirtelen elzárkózott a földön lévő összes oxigéntől, ezért képtelen voltam arra, hogy levegőt vegyek. Éreztem, ahogy az adrenalin bombaként robbant bennem, majd áramlott széjjel a létező összes sejtemben. Arcomból azonnal kifutott a szín, ajkaim enyhén nyitva maradtak a fejemben megfogalmazódott szavak kimondására készülve.

- Lelket öntöttél belé, mi? - csak ennyit kérdeztem, de ezt is erőtlenül.

- Ab...

- Biztos vagyok benne, hogy a ma esti kis játékotok nem csak a kedvét dobta fel, de az apja iránt érzett gyásza mértékét is jelentősen lecsökkentette. - motyogtam.

- Szomorú volt. - mondta ki, felemelve a hangját.

- El tudom hinni, hogy milyen rossz lehetett a kedve, míg széttette neked a lábait. - jegyeztem meg flegmatikusan.

- Oké, lefeküdtünk és hiba volt, de ezen miért akadsz fent? - förmedt rám hirtelen. - Úgy mondod, mintha barátnőm lenne és most megcsaltam volna. Ez miért foglalkoztat téged? - tette fel a kérdést élesen.

- Mert egy felelőtlen gyerek vagy, azért. - kiabáltam rá. - Ész nélkül mész neki annak a falnak, amit jelen pillanatban Heather testesít meg. Nem tudsz uralkodni magadon, ezért minden adandó alkalmat megragadsz, hogy a közelében tudhasd magad. - fakadtam ki.

- És ez neked miért fáj? Hm? - vont kérdőre erősen gesztikulálva.

Ajkaimat szólásra nyitottam, de nem volt semmi használható érvem, amivel visszavághattam volna neki. Nem mondhattam el, hogy szerettem őt és ez volt az oka annak, hogy fent akadtam a közte és Heather között történt eseményeken. Agyam kattogása szinte hallható volt, ahogy egy megfelelő indokon töprengtem már hosszú másodpercek óta.

- Ezzel magadnak ártasz. - kiabáltam fel hirtelen. - Nem veszed észre, hogy magadat gyötröd vele? - nyomtam mutatóujjamat erős mellkasára.

Éreztem a torkomat feszítő kínzó gombócot, de muszáj volt tartanom magam, ha nem akartam előtte utat engedni fájdalommal megtelt könnyeimnek. Egyszerűen, lehetőleg teljesen észrevétlenül nyeltem vissza azokat.

- Nincs jogod reklamálni nekem, meg sajnáltatni, hogy ez nincs rám jó hatással. Amíg nem érzed át a helyzetemet, addig jobb, ha nem ordítozol velem ok nélkül. - vágta földhöz a nyaka körül lógó nyakkendőt.

- Oh, értem. - bólogattam szarkasztikusan. - Akkor világosíts fel kérlek, milyen a te helyzeted, amit "nem érthetek meg"! - mutattam idézőjelet ujjaimmal.

- Nem tudod milyen érzés, mikor minden nap látod azt a valakit, akit szeretsz, de nem lehet a tiéd. Fogalmad sincs, hogy milyen erős mértékű vágyat érzek, vagy hogy mennyire fáj a tudat, hogy ő engem nem szeret viszont. - sorolta kiabálva. - Úgy odamennék hozzá, még akkor is, ha tudom, hogy abból egyikünk sem jönne ki jól. Hiányzik, bassza meg! - szűrte ki fogai között.

Mintha csak ugyanabban a cipőben jártunk volna, annyi különbséggel, hogy két különböző embert szerettük. Légzésem nehézkessé vált a bennem tomboló sírógörcsnek köszönhetően, ebből kifolyólag mellkasom is sietősen emelkedett fel, majd süllyedt le, elölről kezdve a megszokott kört.

- Hidd el, pontosan tudom, mit érzel! - motyogtam alig hallhatóan, végig idegességtől terhelt arcát fürkészve. - Csak te megcsókolhatod Heather-t, míg én arról a valakiről csak álmodozni tudok. - fordítottam hátat neki.