Just Friends (Befejezett)

28. fejezet

Nem kellett sokat várnom, hogy megmozduljon a kilincs, majd résnyire kitáruljon az ajtó, felfedve előttem Abi kilétét.

Óvatosan kukucskált ki a nyílászáró és az ajtófélfa közti nagyobb résen, mintha bujkált volna valaki elől. Barna íriszei csillogtak az őket ellepő fájdalmas könnyektől, miközben lesütött szemekkel próbált felnézni rám. Ajkai kiszáradtak a folyamatos sírásnak köszönhetően, bár az idegessége levezetésekor keletkezett, harapdálások okozta sebek miatt még vörösek is voltak. El sem tudta volna rejteni előlem az érzelmeit, ugyanis nyúzott arcvonásai és a szemei alatt éktelenkedő vöröses karikák elárulták őt.

Egyet előrébb lépett, hogy közelebb tudhassa magát hozzám, de egy szót sem intézett felém. Tekintetével végig a lábait kémlelte, amiken mellesleg csak egy szürke zokni díszelgett.

- Én nem rád haragszom. - hangja gyenge volt. - Jogtalanul vágtalak pofon, bevallom. - íriszei az arcomra tévedtek.

- Nem kell mentegetőzn...

- De igen. - vágott a szavamba hevesen. - Igaz az a mondás, hogy "Az igazság fáj." Nem az bánt, hogy te mondtad, hanem hogy teljesen igazad van. - engedte szabadjára könnyeit, amik ezután az arcán csordultak végig, lepottyanva a földre. - Te úgy törődsz velem, mintha tényleg a húgod lennék, míg Colin hozzám sem szól. - csóválta fejét, levéve magáról szemüvegét. - És apáról inkább már szót sem ejtek, mert csak jobban el fog menni a kedvem. - csuklott el a hangja.

- Szeretnek téged. - léptem közelebb hozzá.

- Értékelem, hogy ezt mondod, de én erre már semmiféle esélyt nem látok. - nyelt egy nagyot. - Fejben eddig is tudtam, hogy nem számítok nekik, de miután ez szavakban is megfogalmazódott, hát... - egy nehéz sóhaj kíséretében elhallgatott.

Sietősen léptem oda hozzá, hogy egy megnyugtató ölelésbe hívhassam őt. Karjai a nyakam köré fonódtak, míg én a derekánál fogva vontam őt testemhez. Fülem mellett hallottam visszafojtott szipogását, ezért arcára egy apró puszit nyomtam. Cselekedetem nyomán szíve heves zakatolásba kezdett mellkasomon.

Hosszú percekig öleltük egymást, mígnem lassan elhúzódott tőlem, hogy az arcomra nézhessen könny fátyolos szemeivel. Hüvelykujjammal gyengéden letöröltem az arcán megült nedvességet, eközben egy biztató mosolyt küldtem felé. Már egyre távolabbinak éreztem az általam annyira hiányolt boldog és lelkileg kiegyensúlyozott lányt.

***

*Abi szemszöge*

Kénytelen voltam összébb húzni magamon fekete műbőrkabátomat, hogy megvédhessem magam a testemnek csapódó csípős szél elől. Nem láttam magam, de tudtam, hogy arcom kipirosodott a hidegben. Szemeimet végig az eső áztatta járdára szegeztem, nehogy elmerüljek egy mélyebb tócsában. Nem örültem volna, ha beázott csizmában kellett volna lennem egész nap, tartva a felfázástól.

Elmém álladóan el-elkalandozott, persze sosem boldogan véget érő tündérmesék, vagy régi szép emlékek felé. Csak is szomorú és a lelkemet meglehetősen felkavaró eseménysorok jelentek meg lelki szemeim előtt, amik minden egyes lépéssel csak egyre mélyebbre tiportak engem az általam elképzelt gödörben. Szinte még most is rosszul voltam a Harry és Heather közt elcsattanó, kicsit sem visszafogott csók tudatától. Lehet, hogy velem volt a baj, de két nap után sem voltam képes megérteni, hogy Hazza hogy volt képes ezt megengedni magának.

*Visszaemlékezés*

- Tudta, hogy feszült voltam, mert akármit csináltam, próbált szemezni velem és a közelemben maradni. - mesélte Harry az ágyán ülve.