*Abi szemszöge*
Ritkán jártam úgy, hogy a napnál is hamarabb keltem fel, de ma pont egy ilyen hajnalhoz érkeztem. Szinte hallottam, ahogy a nap még horkolt a hold mögé rejtőzve, míg én az ebédlőasztalnál roskadtam, próbálva nem elaludni. Homlokomat a tenyereimben támasztottam meg, eközben lapos pislogások közben kémleltem az asztalt díszítő krémszínű terítőt. A laza szabású anyag enyhén meggyűrődött könyököm alatt.
Mióta pár napja elhatároztam, hogy a lehető leghamarabb kerítek magamnak egy saját lakást - vagy a legrosszabb esetben egy lepukkant lakókocsit - azóta nem tudtam nyugodtan aludni. Érlelődött bennem a dolog, de képtelen voltam arra, hogy dűlőre jussak saját magammal szemben. Eljutottam arra a pontra, mikor már nemcsak féltem apától, de még meg is utáltam őt a felém tanúsított erőszakos cselekedetei miatt. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy csak egy pofon volt és semmi több, de sajnos ezzel nem csak magamnak hazudtam, hanem anyának is.
*Visszaemlékezés*
A kilincs lassan nyomódott le, majd nem sokkal később megláttam apu ingerült arckifejezését, ahogy belépett a helyiség küszöbén. Szemei szikrákat szórtak felém, míg íriszei végigmérték vonásaimat. Próbáltam elrejteni az arcomra kiült félelmet, de nem jártam sikerrel, látta, hogy hogyan éreztem.
Az ajtó rémisztően lassan csukódott be mögötte, mintha csak egy horrorfilm kellős közepén lettünk volna. Szemeit szüntelenül rajtam tartotta, míg én egy nagy nyelés közben ültem feljebb az ágyban. Térdeimet felhúztam mellkasomhoz, ezért combjaimon éreztem szívem heves zakatolását. Éreztem, hogy muszáj volt megszólalnom annak érdekében, hogy oldhassam a szobában kialakult rémisztő csendet, de mielőtt megtehettem volna, apa megszólalt éles hangján.
- Képtelen vagyok elhinni, hogy már csaknem két hónapja szakítottál Greg-gel és még csak el sem mondtad az APÁDNAK. - kiabált.
- Én...
- Alád teszek mindent, felnevellek és ez a hála? Be sem avatsz az életedről? - vágott szavamba.
- D...
- Nem hittem a fülemnek, mikor anyád tegnap elmondta nekem. És csodálkozol, hogy mindig ingerült vagyok, mikor kizársz engem az életedből. - szemei elsötétültek a lelkében tomboló dühtől.
- Sosem érdekel, hogy mi van velem. - ordítottam el magam, mikor hagyott végre szóhoz jutni. - Nem szóltál hozzám hetekig, csak is azért, mert vitáztunk. Úgy tettél, mintha csak pórfogó lennék, felém sem néztél. - keltem ki magamból.
- Az a te legnagyobb bajod, hogy a középpontban akarod tudni magad. Azt szeretnéd, hogy mindig minden rólad szóljon, hogy mindenki csak rád figyeljen. - dorgált meg élesen.
- Épp, hogy én vagyok a csöndes. Itthon is alig merek megszólalni, mert te minden egyes szavamba belekötsz. Minden lépésemet árgus szemekkel nézed, aztán meg kritizálsz. - magyaráztam hevesen.
Valójában meglepődtem saját magamon, mert nem hagytam, hogy ezt a vitát apu nyerje meg. Ha nem vele kiabáltam volna, hanem valaki mással, már rég ráhagytam volna a dolgot, hogy a feszült helyzet minél hamarabb elhalványulhasson. De most nem ezt tettem, harcoltam az igazamért.
- Én vagyok az, aki kritizál tég...
- Nem csak engem, mindenkit a családban. - vágtam szavába, de dühös arca láttán egyből elbizonytalanodtam.
- Tudod, jogosan csalt meg téged Greg. - szavai tőrként szúródtak szívembe. - Te nem tudtad megbecsülni őt. Jobb is, hogy így döntött.
YOU ARE READING
Just Friends (Befejezett)
Fanfiction,,Hogy mi az igaz barátság? Sokaknak csak egy színlelt dolog, egy ismeretlen fogalom vagy épp egy jobb kéz, ami kihúz a magányból. Nekem a barátság ennél sokkal többet jelentett. Számomra egy olyan embert szimbolizált, aki már születésemkor belopta...
