*Harry szemszöge*
Azonnal felébredtem mély álmomból az ajtó felől jövő halk zajok és szitkozódások hallatán. Szemeim rögtön kipattantak, de még az orrom hegyéig sem láttam el az éjszakai sötétségnek köszönhetően. Miután kicsit feljebb másztam az ágyon, ijedten tapogatóztam éjjeliszekrényemen, keresve a rajta álló olvasólámpa kapcsolóját. Amint ujjbegyeim a keresett gombra simultak, felkapcsoltam azt. A helyiséget az égő nyújtotta lámpafény töltötte be, ezzel felfedve számomra a zajok forrását.
Abi fáradt szemekkel nézett rám, tekintetében a bűntudat tükröződött. Erősen fogta az ajtó kilincsét, mintha ki akart volna menni a helyiségből. Alsó ajkát beharapta idegességében, míg nyúzott vonásaimat kémlelte. Lassan ültem fel az ágyban, ennek következtében takaróm az ölembe csúszott, felfedve meztelen felsőtestemet. Még fáradtságom ellenére is észrevettem, ahogy diszkréten végigmért engem álmos íriszeivel.
- Ne haragudj! - mentegetőzött.
- Mit csinálsz? - szántottam át kócos fürtjeimet ujjaimmal.
- Ki akartam menni a mosdóba. - motyogta, végig az arcomat fürkészve. - Nálam az ajtó kifelé nyílik és elfelejtettem, hogy nálad nem, ezért nekimentem. - folytatta. - Tényleg sajnálom. - ismételte el.
- Semmi baj, megesik az ilyen. A múltkor én nem hagytalak aludni. - küldtem felé egy fáradt mosolyt.
- Te sosem hagytál. Most visszakaptad. - ajkain egy csintalan mosoly bujkált.
- Kikérem magamnak, ez hazugság. - nevettem fel reszelős hangomon.
- Mindig megrúgtál, vagy rám feküdtél. - vigyorgott.
- Látom mennyire rossz lehetett, ha vigyorogsz. - nevettem tovább.
- Inkább kimegyek a mosdóba, mielőtt még elszállnál magadtól. - tárta ki kuncogva az ajtót.
- Abigail Potter, ne merészelj kimenni innen, mert nem engedlek vissza! - szóltam utána, mikor egyik lábát a küszöbön túlra tette.
- Szia, Harry. - köszönt el tőlem nevetve, majd kilépett a folyosóra.
Miután az ajtó bezárult mögötte, vigyorogva csóváltam meg fejemet. Tudtam, hogy alig pár perc múlva vissza fog jönni, ezért gyorsan ki kellett eszelnem valamit. Amennyire csak tudtam, szétterpeszkedtem az ágyon, elfoglalva az egészet. Fejem alá gyűrtem párnáját, takaróját magamra terítettem, kisajátítva minden tőlem kapott cuccát.
Képtelen voltam eltüntetni az ajkaimon ékeskedő vigyort, ezért arcizmaim enyhén sajogni kezdtek. Hallottam, ahogy Abi lehúzta a WC-t, majd nem sokkal később halk léptei is visszhangozni kezdtek az emelet folyosóján. Egy győzedelmes vigyor húzódott ajkaimon, míg enyhén álmos szemeimmel hálószobám ajtajára meredtem. Nem kellett sokat várnom, hogy a nyílászáró kitáruljon.
Abi bizonytalanul lépett be a helyiségbe, attól tartva, hogy netán megbújtam valahol annak érdekében, hogy megijesszem őt. Mikor meglátott engem az ágyon fekve, halkan felnevetett.
- Én mondtam, hogy nem foglak visszaengedni. - egy gonosz vigyor jelent meg arcomon.
- Nem érdekel. Akkor is visszajövök. - csukta be maga mögött az ajtót.
- Azt kötve hiszem. - nevettem fel, jobban szétterülve a matracon.
Mikor az ágy végéhez ért, megállt ott. Talpaimat a térdeinek támasztva néztem fel fáradt arcára. Szemeiben valami különös érzelmet véltem felismerni, amit nem tudtam meghatározni. Kedves tekintete csillogott, míg végignézett arcomon.
YOU ARE READING
Just Friends (Befejezett)
Fanfiction,,Hogy mi az igaz barátság? Sokaknak csak egy színlelt dolog, egy ismeretlen fogalom vagy épp egy jobb kéz, ami kihúz a magányból. Nekem a barátság ennél sokkal többet jelentett. Számomra egy olyan embert szimbolizált, aki már születésemkor belopta...
