Ugyan szemeimet momentán is csukva tartottam, iparkodva folytatni az álmaim földjén való barangolást, azonban célom megvalósítása lehetetlennek bizonyult az emeleti folyosóról beszűrődő csendes férfihangtól. Kezeim óvatosan kezdtek el tapogatózni mellettem az ágyban, viszont szomorúan kellett tapasztalnom, barátomnak hűlt helyét találtam a takaró alatt. Egy elégedetlen mormogást engedtem szabadjára, miként átfordultam hátamra, kényelmesebb pozíció után kajtatva. Ujjaim félálomban is képesek voltak megakadni a hajamban található kisebb gubancokban, ezzel húzva meg a vörös szálakat. Nesztelen felszisszenésemet követően kezeim rámarkoltak a testemet melegítő paplanra, keresve egy újabb, szemeim előtt kószáló álmot, melyre akarva sem sikerült rálelnem.
A homlokomon húzódó bőrben koncentrációm okozta mély ráncok húzódtak, mily idő alatt azon dolgoztam, hogy megfejthessem az emeleti folyosó irányából érkező hang eredetét. Általam kiértetlen szavait a düh uralta, amily érzelem mellé a türelmetlenség is párosult. Csupán sejtéseim voltak arról, ki folytathatott csevejt odakint, csakhogy abban sem lehettem teljesen biztos, miszerint mindezen neszek álmomat képezték, vagy a valósághoz tartoztak.
A füleimben csengő hangfoszlányok nem kívánkoztak megszűnni, helyette egyre hangosabban hallottam őket, mialatt betöltötték az egyébként csendes hálószoba bel terét. Lehunyt szemekkel ültem fel az ágyon, így testemet fedő takaróm az ölembe csúszott. A sietős mozdulatot követően rögvest megszédültem. Füleim aránylag bonyolult feladat elé néztek, mikor szerelmem szavainak megfejtésén dolgoztam. A férfi mormogása kellően megnehezítette tervem megvalósítását.
- Már tegnap este megbeszéltük. - hangneme feszültségről adott tanúbizonyságot. - Mit nem tudtál megérteni azon, hogy NEM? - emelte ki a mondat utolsó szavát.
Szemhéjaim kelletlenül nyitódtak fel, fájdalomnak kitéve az ablakon beszökő napfénytől sajgó retináimat. Fejem alig érezhetően, de hasogatott az önszántamból történő ébredésből adódóan, ezáltal vonásaim is gondterheltnek tűnhettek. Füleim szüntelenül azon munkát végezték, melyet rájuk szabtam, ám eztán egyetlen egy csendes neszt sem sikerült meghallanom. Befejezte volna a beszélgetést?
Egy légből kapott megérzést követve rúgtam le magamról a férfiillattal átitatott paplant, később talpaim a padlószőnyeg puha felületével találkoztak. Az ágy nesztelenül nyikorgott, mikor megkíséreltem a róla való feltápászkodást. Vonásaim tüstént eltorzultak, félve, netán lebuktam szerelmem előtt. Lábujjhegyre emelkedve iramodtam meg a helyiség zárt ajtaja felé, közben törekedtem felfigyelni mindennemű zajra.
- Nem mondom el többször. - jelentette ki szerelmem, viszont a hangja még a mondat közepén elhalni látszott.
Ujjaim ódzkodva siklottak a fémkilincsre, amint megtorpantam a nyílászáró előtt. Röpke morfondírozásom után a lehető legcsendesebben nyomtam le a kilincset, eztán észrevétlenül kikukucskáltam a nyílászáró, s a félfa közti kicsiny résen. Sejtésem beigazolódást nyert, mikor megláttam Harry-t a folyosó végén vesztegelve. Ülőhelyeként a parkettázott padlót választotta, miként hátával a kemény falnak támaszkodott. Térdeit egészen mellkasáig húzta fel, szabad karját átkulcsolva lábai körül. Homlokát térdeinek döntve hallgatta a vonal túlsó felén lévő illetőt. Szemeit csukva tartotta, s alsó ajkát befogta fogai közé. A látvány egyetlen egy dolgot sugallt, bár abban egészen biztos lehettem... fontos dologról tárgyalt a hívó féllel.
- Miért nem hagyod, hogy a saját életemet éljem? - hangját némiképp felemelte mérgében. - He... - úgy döntött, mondatát nem méltatja tisztességes befejezésre, mikor közeledő lépteim felkeltették figyelmét.
YOU ARE READING
Just Friends (Befejezett)
Fanfiction,,Hogy mi az igaz barátság? Sokaknak csak egy színlelt dolog, egy ismeretlen fogalom vagy épp egy jobb kéz, ami kihúz a magányból. Nekem a barátság ennél sokkal többet jelentett. Számomra egy olyan embert szimbolizált, aki már születésemkor belopta...
