*Harry szemszöge*
Körültekintően szemrevételeztem körbe a kereszteződést, mielőtt befordultam volna a megfelelő utcába. Az autó bel terében sírni csend uralkodott, ugyanis a rádiót is üzemen kívül hagytam. Kizárólag a kormányon való halk dobolásom zavarta meg a nesztelenséget, melyen zajt ujjaimmal kezdeményeztem. Lopva pillantottam Ab felé, aki az anyósülésen üldögélt, kezében szorongatva táskáját. Mélybarna szemeivel egész út alatt az ablakon át fürkészte a jármű mellett elsuhanó épületeket. Vörös tincseit egy laza copfba fogta össze, az elülső rövidebb tincseknek - melyek szabadságra vágytak - hullámcsattal szabott korlátokat.
Nem tudta elkerülni figyelmemet különös viselkedése, ami egyértelműen árulkodott lányos zavaráról. Körmeivel idegesen kapargatta a táskája pántját borító műbőr anyagot, aminek nesztelen moraja zavaró tényezőként hatott a kocsi bel terében lappangó csendre nézve. Egyik kezemet elemeltem a volánról, hogy tenyeremet a combjára simíthassam, azonban még mielőtt bármit is tettem volna, újra rámarkoltam a kormánykerékre. Akármennyire szerettem volna elűzni a feje felett lebegő kínos helyzetet szülő felhőket, semmit sem tettem, félve, talán én leszek az, aki ennél is kellemetlenebb szituációt teremt.
Amióta elcsattant első csókunk a hajnal folyamán, nem volt önmaga. Igyekezett nyugodt lelkiállapotot színlelni, ellenben tudtam, kényelmetlenül érezte magát a közelemben. A ma együtt elfogyasztott reggeli és ebéd során egy hangot sem intézett felém, míg én iparkodtam szóra bírni őt. Tisztában voltam vele, miszerint csalódott a csókunkat illetően, de én sem éreztem másképp.
Talán nagy elvárásokkal indultunk neki ennek az egésznek, hogy mesébe illő pillanatról álmodtunk? Több mint húsz éven keresztül testvéri szeretetet tápláltunk a másik iránt, azonban, ahogy felnőttünk, ez az érzés mindkettőnk részéről hatalmas módosuláson esett át. A szerelem, mint érzelem, engem még nem ragadott magával, viszont erős vonzalmat éreztem a mellettem ülő lány iránt, akárhányszor eszembe jutott gyönyörű mosolya, vagy vékony, édes dallamhoz hasonlítható hangja.
- Mikor végzel? - szólaltam meg, megtörve a csaknem tíz perce tartó hallgatást.
- Este. - motyogta. - Ma Frank-kel ketten vagyunk a zárósok, szóval nyolcnál előbb biztosan nem szabadulok el. - tekintett felém finoman.
- Az a legegyszerűbb, ha a műszakod végén megcsörgetsz, és úgy tudom, mikor jöjjek. - javasoltam, töretlenül meredve a kövesútra.
- Jó. - szemem sarkából láttam apró bólogatásait.
- Akkor alszol nálam ma is? - ismételtem el hajnalban felemlegetett kérdésemet, pár futó pillanat erejéig felé vezetve tekintetemet.
- Igen. - tekintett irányomba egy halvány mosoly keretében. - Csak akkor majd szólok Nick-nek, mert reggel is hívott, hiszen egészen délutánig nem mentem haza. - tájékoztatott.
A számomra zavaró tényezőt jelentő személy nevének hallatán ökleim elfehéredtek, miközben megszorítottam a kormányt. Homlokomon ingerlékenységemről árulkodó ráncok húzódtak, mialatt ujjaimmal átszántottam tincseimet, összekócolva azokat.
- Neki semmi köze nincs ahhoz, hogy kivel vagy és mit csinálsz. - keltem ki magamból.
- Hazza, most hagyd abba! - csitított el Abigail, mérges szemekkel fürkészve feszültségtől terhes vonásaimat.
- Persze, te könnyen beszélsz, nem neked szúrja a szemed az a pasas. - emeltem fel hangomat.
- Olykor annyira gyerekes tudsz lenni. - legyintett rám, íriszeivel ismét az ablakon túlra meredve.
YOU ARE READING
Just Friends (Befejezett)
Fanfiction,,Hogy mi az igaz barátság? Sokaknak csak egy színlelt dolog, egy ismeretlen fogalom vagy épp egy jobb kéz, ami kihúz a magányból. Nekem a barátság ennél sokkal többet jelentett. Számomra egy olyan embert szimbolizált, aki már születésemkor belopta...
