Just Friends (Befejezett)

26. fejezet

*Harry szemszöge*

Kicsiket jobbra s balra szökkenve hárítottam Kathryn ütéseit a kezeimen viselt védőkesztyűkkel. Az elmúlt hónapok alatt elég sokat fejlődött, mert már erő és pontosság váltotta fel az ütéseiben lévő bizonytalanságot. Copfba fogott hosszú haja ide-oda hintázott az apró ugrálásainak köszönhetően. Homlokán a kemény edzés okozta izzadságcseppek csillogtak, míg le nem törölte azokat csuklóvédőjével.

- Most egy jobb alsó. - utasítottam.

Miután teljesítette feladatát, ökleit hanyagul ejtette le maga mellé, míg hangosan zihált. Látszott rajta, hogy eléggé kifulladt, bár ez két óra folyamatos edzés után egy cseppet sem lepett meg.

- Pihenjünk kicsit? - érdeklődtem, testem mellé engedve kezeimet.

- Nem, folytathatjuk! - csóválta fejét.

Mondatát cselekedetével is alátámasztotta, mikor ökleit az állához emelte, felvéve a jól ismert védekező állást. Arca csillogott a verejtéktől, barna szemei fáradtságot tükröztek. Testtartása enyhén zömök volt, egyértelmű jelét adva annak, hogy kimerült.

- Mára legyen ennyi Kath! - ajánlottam fel kedvesen.

- Nem, folytassuk, kérlek! - csóválta fejét, miközben ismét ugrálni kezdett.

- Kathryn, most szépen mész és átöltözöl. Mára ennyi! - mondtam, ellentmondást nem tűrő hangon, de mégis némileg gyengéden.

- De még van egy órám a végégig. - vonta fel szemöldökét.

- Nem, már egy másodperced sincs. - fürkésztem arcát, míg levettem magamról kesztyűimet. - Elfáradtál, amit nem is csodálok. Menj haza! - utasítottam diszkréten.

- Jó. - adta meg magát, bár vonásai elárulták, hogy nem szívesen tette.

Vonakodva húzta le magáról a kesztyűit, majd a kezében fogta azokat tovább. Megigazította időközben rendezetlenné vált copfját, de közben végig úgy nézett rám, mint aki zavarban volt.

- Akkor elmehetek? - kérdezte félénken.

- Persze. - bólintottam egy mosollyal az ajkaimon.

Mosolyom viszonzása után lassan hátat fordított nekem, és lassú léptekkel indult el az öltöző felé. Mozdulatai mögött enyhe vonakodást véltem felismerni, de nem volt időm ezzel törődni, hisz még volt egy kis feladatom a munkaidőm vége előtt.

Egy halk sóhaj kiengedése közben túrtam enyhén kócos hajamba, némileg elrendezve a rövid fürtöket. Mielőtt az öltöző felé vettem volna az irányt, elpakoltam az edzéshez szükséges kellékeket. A nap végére alaposan elfáradtam, pedig nem is engem edzettek. Már négy ügyfelem volt ma és mindegyikőjük tovább maradt egy óránál, szóval már eléggé hazavágytam, főleg úgy, hogy Abi várt rám otthon.

Nagy nehezen, de sikerült meggyőznöm őt arról, hogy nálam lakjon. Bár szerintem nem én voltam az, aki a legnagyobb hatással volt rá, hanem a szülei házában lévő véget nem érő viták. Újabban az apja már a tárgyak összetörésében lelte szórakozását, ezért nem kis rendetlenség fogadta Abi-t, ha hazament az anyukájához.

- Harry? - zökkentett vissza a jelenbe Joey mély hangja.

- Hm? - pillantottam rá a vállam fölött.

- Kérhetnék tőled egy szívességet? - hangja elárulta, hogy még ő maga is kételkedett a saját kérdésében.

Egész testemmel felé fordultam, jelezve, hogy nyitott voltam feltevésre váró kérésére, de közben egy hangot sem hallattam. Hirtelen jött zavarában megvakargatta tarkóját, ezért testét fedő fekete atlétája alól kivillantak a hasán lévő kidolgozott kockák. Jóval magasabb alkat volt nálam, de mégis jobban tartott tőlem, mint én tőle, bár ennek az okát nem értettem.