Just Friends (Befejezett)

63. fejezet

*Harry szemszöge*

Lassú mozdulatokat téve kezdtem el tapogatózni magam mellett, habár ujjaim a hideg matracon kívül nem érintettek mást. Még fél álmomban is ráeszméltem, miszerint Abi régen elhagyta ágyamat. Az a bizonyos "régen" szó egészen egy hétre repített vissza engem az időben, mikor barátom meghozta a végleges döntést, miszerint ismételten Nick-nél fogja eltölteni napjai java részét. Hogy mire is alapozta azon döntését, hogy elhagy engem? Remek, a fejemben régóta megfogalmazódó kérdés volt, annál fájdalmasabb válasszal. Kizárólag a lakásért fizetett lakbér vezérelte őt efféle elhatározásra.

Egy kedvetlen mormogást hallatva fordultam át hátamra, szemeimet továbbra is csukva tartva. Mondanom sem kellett, rendkívüli magány döntött le engem azóta, hogy barátom végleg kitette lábait otthonom küszöbén. Normális emóció volt részemről a fájdalom, melyet maga után hagyott egész bensőmben? Képtelen voltam nyugodt álmokat megélni éjjelente, amennyiben nem érezhettem magam mellett meleg testét. Biztonságban szerettem volna tudni őt, habár, amíg Nick-kel egy fedél alatt tervezett lakni, lemondhattam felhőtlen mindennapjaimról.

Szemhéjaim lassan nyitódtak fel, ezáltal íriszeim a fehérre festett plafonra tévedtek. Ujjaimmal elnyúltam éjjeliszekrényemig, azonban minden más testrészem mozdulatlan maradt. Telefonomat a kezembe véve iparkodtam a pontos idő felől tájékozódni, azonban terveim nem szándékoztak megvalósulni. Akárhány alkalommal próbáltam feloldani az ujjaim között tartott készülék képernyőzárát, sötétséget kaptam válaszul. Erős gyanú vezérelt, netán mobiltelefonom akkumulátora lemerült az éjszaka folyamán. Egy gondterhelt sóhaj szabadult ki némiképp szétnyílt ajkaim közül, miként átfordultam hasamra. Egyik kezemmel elnyúltam kicsiny éjjeliszekrényem ajtajáig, hogy megkaparinthassam a bútordarabban tárolt töltőt.

Mihelyt ujjaim megérezték a vékony kábelt, kivettem azt rejtekhelyéről, és behelyeztem a konnektorba. Telefonom azonmód újjá éledt, mihelyst megérezte a belé áramló elektromos energiát. Eközben én feltámaszkodtam könyökeimre, viszonylag kényelmes pozíció után keresgélve. Sietősen írtam be képernyőzáram kódját, eztán vártam néhány percet. Legszívesebben már értesítéseim felől tájékozódtam volna, habár a mobiltelefonoknak is kellett némi idő a teljes felébredéshez.

A helyiségben lappangó néma csendet hosszas rezgés törte meg, mely az éjszaka során érkező értesítéseim felől igyekezett informálni. Mihelyst alkalmam adódott - nem törődve az egy nem fogadott hívásommal és a megnyitásra váró üzenetekkel - emlékezetemre hagyatkozva pötyögtem be Abigail számát, később a telefont a fülemhez emeltem. Örökkévalóságnak tűnő csörgések után egy mély hang ütötte meg füleimet, ekkor homlokomon mérgességemről árulkodó mély ráncok húzódtak.

- Igen? - érdeklődött Nick a hívó fél felől.

- Nahát, ezek szerint rossz számot ütöttem be, amennyiben egy barom vette fel. - azonmód provokálni próbáltam őt.

- Haha, borzasztóan vicces vagy. - jegyezte meg szarkasztikusan.

- Miért te vetted fel Abi helyett? - vontam kérdőre sürgetően.

- Nem akar beszélni veled. Rájött, milyen elcseszett melletted az élete.

- Harry az? - hallottam meg a számomra lírikus énekként csengő hangot valahonnan a háttérből.

- Igen, ő az. - laktársa hangjában részemről ismeretlen érzelmet véltem felfedezni, melyet leginkább az utálathoz tudtam volna hasonlítani.

Néhány másodpercnyi csend telepedett le közénk, habár cseppet sem bántam, amíg Nick-kel kellett beszélgetést folytatnom. Ismételten a hátamra fordultam, valamelyest kényelmesebb testhelyzetet felvéve. Meleg takarómat egészen meztelen mellkasomig felvontam, szabad karomat párna gyanánt a fejem alá hajtva.