Vér, Szerelem & Halál (S.M.)

Nem várt fordulat..

Brandon kiment, én pedig felvettem a nyakláncokat és befeküdtem az ágyba.

•Serena..-
•Mond Sofi.-
•Csak annyi, hogy fel a fejjel csajszi.-
•Jó éjt.-

Nemsokrá győzött az álmosság.

Álmomban Sofiék házában voltam. A nappali üres volt, de az emeletről hangok szűrődtek le.

A lépcső felé vettem az irányt és bekukkantottam Sofi szobájába.
Ő az asztalon pakolt, Brandon pedig halkan besettenkedett mögöttem.
Megakarta ijeszteni, ám amikor csupán 10 centi hiányzott...

-Brandon, Brandon. Azt hiszed megtudsz engem ilyeszteni?-fordult felé mosolyogva Sofi.
-Sosem engeded, hogy megijesszelek.-tette a kezét Sofi csípőjére Brandon.
-Mert hangosan settengedsz. Ez nem neked való.-nevetett Sofi.
-De Te nekem való vagy.-húzta magához a lányt, majd megcsókolta.-Szeretlek.-
-Én nem.-mosolygott Sofi.
-Mi az, hogy nem??-kerekedtek ki Brandon szemei.
-Egyszerűen csak nem.-
-Majd adok én neked Sofi.-

Brandon felkapta a vállára a lányt, aki nevetve verte a bátyám hátát.

Ekkor felébredtem és felültem az ágyon.

-Muszáj tennem valamit.-

Ameliára koncentráltam, majd megjelent a nagy feketeség.

-Serena.-jelent meg elöttem Anyámmal együtt.
-Zárd ki Sofit. Nem akarom, hogy tudja, mire készülök.-

Amelia egy pillanatra becsukta a szemét, majd bólintott.

Felvázoltam nekik az elképzelésemet és annak kivitelezési lehetőségeiről érdeklődtem.

-Serena. Biztosan ezt akarod?-kérdezte Morgana.
-Igen.-
-Kislányom. Kérlek, alaposan gondold meg.-
-Ezen nincs mit meggondolni.-
-Ezzel, megteheted.-nyújtott át egy tőrt Amelia.
-Köszönöm.-
-Kislányom...kérlek.-
-Nem Anya, én kérlek. Ezt a döntést hoztam, elkell fogadnod. Köszönöm.-

Visszatérve a jelenbe a tőrt, amit kaptam elraktam a táskámba. Kb 15 cm hosszú lehet és szép díszes, de ez csak mellékes.

•Hol voltál?-
•Egy kis nyugalomra vágytam, nélküled.-
•Attól nem kell így eltűnnöd, szólhattál is volna.-
•Jajjj, Sofi. Tudod, hogy csak viccelek.-
•Persze, tudom. Köszönöm, hogy beszéltél Brandonnal.-
•Nagyon hiányzol neki...és ő is neked.-
•Iyen a szerelem.-mondta szomorúan.
•Igen...ilyen.-helyeseltem.
•Na megyek...megnézem mit csinálnak a srácok.-
•De jó valakinek.-
•Jó ez a szellemlét.-kuncogott.

-De a való világ jobb.-suttogtam.

Ránéztem az órára ami szerint reggel 7:28 van.
Bementem a fürdőbe, felfrissítettem magam, és feltöztem.

8 körül mentem le a nappaliba, a srácok már fent voltak.

-Szia, kicsim.-nézet ki Apa a konyhából.
-Szia.-odamentem hozzá és szorosan megöleltem.
-Hogy aludtál?-
-Öhm...egész jól.-

Beültem egy csésze kávéval a fiúkhoz, és kb 5 percre rá csöngettek.

-Nyitom.-kiabáltam és odamentem az ajtóhoz.

Meglepetésemre Morgana, Adam, Nikki, Ash és Derek állt az ajtóban.

-Morgana.-öleltem meg.
-Köszönöm Serena. Ha te nem vagy...-
-Ha én nem vagyok akkor nem lett volna semmi bajod.-
-Nem ezt akartam mondani.-
-Tudom. Na gyertek be.-mosolyogtam.

Bemutattam őket Apámnak, aki már eléggé kezdett megbarátkozni a helyzettel.

-Morgana.-mentem ki hozzá a konyhába.
-Mond.-
-Nem tudod...mennyi időnk van?-
-Számításaim szerint...még 3 nap, teliholdkor jön el az idő.-
-3 nap?-
-Sok vagy kevés?-
-Én...nem. Nem tudom..-
-Shawn...igaz?-
-Kimás...-
-Sajnom Serena...de talán elkellene felejtened.-
-Egyszerűen nem tudom. Napról napra jobban szeretem így is, hogy már nincs velem. Nem ölel magához, nem csókol meg... Ez az érzés..belülről tesz tönkre.-
-Gyere.-odahúzott magához és megölelt.

Néha egy ölelés sokkal többet jelent, mint bármi más.

Egész nap esett a hó, így mind edzettek vagy gyakoroltak.

Felmentem a szobámba, Brandon megcsinálta az ajtómat én pedig elővettem a régi képes albumokat.

Bárcsak visszapörgethetném az időt...bárcsak ne így történtek volna a dolgok...bárcsak tehettem volna valamit.

Kimentem az erkélyemre, ahol megcsapott a hideg szél. Minden fehér hótakaróban pompázott, én pedig elbambultam.

•Serena.-
•Igen?-
•Nagyom gyanús vagy nekem..-
•Na és mégis miért is?-
•Hát mert olyan...olyan fura vagy és kész.-
•Na jól van Sofi.-mosolyogtam.

Sötét felhők közeledtek az égen..ebből talán még hatalmas vihar lesz.

-Eljövök érted.-hallottam Elizabeth hangját a széllel szállni.
-Már várom...tartogatok egy kis meglepetést számodra.-mosolyogtam, majd bezártam az ajtót és bedőltem az ágyba.

🌸🌸🌸🌸

•Serena. Serena azonnal kelj fel.-
•Sofi fáradt vagyok...hagyjál aludni.-
•Nem viccelek. Azonnal kelj fel.-kiabálta.

Nem is gondoltam volna, hogy ha a gondolataimban kiabálnak velem rettentően elkezd fájni a fejem. Felültem az ágyon és a fejemhez kaptam.

•Sajnálom, de nem hagytál más esélyt.-
•Jó...miért is kellett felkelnem?-
•Valaki van az erkélyeden és próbál bejutni.-

Azonnal arra fordítottam a fejem, ahol láttam egy férfit. Az arcát és semmi olyat nem láttam rajta ami alapján betudnám azonosítani.

Mivel a zárral babrált azonnal kipattantam az ágyból, amit nem látott meg. Odaálltam az erkély ajtó mellé és teljesen nekisimultam a falnak.

Szakadt a hó és fújt a szél. Ezt onnan tudom mert a faágak az ablaknak verődtek.

•Sofi...mit csináljak?? Úristen..-
•Miaz, hogy mit csinálj?? Serena... Ki közülünk a parafenomén?-
•Ohh, tényleg.-
•Ohh...esküszöm. Ez fájt.-nevette el magát.
•Jól van na.-

Az árnyékát láttam a férfinek, amint beletúr a hajába, majd ismét visszatér a zárra.

A kezem közé kaptam egy vázát, ami az asztalomon volt. Mostmár készen állok bárkire rátámadni.

Készenlétre emeltem a vázát, várva arra a pillanatra, amikor nyílik az ajtó. Abban a pillanatban kattant a zár és nyílni kezdett az ajtó.

A szívem hevesen vert...vártam, hogy a férfi belépjen és használhassam a vázát.
Tétovázott, majd végül besétált.

A kedves betörőm elég magas volt, így magasabbra lendítettem a vázát.
Amikor lecsaptam volna megfordult és megragadta a kezem.

Nagyon gyors volt és hirtelen fura érzésem támadt.
Felnéztem az arcára, de nem láttam a vonásait mert sötét volt.

-Manó.-mondta elcsukló hangon.

Nem hagyhattam estére ezt a részt...valami azt súgta felkell tennem.😁
Hm...Amelia, Te voltál az?😕😅