Vér, Szerelem & Halál (S.M.)

Mintha álmodnék..

Nemrég kaptam egy üzenetet MollyMcCall04 -től, amit veletek is szeretnék megosztani a kérésére. Kérlek olvassátok el.

Egészen eddig nem is tudtam a balesetről, de nagyon remélem, hogy akik megsérültek, elöbb vagy utóbb, maradandó károsodás nélkül felépülnek.💕💕😔😯
Ha gondoljátok Ti is rakjátok ki valahova, hogy tényleg minél több emberhez eljusson a hír.

💝💝💝

Lejjebb megtalálható a rész:

Szóval...elérkeztem ahhoz a részhez...amin elég sokat gondolkoztam...mégis hogyan lenne jó megírni. Végül ezt hoztam ki belőle, amit úgyis mindjárt elolvastok, de elötte még...jön egy kisebb monológom.😁
(Csak, hogy addig is húzzam az agyatok.)
Oké, szemét vagyok...tudom, de Szeretlek Titeket.
Elsem tudjátok képzelni, mennyire jól esnek nekem a kommentek és a vote-ok, amiket nap mint nap kapok.
De...sajnos...mint mindennek...ennek a könyvnek is hamarosan vége.
Nem tudom mennyi rész van még hátra...lehet, hogy 10..lehet, hogy 20, de akkor is...az idő gyorsan telik.
Remélem senkinek sem fogok csalódást okozni semmiben. Gondolok itt például az áruló kilétére, az utolsó csatára és annak kimenetelére vagy éppen arra, hogy Serena mire készül...és milyen változáson/változásokon esik majd keresztül.
Na szóval tehát a lényeg az, hogy remélem tetszeni fog...😊💕💕
Mostmár befejeztem, úgyhogy jó olvasást.😁🌸

👇👇👇

A szívem hevesen vert...vártam, hogy a férfi belépjen és használhassam a vázát.
Tétovázott, majd végül besétált.

A kedves betörőm elég magas volt, így magasabbra lendítettem a vázát.
Amikor lecsaptam volna megfordult és megragadta a kezem.

Nagyon gyors volt és hirtelen fura érzésem támadt.
Felnéztem az arcára, de nem láttam a vonásait mert sötét volt.

-Manó.-mondta elcsukló hangon.

Megállt bennem az ütő...most tényleg azt mondta amit hallottam, hogy mondott?

-Miaz, hogy manó?? Engem csak egy valaki szólíthat így...Ő pedig halott.-kiabáltam.
-Én vagyok az.-lépett közelebb.

A holdfény megcsillant arcán.

-Ez nem lehet.-hátráltam az asztalhoz és felkapcsoltam a villanyt.

Ő állt elöttem...
Ő akit mindennél jobban szeretek,
Ő akit láttam lezuhanni,
Ő akit halottnak hittem.

-EZ NEM LEHET. TE MEGHALTÁL. LEZUHANTÁL. EZ NEM A VALÓSÁG. CSAK LÁTOMÁS VAGY, SEMMI TÖBB.-kiabáltam sírva.
-Serena, Serena.-fogta meg a kezem és a szemembe nézett.
-Én vagyok az.-mondta lassan és nyugodt hangon.

Szó szerint bőgtem, amikor pedig meghallottam ezeket a szavakat pofon vágtam.
Értetlenül nézett rám, majd vonásai mégjobban ellágyultak és megjelent arcán kisfiú és egyben tökéletes mosolya.

-TE SZEMÉT IDIÓTA BAROM.-ütöttem a mellkasába.
-Shhh...-húzott magához és szorosan átölelt.
-Nem. Mivan ha ez nem a valóság? Ha ez megint illúzió..-toltam el magamtól.
-Serena...hinned kell nekem. Átéltem a poklot azért, csak hogy még legalább utoljára lássalak. Tudod milyen gondolatok futottak át az agyamon? Hogy elfelejtessz...vagy Jake teljesen behálózott. Az a nap volt életem legborzalmasabb napja. És nem...nem azért, mert lezuhantam és majdnem meghaltam. Hanem azért mert láttam, hogy szenvedsz... De nem tehettem mást ezt megkell értened. Ha nem engedem el a kezed, Te is lezuhantál volna velem, azt pedig soha nem bocsájtottam volna meg magamnak. Mindennél jobban szeretlek, soha nem hagynám, hogy bajod essen. Serena Freese...kérlek higgy nekem. Én vagyok az...visszatértem, csak miattad.-mondta könnyes szemmel.
-Te idióta..-borultam a nyakába.

Szorosan megölelt én pedig kezdtem abbahagyni a sírást.

Tényleg ő volt az.
Éreztem az illatát,
Teste melegségét,
A szeretetét.

-Szeretlek, mindennél jobban.-súgta a fülembe.
-Soha, de soha többet ne merj elhagyni. Világos voltam Mendes?-néztem rá komolyan.
-Mint a nap.-mosolygott, majd megfogta a kezem.

Megsimította az ujjamon lévő gyűrűt, majd kérdőn nézett rám.

-Mrs.Mendes?-
-Mrs. Mendes.-bólintottam.

Kezemmel átkulcsoltam a nyakát, ajkaimat pedig az övére tapasztottam.

-Van itt neked 2 valamim.-mosolyogtam.

Shawn értelenül nézett és leült az ágyra.
Levettem a nyakamból mind a két nyakláncot.

-A gyűrűd.-nyújtottam neki.
-Hogyan került hozzád? Ez leesett amikor...elengedtem a kezed.-
-Amelia.-mosolyogtam.

A 2 medál egyikét a nyakába akasztottam.
Felhúzta a gyűrűjét, majd behúzott maga mellé az ágyba.

-Elsem hiszem, hogy tényleg itt vagy most velem.-tettem a kezem a mellkasára.
-Pedig jó lesz ha elhiszed, mert nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.-
-Shawn.-böktem oldalba.-Soha nem akarlak elveszíteni.-
-Akkor ebben egyetértünk, mert Én sem téged.-mondta, és megcsókolt.
-Mi történt miután lezuhantál?-