Vér, Szerelem & Halál (S.M.)

2./10 - Az erdő mélyén

-Serena, Sofi felébredt.-nyitott be Theo.

Amint körülnézett arcáról leolvadt a mosoly és komoran nézett rám.

-Ne kérdezz semmit. Mindjárt megyek.-szipogtam.
-Rendben. De ugye tudod, hogy..-
-Mindig számíthatok rád. Tudom.-

Bólintott és magamra hagyott a szobában.

Miután nagyjából rendbe szedtem magam, és zsebre raktam azt a farkasos valamit, átmentem a szemben lévő szobába.

-Na végre.-állt fel Brandon.
-Hogy vagy?-kérdeztem egyből Sofit.
-Megvagyok.-
-Én most lemegyek, összedobunk egy finom levest.-

Még mielőtt a bátyám kiment volna, megsimította a karom, és bíztatóan mosolygott.

-Akkor most inkább nem teszem fel, a 'Mégis, hogy a fenébe voltál erre képes?' idegesítő kérdésem.-ültem le mellé, mire csak felnevetett.-Na jó, de azért valamit mégis mondhatnál. Kissé kíváncsi vagyok.-
-Fogalmam sincs..-
-De, amúgy jól vagy?-
-Persze, ez a sok alvás pedig teljesen feltöltött. Mintha nem is történt volna semmi.-
-Ez remek Sofi, de attól még nem akarsz úgy tenni, igaz? Mert igenis valami fura dolog történik veled.-
-Talán igazad van, de szóra sem érdemes. Majdcsak elmúlik.-
-Hát, azt erősen kétlem.-
-Serena, inkább örülj az új képességemnek.-
-Ne értsd félre, én örülök, csak azért mégis jobb lenne tudni, hogy mi van veled.-
-Jó, megígérem, hogy majd beszélek Sammel.-
-Rendben.-
-Na de te sem nézel ki valami jól. Ser, te sírtál?-
-Mi? Jaj nem, dehogy.-
-Biztos?-
-Persze, na gyere menjünk. Enned kell.-

Tudtam, hogy ezt a beszélgetést még nem úsztam meg Sofival, de könyörgöm...nekem kellene Őt kifaggatnom, nem pedig fordítva.

-Na végre, hogy vagy??-ölelte át Seth.
-Egész jól, az alvás sokat segített.-

A többiektől eltávolodva vettem észre, apámat, ahogy az udvaron sétál.

-Apa.-
-Ohh, szia.-fordult meg.
-Sajnálom, hogy úgy neked estem.-
-Ne. Ne kérj bocsánatot.-
-De igen, én nem tudom mi ütött belém.-
-Gyere ide.-

Szorosan karjaiba zárt, én pedig rettentően küzdöttem a kicsordulni akaró könnyeim ellen.

-Serena, valakivel beszélned kell.-
-Ezt hogy érted?-
-Rengeteg minden van most benned, ha ezeket nem beszéled ki, maguk alá gyűrnek.-
-Nem, amiről nemrég tudomást szereztem azt senki másnak nem szabad megtudnia. Egyenlőre csak magamra számíthatok.-
-Kislányom, ők a barátaid. Mindenkire egytől egyik számíthatsz. Sőt, rám is.-
-Igen Apa, tudom. De ha ezt megtudnák, a következménye borzalmas lenne.-
-Jól van. Én hiszek benned, tudom, hogy mindent megfogsz oldani. Talán még most nem vagy tisztában a megoldással, de úgyis fény derül rá.-
-Köszönöm. Ja és Apa, kérlek ne utazz el.-
-Tessék?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem tudhatom, hogy Elizabeth miben mesterkedik. Szeretném ha itthon maradnál, megtudunk védeni.-
-És ha nem akarom, hogy megvédj?-
-Mi?? De miért nem? Apa egy csapat természetfeletti lénnyel állunk harcban. Ha elutazol, nem tudlak téged is megvédeni.-lábadt könnybe a szemem.
-Jó, akkor lemondom az utat. De nem csinálhatom ezt, életem végéig. Ugye tudod?-
-Tudom, addig nem is kell.-
-Rendben, de akkor telefonálnom kell.-

Bólogattam és bementem a házba.

-Sam, hívd össze a falkát. Mutatnom kell valamit.-
-Rendben.-