német napsugarak - versek

Elfoszlott szikra

Csendes estében hirtelen tűzijáték robaj,
Az árnyékom szépen megnyugtat, nincs baj.

Repülnek felfelé az elképzelhetetlen fények,
Úgy viselkednek, mint az elfelejtett álmok, remények.

Megjelenek egy percre, mint az emlékek, de szét is foszlanak.

Minden álomból annyi valósul meg, amennyit megteszel,
Ezt még akkoriban te magad mondtad.

A zajtól nem ijedtem meg annyira, de az újabb sötétségtől igen,
Hogy nem maradt semmi a messzinek tűnő távolban, amit elérhetek inenn.

A szemeim is csak sötérségre találnak, ma este csillagokat sem látnak.
A reménytelenség darabjai szépen rám zodúlnak.

Ijesztő a világ és a hirtelen zajok, én mégis itt állok az éjszakában,
egy hátsó kert közepén. Tudom, már csakis egy magam vagyok.

A világon és bárhol máshol, akár kivűl az atmoszférán túl.

Akár egy tűzijáték szikrája, ami a semmibe, senkinek a karjába elhull.

Ez vagyok én, egy emlék, egy elfoszlott szikra.

Amire nem emlékszel holnap, sem ma.