német napsugarak - versek

Sötét utam

A hajnali ködben táncolő sötetség,
Megszeppenve a szemembe néz.
Látja viszont, bennem is van, ami benne.
Fény még kevés, de elnyelni nem lehetne.

Erősebb, mint valaha bármi volt,
Kisgyerekként tőlem kicsit elpártolt.
De most a fényemtől, nem választhat el semmi,
Csak a pokol és a halál, csupán ennyi.

Neha még rémálmokkal kelek,
Akkor is, ha reménnyemmel fekszek.
De már kevesebb, már nem olyan rossz,
Már nem, olyan nagy és vészes a hossz.

Azt mondják egyszer eltűnik végleg,
Mint az apám, aki annó elment tényleg.
Vissza soha nem gondolt vagy nézett,
Lehet jobb is volt hagyni az egészet.

Család meg más sértő szavak,
Belemerengeni sosem szabad.
Mindig csak előre menni es nézni,
Süt még a nap valahol, a szívem érzi.

Konzumáltam megannyi szereket,
Csupán kevés volt bennem a szeretet.
De nem hozott semmmi eleget,
Csupán csak sötét fekete eget.

Remegő kezek, az idegrendszerem beteg,
De bebizonyítom még mindig megtudom fogni a kezed.
Bele nem haltam, valami sötéten túl jutottam,
Új erővel egy más napra borúltam.

Mostmár készen állok téged viszont szeretni,
Mindenkit, aki sohasem hagyott elmenni.
Maradtak hányasomon, félelemek árán,
Megannyi sok undorító dolog láttan.

Loptam másoktól túl sokat, s már eleget,
Itt az ídőm visszafizetni megannyi csekket.
Szeretni, szeretve élni, maradni és lenni,
Nem tudok a sötétségben halál nélkül tovább szenvedni.

Egydül nem vagyok, sohasem voltam,
Azt a sok törődést mind elszórtam,
Vettem belőle ál boldogságot és reményet,
Valami, amire nem vagyok büszke, de megéltem.

Tiszta vagyok, maradok és is leszek,
Pedig tudom, egy nap megint vissza eshetek,
Másnap megint újra meg újra kezdhetem,
Szívem bezárni többé magamnak nem engedhetem.