német napsugarak - versek

Túl sok a szerotonin

Hová is lettek a szép emlékek, miért csak a rossz maradt meg?

Gondolkozva ezen, még egyet harapva a menzáról hozott almából,
Hátha megtalálom a kiutat ebből a keserves világból.

Elkezdtem a fém ízét ízlelgetni a bőrömön,
Soha se gondoltam másképp, mint hogy ez öröm.

Csak hagytam mindig és úsztam a vörös árral,
Míg nem egyszer megjött a vihar a dagállyal.

Elsöpört mindent, amit lehetett, vagy talán csak én vesztettem el a fejemet?

Ugyan a lámpák is kialudtak már, ezek után se múlt el semmi, ami fájt.

Pedig reménykedtem, hogy a hajnallal együtt távozik a zűr.
De most mégis itt van ez az űr.

Nem hagy aludni, kimerít végleg, eszembe jut, miért féltem a sötétben régen,

Minden olyan csendes, kivétel a szavak, amik akár a vadak,
Harapnak és kergetnek, szabadulni nem engednek.

A halálban talán majd a nyugalmamra lelhetek.

Addig is, még koppan a vér a földön, akár vasárnap a harang,
S megszólal az ördög, csak még egy darab.

De a fémes szag már nagyon is körbe járta a szobát,
Akár a fájdalom testem minden porcikáját.

Mégsem elég, mindig több kell még.

Olyan addiktív, akár a heroin, agyamat meggyőzi, mikor túl sok benne a szerotonin.