német napsugarak - versek

Gyermekien szeretni

Vedd csókom homlokodon,
s míg búcsúzom, angyalom,
hagyj ennyit vallanom -
igazad van ím, álmok voltak napjaim

/Edgar Allan Poe/

Tudom, azt mondtam nem felejtelek,
Hogy majd mindig is szeretlek.

De talán pont ez tart vissza,
Szám a whiskeyt ezért issza.

Hittem a jóban, a visszatarthatatlan holnapban,
Hittem minden egyes kimondott szótagban.

De te nem és én nem tudtalak meggyógyítani,
Nem tudtam tested igazán soha az enyémhez szorítani.

Mert már sem szavam, sem karom nem ért el hozzád.
A te szavaid meg akár a mennyország,
Szép, tiszta, fehér mítosz.
Egy pszichopata maszkja, ami megkínoz.

Pont akkor, azon a decemberi estén, a korcsolyapályán,
Megannyi havas, jegescsapok, csodák láttán.

Fogtam a kezed és ha elcsúsztal, én nem hagytam,
Megtettem mindent, kicsit akkor beléd is zuhantam.

Szó szerint, hiába a mínusz, vagy a visszaszámláló óra,
A szabad kezem csak legyint, figyelek minden ki nem mondott szóra.

És hirtelen belém üt a tudat, ahogy le lépünk a jégről,
Nem akarok lemondani a kezeről.

"Érezni akarom, szeretném szeretni,
Vele az égen járni, csillagokat látni."

A pókhálós illúzió, a kígyó csókja a nyakamon pirul,
Megéget, érzem a nyakam a kezei közt szorul.
A szeretetnek szolított manipuláció és színjáték tódul.

Hihetetlen, de ha tehetném megállítanám ott az órát,
Hogy az idő nekünk húzza a nótát.

Ne nektek. Ne vele.

De lehet jobb így, hogy vele játszol, s nem velem.

Tessék, kiégtem és most nem tudom, hogyan mondjam el.
A bennem rejlő kis gödör üres, senki nem felel.

Mintha a szívemet kitépte volna az élet,
Lehet a szeretetem minden cseppjét magaddal vitted.

De nem hagyom, hogy ez legyen a befejezés.
Kezdődik újra az élettel való szeretkezés.

Amikor megszeretem a napot és minden egyes holnapot,
Amikor cikázó reggeli fényes képre fel pillantok.

És azt mondom: Nélküled is boldog vagyok.
Szeretni akarok megint, de láttad én csak így tudok.

Reményekkel telve, feltételek nélkül,
Olyan lélekkel, ami soha meg nem szédül.

Csak fut neki a világnak bambán,
Mintha az út soha nem égette volna talpát.

Mint aki még nem találkozott maga a sátánnal.
Legalább tíz alakjaban, megannyi károkkal.

Viszont, már nem félek a szörnyektől, hisz egyszer szerettem egyet.
Az első szerelmem, azt hiszem kívánhattam volna szebbet, talán szőke herceget.

De lehet ez így volt megírva, csúfful rútul elszomorítva.

Így akarok szeretni megint: gyermekien.
Pont úgy ahogy téged.
Még akkor is, ha megint tragédia lesz belőle,
S el kell búcsúznunk végleg.